0 %
0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Veszély leselkedik a kórházakban, és a betegek többsége nem is vesz tudomást róla

Az elmúlt két évben - nem függetlenül a koronavírus-járványtól - egyre több kibertámadás éri az egészségügyi intézményeket. De míg az informatikai szakértők tisztában vannak ennek kockázataival, a betegek zöme nem is hallott ezekről - derül ki az amerikai Armis kiberbiztonsági vállalat jelentéséből, amelyet a Verge idéz.

2021. november 14. vasárnap, 13:37

A megkérdezett amerikaiak több mint 60 százaléka azt állította, hogy az elmúlt két évben nem hallott kibertámadásokról az egészségügyben. Pedig 2020-ban megduplázódott ezek száma, és volt olyan amelyik komoly hullámokat vert.

A járvány alatt a "zsarolóvírus-bandák" a korábbinál agresszívebben veszik célba a kórházakat, ennek pedig egészségügyi kockázata is van - olvasható a portálon.

"A kórházi rendszereket érő támadások addig nem igazán kerülnek a figyelem középpontjába, amíg közvetlenül nem érintik az embert" - mondja Oscar Miranda, az Armis egészségügyért felelős technológiai vezetője.

Érdemes lenne félni, hiszen egészségügyi szervezetek szerint a zsarolóvírusok késleltetik a betegek kezelését, és hosszabb kórházi tartózkodáshoz vezethetnek. A megtámadott kórházakban a járvánnyal összefüggő halálozás is magasabb, mint azokban ahol nem történt ilyen.

A kiberbiztonság történelmileg nem volt prioritás az egészségügyi szervezetek számára, amelyek közül soknak anyagi lehetőségeik sincsenek arra, hogy felkészüljenek. Most a fordulatot éppen az hozhatja el, hogy a kórházak nem szeretnek váltságdíjat fizetni a kiberbűnözőknek.

Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet