Az új brandre és annak nevére a Totalcar hívta fel a figyelmet, amelynek első példánya a Bozhi 4X. Az elektromos autó 615 kilométeres hatótávval rendelkezik, és egy 66,7 kWh-s akkumulátorral.

A lap kiemelni, hogy az Apple CarPlay szolgáltatása mellett a Baidu CarLife+, továbbá a Huawei HiCar rendszereket is támogatja. Használt egy olyan technológiát, amely állítólag javítja a tapadást terepen, valamint rossz időben.

A modell ugyanakkor az EV-khez képest rendkívül vonzó áron, 8,7 millió forintért kapható Kínában. Emögött az állhat, hogy a Toyota egy ideje nehézségekkel küzd a kínai piacon, így vélhetően ezzel a modellel kívánnak javítani a helyzetükön. Ez furcsán hangozhat, miután a gyártó közölte, soha nem gyártottak még annyi járművet, mint az idei első 11 hónapban. Az elektromos autógyártók élén jelenleg az a kínai BYD áll, akik Szegeden építik meg első európai autógyárukat.

 

Sosem hittük volna: megelőzték a Teslát, nem is akárki

Olyan gyorsan növeli termelését és eladásait a kínai BYD, hogy beérte a Teslát. Az elektromos autó egyszerű szerkezet, minden az akkumulátoron múlik, és mint kiderült, már 20 éve Nokia telefonjaink is részben a kínai gyártó akkumulátoraival működtek.