A prognosztizáltnál erősebben bővülő amerikai kiskereskedelmi forgalom, illetve a University of Michigan előzetes fogyasztói bizalmi indexének növekedése nyomán ismét felvetődött a kérdés, miszerint jövő keddi ülésén csökkent-e kamatot a Federal Reserve, s ha igen, mennyivel.
A frankfurti börzén a Dresdner Bank gyenge első negyedéves eredménye szólt nagyot, melynek nyomán a Dresdnert felvásárló Allianz papírjainak árfolyama is esésbe kezdett. A Footsie-t főként a technológiai, a távközlési és a bankrészvények húzták le, a CAC-40-nek ugyanakkor az autógyártók és a bankok papírjai próbáltak támaszt adni.
Az euró dollárral szembeni kurzusa 87,4 cent alatt is járt. A fizetőeszköz árfolyamát egyrészt az Európai Központi Bank csütörtöki kamatvágása után megjelent, s a vártnál rosszabb inflációs adatok mellett az erősödést mutató amerikai fogyasztói bizalmi index pofozta le.
