Gyökeresen megváltoztathatja a felhasználói élményt az iPhone-tulajdonosok számára a Google Térkép új funkciója. Az applikáció ugyanis mostantól rálát a telefonunkon tárolt képernyőfotókra, a rajtuk szereplő helyszíneket pedig automatikusan felismeri és felajánlja azok elmentését.
A funkciót még márciusban jelentette be a vállalat, mostanra pedig már minden iOS-felhasználó számára elérhető. A lépéssel egy igen elterjedt felhasználói szokására reagál, mivel gyakran készítenek képernyőfotókat az interneten vagy a közösségi médiában talált éttermekről vagy szállodákról, hogy aztán a fotó alapján a Google Térképet megnyissák és megkeressék rajta a fotón található helyszínt.
Ezt a folyamatot azonban most teljesen automatizálja a Google Gemini mesterséges intelligenciája.
A Liner szerint ehhez nem kell mást tenniük az iPhone-osoknak, mint a Google Térkép legfrissebb verziójú alkalmazásában a „Te” fülre navigálva megtalálni az új „Képernyőfotók” szekciót, ahol egy ismertető útmutató is várja őket.
A rendszer két módon működhet. Amennyiben a felhasználó engedélyezi az „Összes fényképhez való hozzáférés” opciót, az alkalmazás automatikusan átvizsgálja az új képernyőfotókat, azonosítva a rajtuk szereplő helyszíninformációkat, üzletneveket és címeket. Ezeket egy „Értesítések” felületen jeleníti meg, ahol a felhasználó eldöntheti, melyeket szeretné elmenteni – írja a lap.
Ismét jönnek a Google kamerás autói, ezt tegye, ha zavarja
Frissíti utcaképfelvételeit a Google Térkép, újra járják a magyar utakat a cég kamerás járművei. A képeken elhomályosítják az emberek arcát és az autók rendszámát, de ha valakit még így is zavarnak a felvételek, később is kérhet módosítást.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek