Mi az a 6G, és meddig elégíthető ki a mobilnet igényünk?
Sokak számára még az 5G is újdonságot jelent, mások viszont a 6G gondolatával kacérkodnak.
Mi az a 6G, és meddig elégíthető ki a mobilnet igényünk?
Sokak számára még az 5G is újdonságot jelent, mások viszont a 6G gondolatával kacérkodnak.
Az összehajtható képernyő már lejárt lemez: a feltekerhető az új módi
Olyannyira kidolgozott példányt mutatott a Lenovo, hogy működés közben is meg lehet nézni. De gyártani nem biztos, hogy fogják.
Az internet jövője a tét a bíróság előtt
Sorsdöntő ügyekben dönthet hamarosan az amerikai legfelsőbb bíróság, amelyek kimenetele alapvetően meghatározza az internet jövőjét. A kérdés, hogy érvényben marad-e a 230-as cikkely.
Szűkül a kör, hogy ki lesz az a magyar űrhajós, aki a nemzetközi űrállomásra megy
Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
Berobbant a Facebook utódja, ezek a legfelkapottabb oldalak a fiatalok körében
Felmérték, hogy a 15 és 25 év közötti fiatalok milyen közösségi oldalakat használnak legszívesebben és a leggyakrabban.