Monet és Nam June Paik a Dorotheum nagyhetén
Monet és Nam June Paik a Dorotheum nagyhetén
Abigail: képek, fotók, szobrok
Május 10-én Abigail-aukció lesz a Művészetek Palotájában, a 266 tételből nyolc festmény startol millió felett. A legmagasabbról, 8,5 millió forintról Aba-Novák Vilmos 1923-as olaj-vászon Komáromi tája indul, félmillióval marad el tőle Márffy Ödön Női portréja 1911 tájáról. Messze utánuk következik az árak sorrendjében Korniss Dezső vegyes technikával fára festett Kettős portréja 1939-ből, 2,6 milliós, illetve Lotz Károly tipikusan akadémikus Férfi hátaktja az 1850-es évekből, 2 milliós kezdéssel. Érdekes a fotográfiai kínálat: a Párizsban élő festő és grafikus Joseph Kadar fekete-fehér felvételeiért tételenként 40 ezer forintot kérnek; ezek pillanatképek olyan pályatársakról, mint Rozsda Endre vagy André Kertész. Darabonként 50 ezerért kiáltják ki a kortárs Markovics Ferenc fekete-fehér, illetve színes művészportréit a nyolcvanas-kilencvenes évekből, míg a Moholy-Nagy László hagyatékából származó zselatinos ezüst felvételt a berlini Funkturmról - 1994-es másolatban - minimum 180 ezer forintra taksálták. A szobrok között van bronz kisplasztika 50 ezres kezdéssel (Popovics Lőrinc Nikéje), a másik véglet pedig Fekete József 1934-es Don Quijotéja, 950 ezer forintért.
Magyar részvételi rekorddal nyit a Viennafair
A bécsi kortárs képzőművészeti vásár indulásától fogva a közép- és kelet-európai országokra koncentrált, és minden évben fogadott magyar galériát, idén pedig egyenesen hat önálló hazai kiállítót lát vendégül május 7-10. között a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően. A Bécsben és Budapesten párhuzamosan működő Knoll Galéria mellett - amely kezdettől fogva jelen volt - idén először lesz ott a Viennafairen az acb Galéria, az Inda, a Kisterem, a Ráday, valamint a Viltin. Rajtuk kívül közös részlegen mutatkozhat be - a Műcsarnok koordinálásával - a Budapest Galéria, a Fiatal Művészek Stúdiója Egyesület, a Kiscelli, illetve a Ludwig Múzeum, a Magyar Képzőművészeti Egyetem pedig önálló projekt keretében vendégszerepel. Az Inda Galéria egyedül Csontó Lajos nagyméretű, lambdaprint fotósorozataival, illetve videójával képviselteti magát, áraikról lapunk megtudta, hogy a legdrágább, 800 ezer forint az Emberkovácsolás című videó loop 2005-ből. A Ráday Galéria a Londonban élő Bolygó Bálint kinetikus installációit viszi Bécsbe, a Kisterem Galéria viszont többeket is bemutat standján. Káldi Katalin realisztikus olajképekkel mutatkozik be, Follard Barbara apró bábfigurákat ültet "bababútorokra", mögöttük videóháttérrel, Kokesch Ádám plexialapra akrillal fest - a galéria tárgyainak bécsi árai ezer és háromezer euró között szóródnak. A Viltin Galéria sokféle témát, stílust, technikát felvállal, népes a művészgárdája is: Asztalos Zsolt, Baditz Gyula, Bartalus Sándor, Gerber Pál, Szörényi Beatrix és Tibor Zsolt (lapzártánkkor még nem lehetett tudni, kik lesznek ott Bécsben). A Knoll Göbölyös Lucától fotókat kínál, Birkás Ákostól a Demokrácia, Az angyal, A meglepetés és a Bohócok lesz ott, Nemes Csabától pedig a Mindennap 56, illetve az Apja neve Nemes Csaba ciklus képei. Az acb Galéria Várnai Gyulától a vegyes médiájú Ritka pillanatok egyike (2007) ciklusból visz egy darabot, Varga Ferenctől pedig egy gránit/textília kombinációjú objekt szerepel, címe Sikertelen kísérlet a szoborfaragásra hívó késztetés megtagadására.
Vitték a tálalókat Nagyházitól
Többé-kevésbé a várakozásoknak megfelelően alakult a Nagyházi Galéria április 21-22-i aukciója: az első napon a XIX. és XX. századi festmények 290 tételéből 132 kelt el és egyetlen leütés sem érte el a milliós szintet. Másnap, a néprajzi tárgyak, bútorok és szőnyegek árverésén 394 tételből 243 talált új gazdára és két tétel is eljutott - mégpedig számottevő licitlépcsővel - a kétmilliós, illetve az ötmilliós leütés közelébe. A képek között az idilli hangulatúak vitték a prímet. Az alkonyati havasok látványa Neogrády László viszonylag kis méretű vásznán 280 ezer forintos kikiáltási árról 800 ezerig menetelt, az alkotó másik, tavaszi gyümölcsfákkal teli olajképe is hasonló utat járt be: 190 ezerről 700 ezer forintos leütésig jutott. Szenes Árpád zsánerjelenete 1913-ból, a Bassanóban festett Kalapos hölgy mezei csokorral 220 ezerről 380 ezerig araszolt. A katalógus fedelén is reprodukált mediterrán tengerpart - Háry Gyulától a Balbinello - 240 ezerről váltott 340 ezerre. Az aukció második napján fejhosszal vezette a mezőnyt két míves és koros tálalószekrény. Egy XIX. századi, rendkívül dekoratív itáliai példány 3 millióról 4,6 millióra drágult; a diófából faragott bútort tusfestett, figurális jávorintarziával dekorálták, tetején pedig márványlapokat kombináltak "pietra dura" berakásokkal (képünkön). Vele egykorú francia társa - öntött bronz veretekkel és márványfedéllel - 600 ezer forintról startolt 1,9 milliónál landolt, valamivel idősebb osztrák párjának ára 550 ezerről kúszott fel 950 ezerre. A XVIII. század elejéről egy különleges, esztergált lábakon álló magyar szekrény mértanias intarziával 420 ezer forintos becsértékén cserélt gazdát. Egy XIX. századi, diófából faragott német karosszékért viszont 80 ezer forintos kikiáltási árának több mint négyszeresét fizették, amikor 340 ezernél koppant a kalapács, egy XVIII. századi rusztikus spanyol ebédlőasztal pedig 240 ezer forintról jutott a 320 ezer forintos leütésig.
Ketterer-árverés Bortnyikkal és Kádárral
Régebbi és újabb mesterek, valamint modernek és kortársak műveire lehet licitálni négy menetben április 28-29-én a Ketterer Kunst müncheni székhelyén, a kínálatából ezúttal sem hiányoznak a két világháború közötti emigráns magyar avantgárd művészek munkái. Etienne Beothy 1929-es, cím nélküli, sokszínű négyszögekből összeálló gouache/kartonját a 7500-8500 eurós sávban indítja a Ketterer, Bortnyik Sándor 1922-ből való tus/kréta Kompozíciója - amely egy német privát gyűjteményből került elő - 3500-4500 euró között kezd. Kádár Bélától egy harmincas évekbeli cím nélküli gouache festmény szerezhető meg, a stilizált madaras és virágos mustrákat 5000-7000 euróra becsülték. A német nyelvterület aukcióin szinte elmaradhatatlan Victor Vasarelytől a negyvenes évekbeli Fille-Fleur-Frise sorozat kerül kalapács alá, az 1800-2400 euróra becsült hét ceruzarajzot a mester feleségével, Claire asszonnyal közösen készítette. A hannoveri Fackelträger Verlag 1966-ban adta ki A művészet úttörői című albumát, a szignált és számozott (12/75) lapok között színes fametszet és rézkarc, valamint kőnyomat egyaránt akad, többek között HAP Grieshaber, Horst Janssen vagy Fritz Winter mellett Vasarelytől is (2000-3000 euró). Végül van még a párizsi magyar mestertől egy szignált, datált művészpéldány a Hang című 1979-es, színes szerigráfiához, amelyet 800-1000 euróra becsültek a szakértők.
Vevőbarát Nagyházi szezonkezdete
A tavaszi szezonkezdéskor követett hagyományához híven a nagy forgalom, kicsi haszon elvét követve visz kalapács alá holnap-holnapután (április 21-22.) a Nagyházi Galéria 290 tételt a XIX. és a XX. század festészetéből, illetve összesen 394 tételt a néprajz, a bútor és a szőnyeg kategóriában. A festők között javarészt a legfeljebb kismestereknek nevezhetők dominálnak, de még a nagy nevektől is olcsón szerezhetők meg egyes alkotások. Mindennél többet mond az, hogy miközben már 15 ezer forintért meg lehet pályázni egy olaj-vászon munkát - az ötvenes évekből a hajdúböszörményi Pálnagy Zsigmond női portréját -, addig egyetlen tétel sem közelíti meg a félmilliós árat. A legdrágább mű Tornyai János Alkonyi tája (képünkön), de az is csak 340 ezer forinton kezdi a licitet, 1911-es datálású Alföldi tája pedig már 260 ezerért megpályázható. A bizonyos osztrák és magyar gyűjtői körökben töretlenül népszerű Neogrády Lászlótól a Téli hegycsúcsokért 280 ezer forintot várnak, de van tőle Tavaszi virágzás is 190 ezerért, míg apjától, Neogrády Antaltól egy akvarell a havas erdőben vadásszal mindössze 120 ezer. Egyenként 240 ezret kérnek Pólya Iván Villa napsütésben című 1934-es tájáért vagy Háry Gyula mediterrán atmoszférát árasztó Balbinellójáért (utóbbitól egy budai panoráma akvarellben akár 55 ezerért is elvihető). Szenes Árpád 1913-ból való Szalmakalapos hölgyét 220 ezer forinton kiáltják ki. A vegyes műtárgyak között már magasabb árak is előfordulnak, követve az utóbbi idők gyakorlatát. A katalógus borítójára is felkerült a legmagasabbról startoló tétel, egy rendkívül dekoratív itáliai tálaló a XIX. századból, tetején "pietra dura" vedutákkal, illetve virág- és madárábrázolásokkal, kereken 3 millióért. Kétmillióról indul egy működőképes százéves cseh zeneszekrény, százezerrel alacsonyabbról pedig egy emeletes osztrák írószekreter a XVIII. század második feléből, fenyőalapon cseresznye- és dióborítással, tusfestett intarziával. Egyetlen tételben egy tizenhat darabos ebédlőgarnitúrát is meg lehet szerezni, mindösszesen 1,1 millióért. Az 1930 körüli neobarokkos magyar bútoregyüttest diófából faragták, majd figurális jávorberakással dekorálták.
Ötvenezer eurót is megérhet Herzl sétabotja
Bőven lesznek magyar vonatkozású tételek a bécsi Kinsky-palota április 21-22-i négymenetes aukciósorozatán, a régi mesterek, a XIX. századi festészet, a klasszikus modernek és a kortársak, valamint a vegyes műtárgyak szekciójában. A magyar témákat kedvelő osztrák művészek közül Rudolf von Alttól lesz egy 1850-es ceruzarajz Pestről, a budai oldalról nézve, 3-6 ezer eurós sávban indítva, Theodor von Hörmanntól pedig egy Budafokot ábrázoló vászon, 9-15 ezer euróért (ez a kép már korábban is szerepelt a Kinsky árverésén). August von Pettenkofentől két kép is akad, mindkettő olajjal fára festve: az 1864-es Lovas cigányok 4-7 ezer euró, az ezzel egyidős Enyelgés pedig 5-10 ezer. Az 5-10 ezres sávban kezd az orientális témájú képek sorában Eisenhut Ferenc Osztozás a zsákmányon című 1901-es vászna, akárcsak Harta Albert félalakos portréja egy arab férfiról. A kortársak között szerepel a Grazban élő Pongrátz Péter Dr. Jackle elnevezésű 1983-as vászna, 2-4 ezer eurós kezdéssel. A régiségek kategóriájában egyaránt 2500-4500 euró két hasonló méretű és mustrájú, 1718-as keltezésű habán dísztányér a Felvidékről (kék-zöld virágokkal, levelekkel, házakkal). Ritkaságnak számít a cionizmus magyar származású atyjának, Theodor Herzlnek bécsi diákkori sétapálcája az 1885-1886-os tanévből, csak a jeruzsálemi Herzl-múzeum őriz egy hasonló példányt. Az elefántcsont gombos ébenfa bot becsült árát széles sávban határozták meg, 15 ezer és 50 ezer euró között. 1900 tájáról való egy 273 darabos ezüst evőeszközkészlet, AP mesterjeggyel és osztrák-magyar fémjellel, 16 ezer grammos összsúllyal; az eredeti, háromszintes, selyembélésű kazettában kínált készletért 10-20 ezer eurót várnak. Schwarz István pajzsot és kardot tartó, bronzból öntött puttója 1904-ből a 2500-4000 eurós sávban szerepel, míg Maugsch Gyula bronz zászlótartó honvédje 1928-ból (talapzatán Szinay Béla ezredes regimentparancsnoknak szóló magyar ajánlással) már csak 1500-2500 euróba kerül.
Művészeti vásár Laxenburgban
Most szombaton nyílik és jövő vasárnapig látogatható Bécs közelében, Laxenburg vadászkastélyában az immár 63. alkalommal megrendezett régiség- és művészeti vásár az osztrák antikváriusok és műkereskedők szövetségének rendezésében, húsz jól ismert osztrák galéria részvételével. A kínálatban éppúgy van aranyozott bronz keleti gót nyakék a VI. századból, mint hipermodern üvegváza Muranóból, fából faragott délnémet Szent Flórián-szobor 1500-ból vagy keleti szőnyeg Iránból a XIX. század második feléből, parasztbarokk osztrák festett szekrény 1770 tájáról vagy salzburgi ötvös smaragdokkal és gyémántokkal kirakott, art deco stílusú fülbevalója a XX. század hetvenes éveiből. Magyar származású művész munkáit hozza a vásárra az oberwölblingi Josef Mitmannsgruber műkereskedése: Németh Miklóstól a hatvanastól a nyolcvanas évekig terjedő korszakból forgalmaz képeket. A vásár katalógusában a magyar folklór sajátos festői interpretációjaként aposztrofálja Németh piktúráját, illusztrációként a budapesti külvárost reprodukálva.
Cári és császári hímes tojások
Kölnben április derekától, Berlinben május elejétől látható a kiállítás, amely a Kunsthaus Lempertz különleges aukcióját harangozza be: május 9-én lehet majd licitálni három márkás porcelánmanufaktúra - a szász Meissen, a porosz Berlin és az orosz Szentpétervár - termékeire, összesen 108 tételben. Mindhárom műhely uralkodói tulajdonban volt és elsősorban a mindenkori uralkodó megrendeléseit teljesítette - ezek alapján készültek azok a dúsan díszített hímes tojások is, amelyeket az orosz cár vagy a német császár adott át húsvétkor arra érdemesített nemesi alattvalóinak. A XIX. és XX. századi egyedi remekműveken arisztokraták címerei és monogramjai, természeti tájak, vallási vagy világi épületek és arcképek, illetve a keleti, valamint a nyugati katolikus rítus előírásai szerint ábrázolt vallási jelenetek láthatóak. A kereken harminc porcelántojás mellé passzoló terítékeket is meg lehet majd szerezni: a Berlin Charlottenburg negyedében székelő KPM (Königliche Porzellan Manufaktur) régi termékei között vannak fejedelmi menük feltálalására használt készletek is, de a szentpétervári műhelyből is akad 1826-os dísztál I. Miklós cár koronázási terítékéből, továbbá több kisebb desszertes-tányér. A német szervezők reményei szerint a válság ellenére megérkeznek majd a gazdag orosz vevők, akik a fentieken kívül pályázhatnak Alekszandra Nyikolajevna Romanova nagyhercegnő hozományából való étkezési porcelánokra is vagy olyan meisseniekre, amelyeket a német arisztokrata származású II. Katalin cárnő rendelt egyik szeretője, Alekszej Grigorjevics Orlov gróf számára.
Magyar fotók a Dorotheumban
Klasszikus és kortárs fényképekből visznek kalapács alá 275 tételt a Dorotheum bécsi palotájában április 16-án, a nemzetközi anyagban tucatnyi magyar művész fotója is fellelhető. A katalógus sorrendje szerint az első Vajda M. Pál 1926-os budapesti mellképe Igor Sztravinszkijról, amelyet 300-380 euróra taksáltak a ház szakértői. A magyar fotós házaspár, Wlassics Adorján és Olga a húszas években nyitotta meg Bécsben Manassé nevű fotószalonját, amely hamar népszerűvé vált a társasági körökben éppúgy, mint a művészvilágban. Most öt tételben csoportosítva tizenöt kép szerezhető meg tőlük. Egy ülő női félakt vintage nyomat 1928 tájáról például 500-600 euró, a következő évből egy virágcsokor két porcelánnippel 400-500 euró, de hasonló árfekvésben indul a többi vintage fotó is. Az emigrációban világhírűvé vált magyar fotósaink közül Brassai (Halász Gyula) Gép című vintage közelképe a harmincas évek végéről 700-1000 eurón kezd, a bécsi születésű, Londonban működő báró Zichy Theodore 1948-as vintage fotója 1000-1200, Paul Almásy cím nélküli felvétele a hatvanas évekből, dél-afrikai elemisták egy csoportjáról viszont csak 500-600 euró. A legmagasabbról a magyarok sorában Robert Capa kezd: Pablo Picassóról a dél-franciaországi tengerparton készült, sokat reprodukált 1948-as felvételének későbbi másolata 1200-1800 euró, Humphrey Bogart és Jennifer Jones sztárpárosa 1953-ból már csak 260-360 euró. Az öt éve elhunyt Gink Károlytól egy kavicsfövenyen heverő nő vintage fotója 400-500 euró, egy rácsos ágyban alvó kislány fotójának későbbi másolata már csak 360-450 euró (az eredeti verzió Jékely Zoltán Csunyinka álma című 1955-ös gyermekkönyvének illusztrációja volt).