Az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat adatai alapján 2024-ben globálisan 6,4 százalékkal nőtt a kiszállított okostelefonok száma, éves összevetésben 331,7 millióra, a tavalyi utolsó negyedévben 2,4 százalékkal.
A jelentés kitér arra, hogy már a hatodik egymást követő negyedévben nőttek az eladások, és a várakozások szerint ez idén is kitart, viszont a tavalyinál kisebb ütemű lesz.
Kapcsolódó
Nabila Popal, az IDC kutatási vezetője azt mondta, hogy bár továbbra is derűlátóak, az új amerikai kormányzat vámemeléseinek veszélye növelte az iparág bizonytalanságát – írja az MTI.
A vállalat számításai alapján ugyan az Apple és a Samsung értékesítése tavaly csökkent, így is megőrizték vezető pozíciójukat a piacon. Egyes kínai gyártók részesedése azonban nőtt.
A tavalyi listavezető Apple piaci részesedése 18,7 százalékra zsugorodott a 2013. évi 20,1 százalékról. A második Samsung piaci részesedése 19,5 százalékról 18 százalékra csökkent. A következő három helyet azonban kínai cégek vették be: a harmadik helyen álló Xiaomi Xiaomi piaci részesedése 12,5 százalékról 13,6 százalékra, a negyedik Transsion cégé 8,2 százalékról 8,6 százalékra nőtt, míg az ötödik OPPO részesedése 8,9 százalékról 8,5 százalékra csökkent.
Az Apple kiszállításai 2024-ben 0,9 százalékkal, 232,1 millió készülékre, a Samsungé 1,4 százalékkal, 223,4 millióra estek. A Xiaomi kértékesítése 15,4 százalékkal, 168,5 millió, a Transsioné 12,7 százalékkal, 106,9 millió, az OPPO-é 1,4 százalékkal, 104,8 millió darabra nőtt.
Harmincezer tulajdonost érint az egyik e-autó parkolórendszer-hibája
Baj volt a Xiaomi egyik modelljének szoftverével, ám a cég mindössze 12 nap alatt orvosolta a problémát.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Hidegzuhany jött a németek csoda fegyvergyártójára

Előbb-utóbb elgondolkodnak a láncok tulajdonosai, hogy érdemes-e Magyarországon maradni

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom

„Süvít, mint egy hajtómű", lemond Vucic, ha kiderül, hogy bevetették - perdöntő felvételek jöttek ki

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit

Küldött egy levelet a Microsoft: dobjuk ki a szemétbe a számítógépünket

Őrület: Kennedy háborúja a vakcinák ellen elkezdődött, soha többet mRNS, jöhet a madárinfluenza is

EU-csúcs: Orbán Viktor vétózott, Zelenszkij megszólalt
