Van egy általánosan elfogadott érv az Instagram meg úgy általában a közösségi média ellen: irreális benyomást kelt mások életéről, mintha az az élet jobb lenne, mint a sajátunk, holott a teljes képet sosem látjuk igazán egy-egy profilon keresztül, hiszen csak a legjobb pillanatokat látjuk megosztva.
A Meta új találmánya úgy tűnik, most tovább ronthat ezen a helyzeten, ugyanis hamarosan teljesen átalakíthatjuk a videóinkat a generatív mesterséges intelligenciával, kényünk és kedvünk szerint. Hogy ez a gyakorlatban hogy fog működni, azt Adam Mosseri, az Instagram vezetője demonstrálta a minap.
Kapcsolódó
A Gizmodo leírja, hogy a videóban látottak alapján lényegében nem csak a videó hátterét, de a saját megjelenésünket is teljesen átalakíthatjuk, ráadásul ehhez csak egyszerű szöveges formában kell megfelelően instruálni a mesterséges intelligenciát.
Az úgynevezett Meta Movie Gen AI előreláthatólag 2025-ben lesz elérhető. A platform röviddel azután mutatta be saját videogenerátor modelljét, hogy az OpenAI és a Google DeepMind megtették ezt.
Teljes a megosztottság a mesterséges intelligenciával kapcsolatban
32 országban mérték fel, félnek-e az emberek attól, hogy elveszi a mesterséges intelligencia a munkájukat, vagy attól, hogy nem lesznek biztonságban. A legtöbb országban a szórakozásban látják a változás lehetőségét, kivéve Magyaroroszágon, Svédországban, az Egyesült Államokban és Belgiumban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet