Kultikus mester a Várban
Kultikus mester a Várban
Basel: modernek, kortársak, magyarok
Ötödik évtizedébe lépett az Art Basel kortárs művészeti vásár: a június 16-20. között 41. alkalommal megrendezett nemzetközi seregszemlére harminchat ország háromszáznál több galériása nevezett be, több mint 2500 alkotó munkáival.
Futurista párhuzamok
A nemzetközi futurista mozgalom születésénél bábáskodó olasz Filippo Tommaso Marinetti 1931-ben járt Budapesten, ekkor ismerkedett meg Scheiber Hugóval - a kapcsolat eredményeként a magyar festő két külön termet kapott 1933-ban a futuristák római seregszemléjén. A stílusirányzat centenáriumát hasonló párhuzamokkal ünnepli a Magyar Nemzeti Galéria: az augusztus 22-éig látható tárlaton a futurista festő, reklámgrafikus és formatervező Fortunato Depero száznál több alkotása mellé az MNG hatvan hazai művet és dokumentumot állít az intézmény anyagából, illetve magántulajdonból (köztük a nyilvánosság elől eddig elzárt ritkaságokat is). Az USA-ban többször is megforduló Depero munkái között megtalálhatók a Gyagilev vezette orosz balett vagy a Broadway Roxy színházának díszletei és jelmezei, hirdetőoszlopok vagy vásári könyvpavilonok tervei éppúgy, mint a Campari-reklám vagy a Vogue divatlap. A futurizmus hatásától megérintett magyar alkotók között pedig felvonulnak az 1910-es években Kassák köréhez kapcsolódó, politikai éllel alkotó aktivisták: Bortnyik Sándor, Tihanyi Lajos, Uitz Béla és Schadl János, illetve az 1920-as évektől berlini sikereket arató Scheiber Hugó vagy Kádár Béla, akik a nagyváros dekorativitását, a járműforgalom ritmusát, a reklámok, a bárok és kabarék színeit és fényeit ragadták meg.
Elkelt a világ legrégebbi és legdrágább kamerája
Világrekord született Bécsben, a fotókedvelők körében jól ismert WestLicht galériában: május 29-én a 17. Photographica aukción a világ első kereskedelmi célokra gyártott fakazettás kamerájának egy példányára lehetett licitálni. A Daguerre által feltalált, 1839-ben Giroux párizsi műhelyében kivitelezett kamerából múzeumokban is csak néhány példányt őriznek a világon, árverésen még soha nem szerepelt egyetlen egy sem. A "padlásról előkerült" példányt magántulajdonból adták be, oldalán az eredeti ovális plaketten Daguerre aláírása garantálta valódiságát; a licit 200 ezer euróról indult, a világ minden tájáról tolongó érdeklődők húsz percig küzdöttek egymással a teremben és telefonon. Végül egy magánszemély győzött telefonos ajánlatával: 732 ezer eurónál koppant a kalapács, így nemcsak a világ legrégebbi, hanem a legdrágább tolóajtós fakamerája talált új tulajdonosra. Gazdát cserélt a szerkezethez használt, szintén ritkaságszámba menő előhívószekrény is, ezt 144 600 euróért ütötték le.
A kölni Lempertz magyarjai
Május közepén tartotta a Kunsthaus Lempertz tavaszi aukcióit régebbi és újabb mesterekből, valamint vegyes műtárgyakból válogatva. Kern Ármin zsánerképei elmaradhatatlan szereplői a német és osztrák árveréseknek, most 3100 euróért kelt el olajjal falapra festett két cigányfiúja (eredetileg 4000-6000 eurós becsértéken szerepelt). Az antik ezüstneműk sorában a brassói May Mihály 1730-1740 közötti talpas ezüstkelyhe is az 5000 eurós elvárás alatt, 4500-ért ment tovább. Egy nagyszombati barokk kávéskanna 1800 euróért visszamaradt, elkelt viszont egy pozsonyi fedeles fűszeresedényke, Caspar Kundtner 1774 és 1818 közti mesterjelével, 700 eurós kikiáltási árán.
Ezüst- és dizájnrekordok a Dorotheum nagyhetén
A bécsi Dorotheum május 17-21. között tartotta idei második licitálási nagyhetét, ahol az ezüst és a dizájn kategóriában a ház három évszázados történetének legjobb leütései születtek, ám a csúcsárakat a modern mesterek hozták. A legtöbbet, 398 300 eurót Giorgio Morandi 1935-ös Paesaggiójáért fizették, második helyezett a népszerű Paula Modersohn-Becker leányalakja lett 375 300 euróval, a harmadik pedig Giorgio de Chirico velencei látképe 329 300-ért. A kortársak közül Günther Uecker Homokszigete az 1970-es velencei biennálén szerepelt először, most 260 300 eurót adtak érte. Az antik ezüstnemű sztárja négy gyertyatartó volt egy tételben, Nagy Katalin cárnő készletéből, amely megtriplázta becsértékét, amikor 208 550 eurónál koppant a kalapács. A dizájntételek közül Diego Giacometti hetvenes évekbeli bronzvázú, üveglapos íróasztala lett a legdrágább, 205 560 eurós leütéssel, ezt követte a Zaha Hadid és Patrick Schuhmacher közös terve alapján 2007-ben kivitelezett mennyezeti világítótest (151 800 euró). A hagyományos Jugendstil-aukción a Wiener Werkstätte keresett mesterei közé tartozó Josef Hoffmanntól egy ezüstjardiniére megsokszorozta előzetes árát 55 200 eurós leütésével.
Galéria kilátással
Mától ismét működik a renovált Mátyás-kút és átadták a kupola kilátóját is - hívta fel a figyelmet Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) új főigazgatója beköszöntő sajtótájékoztatóján. A főbejárat előtti panorámaterasz díszburkolatos részét három évre kibérelték - mondta el lapunk kérdésére -, így maguk határozhatják meg ennek a rendkívül népszerű területnek a rendezvényeit. A joggal bírált központi fogadótér látványterve is elkészült, rövidesen esztétikusabb és praktikusabb kiszolgálóegységek várhatják a látogatókat, de megújul az intézmény egész arculata, a teremőrök formaruhájától a Duna másik oldaláról is látható homlokzati molinóig.
Jól sikerült a Viennafair
Hatodszor tartották meg idén a bécsi Práterben a nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárt május 6-9. között: a Viennafair 126 kiállítója közül 33 galériás érkezett Európa középső és délkeleti részéről, a hat magyar galéria tágasabb standokon mutatkozhatott be, mint tavaly. A látogatók száma megközelítette a 16 ezer főt - felülmúlva az egy évvel korábbit -, ennek megfelelően alakultak az eladások is.
Privát modernjeink a Várban
Nem mindennapi megtiszteltetés egy magángyűjtemény számára, hogy a Budapesti Történeti Múzeum falai között mutatkozhasson be a nyilvánosság előtt. Most mégis ez történt Keresztes László fül-orr-gégész szakorvos kollekciójával, amelyet június 13-ig láthat itt a közönség - igaz, nem szokványos anyagról van szó, hiszen a másfél száz mű Mednyánszky Lászlótól Barcsay Jenőig húz ívet, amint a tárlat címe is jelzi. A végpontok közti átmenetet például a nagybányai iskolát alapító Ferenczy Károly Est című alkotása, Rudnay Gyula történelmi romantikája, Czóbel Béla szénaboglyás tája, Nagy István puritánsága jelenti. A széles merítésben ott vannak az Európai Iskola képviselői, Kádár Béla urbánus parkja, Scheiber Hugó kutyás hölgye, Gyarmathy Tihamér organikus absztrakciója, de Bene Géza vagy Szobotka Imre művei is. A XX. század hazai avantgárdjának válogatott mezőnyében a könnyebb tájékozódást a Mednyánszkytól Barcsayig - Modern magyar művészet a Keresztes-gyűjteményben elnevezésű tárlatkísérő könyv könnyíti meg az érdeklődők számára.
Viennafair 2010, hat magyar galériával
Az idén május 6. és 9. között tartják a bécsi Práter vásárcsarnokában a kortárs képzőművészet nemzetközi vásárát, a Viennafairt. A Közép- és Kelet-Európára koncentráló rendezvényen húsz országból több mint száztíz galéria vesz részt, köztük hat budapesti. A skála most is széles: a festmény, grafika, szobor és fotográfia mellett helyet kap az installáció, a performansz és előtérbe kerül a "mozgókép": a filmnek és a videónak nemcsak külön kiállításokat szentelnek, hanem egész napos szakmai konferenciát is. A magyar résztvevők közül az acb galéria Batykó Róbert Spike Heels című másfél méteres olaj/akril vásznát reprodukálta a katalógusban (3100 euró), illetve Halász Péter Tamás Hot tower II. elnevezésű művét (az ár megegyezés tárgya). A harmadik művészük Jurrian Molenaar, a vásáron kínált munkák árskálája pedig 1200 eurótól 6500 euróig szóródik. Az Inda katalógusoldalán egyrészt Szemző Zsófia Favellas Take Over 2009-es számítógépes fotomontázsa szerepel, másrészt Kamen Stoyanov Subway Yard Bratislava című baritnyomata egy kéziratos szöveg két oldaláról (4500 euró). A Kisterem listáján Körösényi Tamás, Szíj Kamilla és Anna B. Wiesendanger svájci képzőművész neve olvasható. Körösényi papírpépből készült plasztikáit a hazai közönség is láthatta idei tárlatán, Szíj és Wiesendanger pedig nagyméretű, milliméteres részletességgel kidolgozott ceruzarajzokkal jelennek meg a bécsi vásáron (az árak ezertől 5 ezerig húzódnak).