Átlagosan 8109 forint jutott egy belföldi kártyás vásárlásra, összesen pedig közel 520 millió tranzakcióra jutott 4216 milliárd forintos forgalom. Erre a piacra lépett be a Google Pay fizetési megoldás – áll a belga KBC csoport helyi üzletágának felmérésben.
Az év első hat hónapjában ugyanis a Magyarországon kibocsátott bankkártyákkal belföldön összesen 520 millió alkalommal 4316 milliárd forintot költöttek az érintettek. A tranzakciók száma 18 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az érték pedig 19 százalékkal emelkedett a Magyar Nemzeti Bank hivatalos adatai szerint. A számokból az is látszik, hogy naponta átlagosan közel 2,9 millió vásárlásra 23,4 milliárd forintos költés jutott.
Összességében továbbra is jelentős bővülés jellemzi a kártyás költéseket.
Így van ez a K&H-nál is. A pénzintézet ügyfelei az év első felében belföldön több mint 62,5 millió alkalommal vásároltak a bankkártyájukkal, ami 25 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbihoz képest, a tranzakciók összege több mint 540 milliárd forintra rúgott, ez pedig 27 százalékos emelkedésnek felel meg.
Január eleje óta kötelező a POS terminál fizetési lehetőségét biztosítania a kereskedőknek, így nem meglepő, hogy az egyik leggyakoribb tranzakció, a bolti vásárlás. Ebben az esetben közelítenünk kell az okoseszközt a terminálhoz, és beállított biometrikus módon - például ujjlenyomat-azonosítással - kell engedélyt adni tranzakcióhoz. Ha esetleg nem sikerült valamilyen okból a biometrikus azonosítás, akkor a terminál még ad időt, azaz legalább 1 percig még lehetőség van a telefonon elvégezni újból az ujjlenyomatos azonosítást. Ha ez megtörténik, akkor az applikáció egy kis pipával jelzi, hogy megvalósult a tranzakció.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Hidegzuhany jött a németek csoda fegyvergyártójára

Zajlik az EU-csúcs, Orbán Viktor ismét vétózott

Érdekes kérdéseket feszegettek a közvéleménykutatók az Orbán-Magyar harccal kapcsolatban

Az EU kizárja az amerikaiakat, a briteket és a törököket is a 150 milliárd eurós újrafegyverkezési alapból
Musk foghatja a fejét: a Tesla több mint 46 ezer Cybertruckot hív vissza

Őrület: Kennedy háborúja a vakcinák ellen elkezdődött, soha többet mRNS, jöhet a madárinfluenza is
