Az élelmiszerek visszafogottan drágulnak A londoni Economist Intelligence Unit (EIU) gazdasági kutatócsoport az úgynevezett lágyáruk nemzetközi árszintjének további növekedését várja 2003-as prognózisában. Az élelmiszereket, takarmányokat és italokat tartalmazó lágyárindex …
Az EU nem tesz különbséget a térségek között Magyarországnak már csak három feladatot kell teljesítenie a regionális politika terén, hogy megfeleljen az Európai Unió ajánlásainak. Más társult országokkal együtt erősítenie kell a meglévő …
Magántulajdonban a magyar termőföld 90 százaléka Magyarországon a kilencvenes évek elejétől alaposan megváltozott a földtulajdonlás a kárpótlási és a részaránytörvények nyomán. Csaknem két és fél millió magánszemély jutott földtulajdonhoz, így az …
Egyre nagyobb a csokitorta A csokoládé körüli vita eldöntése - mármint hogy fogyasztása egészséges-e vagy káros - valószínűleg még sokat várat magára, azok azonban, akik szeretik, úgy döntöttek, oda …
Milliárdos nyereség a Magyar Cukornál Hatékonyságának javításával ellensúlyozta a Magyar Cukor Rt. a kedvezőtlen időjárás okozta kampányveszteségeket. A társaság a tavalyihoz hasonló árbevétellel és ismét milliárdos nagyságrendű nyereséggel számol az …
Bővül a napenergia hasznosítása A megújuló energiaforrások között a szélparkok után a befektetők felfedezték már a napenergiát is. Napenergetikai beruházásokra főként az európai olajkonszernek vállalkoznak, bár ezzel foglalkozni a …
Virsli pezsgővel a szilveszteri menü Magyarországon szilveszterkor a pezsgő iránti kereslet növekedésével együtt felível a virsli vásárlása is. Az ünneplést kísérő petárdákat behozókkal szemben csempészet vagy visszaélés miatt kezdeményezhetnek szabálysértési …
Kétéves csúcsra szökött fel az olajár Tovább emelkedtek az olajárak, s elérve a kétéves csúcsot, már meghaladták a 30 dollárt is hordónként. A kialakult helyzet a venezuelai és az iraki feszültséggel …
Virsli pezsgővel a szilveszteri menü Magyarországon szilveszterkor a pezsgő iránti kereslet növekedésével együtt felível a virsli vásárlása is. A vörös áruk e fajtája évről évre kedveltebb, főként a kereskedelmi láncok …