Az 1972-ben New Orleans-ban alapított gyorsétterem a különleges módon elkészített, Cajun ízvilággal gazdagított csirkéiről vált ismertté. A magyarországi bevezetést az 1990-ben alapított vállalat, a Fusion Group Zrt. leányvállalata, a Fusion-BP Restaurants Kft. végzi, mint a Popeyes kizárólagos fejlesztője és üzemeltetője Magyarországon. A cég több mint 35 éves tapasztalattal rendelkezik a vendéglátóiparban – áll a vállalat közleményében.
Sümegi László, a Fusion-BP Restaurants Kft. ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, hogy a Budapesten nyíló üzlet a Popeyes történetének első magyarországi fejezete. Hozzátette, meggyőződése, hogy a márka gyorsan belopja majd magát a helyiek szívébe, és az érdeklődők hamarosan az ország számos pontján élvezhetik majd a Popeyes-t.
Kapcsolódó
A Popeyes a Restaurant Brands International, Inc. leányvállalata, amely a világ egyik legnagyobb gyorsétterem-lánca, több mint 40 milliárd dolláros éves hálózatszintű forgalommal és több mint 30 ezer étteremmel több mint 100 országban.
Célkeresztben a budapesti kínai éttermek
Súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai szabálytalanságokat tárt fel a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), ami miatt több vendéglátó egység is kénytelen volt lehúzni a rolót.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye