A Microsoft az elmúlt években szinte mindent bevetett azért, hogy a felhasználók ne a Google Chrome-ot, hanem a saját Edge böngészőjét válasszák – írja a HVG. Az egyik legvitatottabb húzás az volt, amikor a Chrome letöltési oldalán megjelenítettek egy Edge-reklámot – mintha a Google maga ajánlaná a rivális böngészőt.
Hasonló trükköt alkalmaztak a Bing keresőben is: ha valaki ott keresett rá a Chrome-ra, egy hatalmas felhívással próbálták maradásra bírni – vagyis inkább marasztalni – a felhasználókat az Edge mellett.
Kapcsolódó
Ez a taktika ugyan már két éve folyik, most azonban látványosan eltűntek ezek az üzenetek.
A változásra a Neowin portál figyelt fel, és arra is, hogy csak ott tűntek el a felhívások, ahol hatályban van az uniós digitális piacokról szóló törvény (DMA), tehát az EU-s direktívákkal nem szeretne szembemenni a Microsoft.
A DMA többek között előírja, hogy az operációs rendszereknek – így például a Windowsnak – lehetőséget kell adniuk a felhasználóknak arra, hogy már az első böngészőindításkor maguk válasszák ki, melyik szoftvert szeretnék használni.
A Microsoft visszalépése tehát vélhetően nem önszántából történt, hanem az uniós szabályok miatt. Ettől függetlenül sok felhasználó örülhet ennek. A baj ugyanis nem az volt, hogy a cég a saját termékét próbálta előtérbe helyezni – sokkal inkább az, hogyan tette: túltolt reklámokkal, félrevezető üzenetekkel és tolakodó figyelemeltereléssel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán