A miniszterek a Szövetségi Kommunikációs Bizottsága (FCC) decemberi döntésének visszavonását követelik, amivel a hatóság megszüntette a netsemlegességet védő, 2015-ben alkotott szabályozást.
Ennek a lényege az volt, hogy tiltotta az Egyesült Államok nagy részén monopolhelyzetben lévő internetszolgáltatóknak, hogy bizonyos, jellemzően saját, vagy szerződött partnereik tartalmait előnyben részesítsék a hálózatukon - írta a portál.
Kapcsolódó
A netsemlegességi szabályok visszavonásával az FCC figyelmen kívül hagyta, hogy a fogyasztók elkötelezetten támogatják a szabad és nyitott internetet"- közölte Kalifornia igazságügyi minisztere, Xavier Becerra, aki szerint az internethozzáférés közműnek minősül.
A Demokrata Párt hétfőn jelentette be, hogy már ötven szenátor írta alá határozati javaslatukat, amellyel felülbírálnák az FCC decemberi döntését.
Fotó forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kamufotó okozott hatalmas galibát: vonatjáratokat is töröltek miatta
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá