Egy kaliforniai szövetségi bíró ítélete szerint csoportos pert indíthatnak az amerikai Tesla-sofőrök, akik azt állítják, Elon Musk és a vállalat éveken keresztül félrevezették őket az elektromos autók önvezető-képességeivel kapcsolatban. A bírósági döntés értelmében két vásárlói csoport is beperelheti a vállalatot:

  • azok, akik 2017. május 19. és 2024. július 31. között vették meg a Full Self-Driving (FSD) csomagot és nem fogadták el a Tesla választottbírósági megállapodását,
  • valamint egy másik csoport, akik 2016. október 20. és 2017. május 19. között vásárolták meg az FSD-t.

Az ítéletben fontos szempontként merült fel, hogy a Tesla 2016 októbere és 2024 augusztusa között az “Autopilot” weboldalán, blogban, hírlevélben, negyedéves jelentésben, valamint Elon Musk egy 2016-os sajtótájékoztatóján azt állította, járművei már tartalmazzák a teljes autonóm közlekedéshez szükséges hardvert. 

Az ügyben eljáró bíró, Rita Lin szerint ugyan a hasonló médiumok kevésbé tekinthetők átfogó tájékoztatásnak egy hagyományos gyártó esetében, a Tesla egyedi marketingstratégiája miatt megalapozott a feltételezés, hogy az FSD iránt érdeklődő vásárlók ténylegesen találkoztak ezekkel a kijelentésekkel a weboldalon.

A Tesla ügyvédei szerint azonban megalapozatlan feltételezni, hogy minden érintett vásárló látta volna a kifogásolt reklámszövegeket, ráadásul nem bizonyított, hogy ezek az állítások valóban befolyásolták volna a vásárlási döntést. A bírósági döntés mégis lehetővé teszi a csoportos fellépést, mivel így a felperesek nagyobb eséllyel, alacsonyabb költséggel tudnak kártérítést követelni, mintha egyenként perelnének.

Fontos, hogy az Enhanced Autopilot csomagot megvásárlók nem csatlakozhatnak a keresethez, ugyanis az ő esetükben a per tárgyát képező, teljes önvezetést ígérő tulajdonságok nem voltak meghatározóak a termékválasztásban. A bírósági döntés hátterében áll az is, hogy a Tesla nem alkalmaz tömeges reklámokat vagy független értékesítőket, így a legtöbb érdeklődő közvetlenül a vállalat weboldalán szerzi be az információkat.

A Tesla FSD szoftverének biztonságát szövetségi hatóságok is vizsgálták, a rendszer pedig kulcsszerepet játszik a Tesla robotaxi terveiben – írja a Reuters.