A Google 25 millió eurót (9,7 milliárd forintot) ajánlott fel arra a célra, hogy segítsen az európai embereknek megtanulni a mesterséges intelligencia használatát.
A technológiai óriáscég a támogatási összeg mellett hétfőn azt is bejelentette a Reuters szerint, hogy a pályázatokat olyan társadalmi vállalkozások és nonprofit szervezetek számára nyitották meg, amelyek segíthetnek elérni azokat, akik a leginkább profitálhatnak a képzésből.
A cég egy sor „növekedési akadémiát” is működtet majd, hogy támogassa az MI-t használó cégeket a vállalataik méretezéséhez, illetve 18 nyelvre bővítette ingyenes online mesterséges intelligencia-képzését.
A kutatások azt mutatják, hogy a mesterséges intelligencia előnyei súlyosbíthatják a meglévő egyenlőtlenségeket – különösen az anyagi biztonság és a foglalkoztatás terén
– mondta Adrian Brown, a Google-nál futó nonprofit rendszert működtető Centre for Public Impact ügyvezető igazgatója.
„Ez az új program Európa-szerte segíti az embereket abban, hogy fejlesszék tudásukat, készségeiket és önbizalmukat a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, biztosítva, hogy senki ne maradjon le” – emelte ki.
A múlt hónapban a Google azt is bejelentette, hogy egymilliárd dollárt fektet be egy Londonon kívüli adatközpont felépítésébe, hogy kielégítse a régióban az internetszolgáltatások iránti növekvő keresletet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az