Edwards azzal indokolta figyelmeztetését, hogy első ízben készülnek az új számítási módszer alapján az amerikai termelékenységi mutatók. Ezen metódus alapján pedig véleménye szerint kiderül, hogy a gazdasági növekedés, amelyet még az infláció növekedése nélkül el lehet érni, nem az eddig számított 3,5 százalék, hanem ennél egy százalékponttal alacsonyabb, mindössze 2,5 százalékos lehet.
