A bobdahacker nevű biztonsági kutató egy elképesztő blogbejegyzést osztott meg, amelyben azt mondta: a súlyos biztonsági hibák jelentéséhez nehezebb volt biztonságért felelős szakembert találnia, mint a titkos szószreceptre rábukkannia.
Rögtön azzal kezdi az azóta már frissített bejegyzést, hogy azután kezdték el a hibák nagyrészét javítani, miután egy hideghívást intézett a gyorsétteremlánc főnökségéhez, azzal a szöveggel, hogy ismeri a biztonsági alkalmazottakat. Pedig erről valójában szó sincs.
Egész egyszerűen az történt, hogy a kutató észrevette:
a McDonald's kiszállítási alkalmazásában csak kliensoldali ellenőrzések futnak, amikor a rendszer a hűségpontjainkat keresi, szerveroldali védelem nincs.
Ez lehetővé tette a hacker számára, hogy ingyen rendeljen ételt – írja szemléjében a HVG.
Amikor jelenteni próbálta a problémát, komoly akadályokkal találta szembe magát: bár talált egy illetékes szoftvermérnököt, tőle azt a választ kapta, hogy túl elfoglalt, hogy foglalkozzon ezzel. Ám amikor felvetette a kutató, hogy így sokan juthatnak ingyenkajához, rögtön nekilátott a hibajavításnak, ami napokkal később meg is történt.
Ám itt nem ért véget a történet: később a kutató a McDonald’s Feel-Good Design Hub rendszerét is górcső alá vette, ami a a márkaeszközök és marketinganyagok központi platformja 120 országban. Itt ugyanaz volt a probléma: kizárólag kliensoldali jelszó védte a rendszert, szerveroldali nem. Ezt a hibát három hónapjába került a cégnek kijavítania, miután a kutató azt jelentette.
Később aztán ezen a felületen bevezettek egy fiókrendszert, ahová az URL-cím egyszerű átírásával simán meg lehetett találni a regisztrációs felületet, amivel lényegében bárki illetéktelen fiókot hozhatott létre, hogy hozzáférhessen a platform adataihoz.
A hacker egyébként egy, a gyorsétteremláncnál dolgozó barátját is megkérte, hogy jelentsen hibákat.
Azonban a bejegyzés szerint a vállalat kínosan lassan reagált az észrevételekre, és csak azután mondták el a hackernek, hogy kit keressen meg velük, miután a biztonsági alkalmazottak LinkedIn-profiljait elküldte nekik.
További érdekesség, hogy a hacker barátját nem sokkal később biztonsági aggályokra tekintettel elbocsátották a cégtől.
Újabb amerikai gyorsétteremlánc jön Magyarországra
Még idén ősszel megnyitja első magyarországi gyorséttermét a Popeyes Budapesten. A márka a hazai Burger King-et is üzemeltető Fusion Group Zrt.-vel kötött kizárólagos megállapodást. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói