Az Egis július 1-jével átlagosan vetítve 10-11 százalékos áremelést tudott elérni, amelynek éves hatása 1,8 milliárd forint pluszárbevétel. A második negyedévben 1,86 milliárd forint fedezeti veszteség keletkezett; a jelenlegi, ismert fedezeti konstrukciót csak az év vége után módosítják.
Az árfolyamsáv-szélesítés kedvezőtlenül hat az Egisre: minden 1 százalékos forinterősödés 150 millió forint eredménycsökkenést eredményez. A társaság több terméke is OEP-referenciacsoportban szerepel, azaz az adott hatóanyagcsoportban az egészségbiztosító az adott termék árához viszonyítva állapítja meg a fix támogatást.
A belföldi értékesítés a júniusi gyógyszerfelvásárlási láz miatt rendkívül jó lett, míg az export terén az orosz piac volt kiemelkedő: az oroszországi kivitel a menedzsment szerint közel másfélszeresére nőtt. A cégvezetés úgy véli, hogy az orosz és FÁK-piacon középtávon 25 százalékos növekedést lehet elérni.
A Hungaropharma-pályázatról Marosffy elmondta, várhatóan szeptember végén születik döntés.
Ősszel várhatóan beindul a kísérleti orosz bérmunka, ám erről több részletet nem közölt a vezérigazgató-helyettes. Marosffy László ugyanakkor hozzátette, hogy az Egis letett a gyárvásárlásról.
