A BUX 6 984-es értéke 47 pontos csökkenést takar. A BÉT indexét főként az OTP húzza le, míg a Mol és az Egis még viszonylag jól áll.
Az USA-ban az első negyedévben az előzetes adatok szerint - a várt 1 százalékos növekedéssel szemben - 0,1 százalékkal csökkent a nem mezőgazdasági ágazatok termelékenysége. A Bundesbank elnöke szerint az idén nehéz lesz 2 százalékra leszorítani a német inflációt.
A brit BP olaj- és gázipari társaság az első negyedévben az egy évvel korábbinál 52 százalékkal nagyobb, lényegében a várakozásoknak megfelelő nettó nyereséget ért el, főként a gázárak emelkedésének köszönhetően. A világ vezető személyiszámítógép-gyártója, a Dell Computer Corp. a következő két negyedévben 3-4 ezer munkahely megszüntetését tervezi, azaz mintegy 10 százalékos létszámleépítésre készül. Az első negyedévben az amerikai VoiceStream mobilszolgáltató forgalma és vesztesége is megháromszorozódott.
Az MNB kéthetes betéti tenderén 225 milliárd forintot fogadott be 11,25 százalékos éves kamattal, háromhónapos DKJ-k mai aukcióján pedig 11,08 százalékos átlaghozam alakult ki. Idén április végén a Raiffeisen Bank mérlegfőösszege 400 milliárd forint felett volt, így a bank feltehetően túlteljesíti az idei 420 milliárdos tervet. Az alternatív távközlési szolgáltatók szerint Parlament informatikai és távközlési bizottságának egyes múlt heti döntései egyértelműen korlátozzák a szabadpiaci verseny alakulását, s a rájuk rótt kötelezettségek jelentősen növelik a szolgáltatások költségeit. Az agrártárca újabb 100 ezer tonna takarmánykukorica kivitelét engedélyezi.
