BUX 132347.94 0,68 %
OTP 40300 -1,95 %
header

Szerencsi Ágnes

08.
11.
23:59

Csúcson a román infláció, emelkednek a bérek

Hároméves csúcsot döntve a júniusi 8,6 százalék után kilenc százalékra gyorsult a román infláció júliusban - jelentette be a bukaresti statisztikai hivatal tegnap. 2007 márciusában még 17 éve a legkedvezőbb, 3,7 százalékos volt a pénzromlás mértéke. A rohamos gyorsuláshoz a növekvő élelmiszer- és üzemanyagárak mellett a hatósági árak növelése is nagymértékben hozzájárult: július 1-jével a gáz ára 12,5 százalékkal, az elektromos áramé 5,3 százalékkal emelkedett, a cigarettára kivetett adó pedig 41,5 euróról 50 euróra nőtt ezerszálanként. A központi bank tavaly október óta hétszer is emelni kényszerült az irányadó kamatlábat, mely jelenleg 10,25 százalékon áll. A román jegybank elnöke elmondta, augusztusban az infláció visszaesésére számítanak, mivel a várt jó mezőgazdasági termés mérsékelheti az élelmiszerárakat, a kormány pedig lassíthat a központilag meghatározott árak emelésének ütemén. Mugur Isarescu hozzátette, hogy az első negyedév során 8,2 százalékkal bővült a gazdaság, és a tavalyi 6,6 százalék után idén 9 százalékos növekedést várnak. Szintén tegnapi adat, hogy a munkanélküliek aránya júliusban sem változott, így már harmadik hónapja 3,8 százalékon áll, amire 16 éve nem volt példa. A román munkanélküliség az ország uniós csatlakozása óta folyamatosan csökken, ezzel párhuzamosan emelkednek a bérek, éves szinten ennek mértéke júniusban 24,4 százalék volt. A növekvő béreknek és a kölcsönök emelkedésének köszönhetően fellendült az importkereslet, ez azonban a külkereskedelmi mérleg hiányának növekedéséhez vezet, így a júniusi 1,79 milliárd euró után júliusban már kétmilliárd euró volt a deficit. Az elemzők figyelmeztetnek, hogy a magas infláció, az ingatlanárak csökkenése és a folyó fizetési mérleg növekvő hiánya veszélybe sodorhatják a gazdasági stabilitást, s Észtország és Litvánia sorsára juttathatják Romániát is.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
08.
10.
23:59

Erősödött az infláció Csehországban

Hat hónap óta először gyorsult az infláció Csehországban: a gázárak és a dohánytermékek adójának emelkedése következtében a júniusi 6,7 százalék után júliusban már 6,9 százalékos volt az ütem. A fogyasztói árak a hónap folyamán 0,5 százalékkal nőttek az előző havi 0,2 százalék után. A cseh központi bank előrejelzése szerint szeptemberig 6,3 százalékra, 2009 első negyedévének végére pedig 3,1 százalékra mérséklődik az infláció. A jövő év végén 2,5 százalék várható. A jegybank hosszú távú célkitűzése 3 százalék, plusz-mínusz egy százalékpontos ingadozási sávval. A munkanélküliség a munkaügyi és szociális minisztérium ugyancsak pénteki adatai szerint a júniusi 5 százalékról júliusban 5,3 százalékra emelkedett. A növekedést a friss diplomások munkaerőpiacra kerülésével magyarázzák, s bár négy hónapja ez a legmagasabb érték, a tavaly júliusi 6,4 százalék után jelentős csökkenésként értékelhető. Pénteken hozták nyilvánosságra az ipari termelésre vonatkozó statisztikákat is, eszerint az erős korona és a stagnáló nyugat-európai kereslet nyomán nagymértékben visszaesett a kereslet az exportszektorban, így a májusi 3,4 százalék után júniusban 2,2 százalékra lassult az ipari növekedés üteme. Az elemzők a második félévben tovább romló adatokkal számolnak.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
08.
07.
23:59

Alig emelné az áram árát a francia kormány

A francia kormány azt javasolja az energiafelügyeletnek, hogy a lakossági áram árát legfeljebb két százalékkal, a gázét pedig legfeljebb öt százalékkal emeljék - jelentette be a pénzügyminisztérium. Egyelőre nem tudni, hogyan dönt a felügyelet és mikor lép életbe a tarifaemelés. A kormány egyidejűleg közölte, hogy kiterjeszti az energiaár-támogatást, így újabb egymillió rászorulónak kell kevesebbet fizetnie az energiáért. Egy júniusi tanulmány szerint egyébként a tizenöt régi uniós tagállam közül Nagy-Britannia után Franciaországban a legalacsonyabb a gázszámla a hatósági árszabályozásnak köszönhetően. A francia állam többségi tulajdonában álló, 25 millió háztartást ellátó Electricité de France SA (EdF) a hatályban lévő jogszabály értelmében 2010-ig csak az inflációval megegyező mértékben emelheti az áramtarifákat. A gáz árát idén januárban már 4 százalékkal, majd április végén újabb 5,5 százalékkal emelték Franciaországban. A kormány legújabb javaslatára reagálva az elemzők felhívják a figyelmet, hogy a korlátozás a nemzetközi gázárak gyors növekedése miatt még komoly problémákat okozhat.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
08.
07.
23:59

Több Lufthansa-járatot töröltek Ferihegyen

Újabb sztrájk kezdődött tegnap hajnalban a német Lufthansánál: bérköveteléseik nyomatékosítására ez alkalommal a csoporthoz tartozó Cityline regionális légitársaság pilótái szüntették be a munkát. A ma délig tartó 36 órás sztrájk ismét súlyos fennakadásokat okozhat Európa második legnagyobb légitársaságának útvonalain, a Lufthansa 2000 naponta közlekedő járatából ugyanis 360-at kellett törölni, és a munkabeszüntetés a Cityline járatai által használt valamennyi német repülőteret érinti - mindenekelőtt a frankfurtit, a münchenit, a kölnit, a düsseldorfit és a berlini Tegelt. Az Európán kívülre irányuló járatok menetrend szerint közlekednek. Ferihegyen tegnap hét induló és hét érkező járatot kellett törölni, ma pedig várhatóan egyet-egyet. A bértárgyalások már hónapok óta folynak, a Cockpit szakszervezet felhívására a Cityline pilótái júliusban már több alkalommal is figyelmeztető sztrájkot tartottak, ám máig nem született megegyezés. A Lufthansa két lépésben 5,5 százalékos béremelést ajánl, a pilótáknak 7000, a másodpilótáknak pedig 5000 euró bónusszal, a Cityline pilótái ezzel szemben a Lufthansa pilótáinak fizetéséhez hasonló nagyságú bért akarnak elérni. A Cityline-nak 700 pilótája van, a légitársaság naponta mintegy 400 járatot közlekedtet.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
08.
06.
23:59

Lengyelország a csatlakozás nagy nyertese

A csatlakozás óta eltelt négy év egyértelmű gazdasági előnyöket hozott a közel 39 milliós lakosságú Lengyelország számára - derül ki a PricewaterhouseCoopers külföldi tőkemozgásokat vizsgáló legutóbbi jelentéséből. A befektetői környezet jelentős javulásának, az alacsony kockázatnak és a schengeni határok szabad átjárhatóságának köszönhetően Lengyelország a külföldi működőtőke vonzó célpontjává vált - két és félszeresére nőtt a közvetlen külföldi beruházás (FDI) aránya: a 2001 és 2003 közötti ötmilliárd euróval szemben ennek értéke 2004 és 2007 között már a 12,1 milliárd eurót is meghaladta. Az elmúlt négy évben a lengyel gazdaság növekedése is jelentősen felgyorsult - múlt év végén már a 6,5 százalékot is elérte -, a munkanélküliek száma ugyanakkor csaknem felére csökkent, s immár tíz százalék alatt van, míg a vállalkozói szektor bérei 58 százalékkal emelkedtek. A külföldi beruházás mellett a pénzügyi támogatások volumene is kiemelkedő: a 2007-es teljes uniós költségvetésből 7,4 százalékkal részesedett, ami több mint 7,8 milliárd eurót jelentett. A lengyel lakosságon belül a mezőgazdasági termelők profitálnak leginkább az ország tagságából. A közös piac előnyeinek és a közvetlen kifizetéseknek köszönhetően ugyanis az agrárszektorban jelentősen megnövekedtek a bevételek, és az egész ágazatban érezhető fellendülés tapasztalható. Ennek is tulajdonítható, hogy míg a csatlakozás előtt a mezőgazdaságban dolgozók nyilatkoztak legszkeptikusabban a tagságról, addig mára ez a réteg vált az unió legfőbb támogatójává.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
08.
05.
23:59

Oroszországban terjeszkedik az olasz Pirelli

Európa harmadik legnagyobb gumiabroncsgyártó társasága, az olasz Pirelli vegyesvállalat létrehozását tervezi a Russian Technologies konglomerátummal, összesen 250 millió euró befektetéssel - jelentette be a cég vezetése múlt hét végén. Az olasz-orosz kooperáció eredményeként létrejövő gyár a könnyű és nehéz gépjárművekre fokuszál: évente 3-3,5 millió személyautó- és 700 ezer teherautó-abroncs gyártását tűzte ki célul. Az előállított termékeket az orosz piac keresletének kielégítésén kívül elsősorban a volt szovjet köztársaságokba irányuló exportra szánják. A Togliattiban létrehozandó vállalat 1500 új munkahelyet teremt, s a szerződő felek évi mintegy 100 millió dolláros forgalommal számolnak. A tervek szerint a Pirelli felel majd a vegyesvállalat gazdasági stratégiájának fejlesztéséért és a munkafolyamatok szervezéséért, a 420 állami vállalatot tömörítő Russian Technologies és a szamarai régió vezetése pedig a kedvező beruházói környezetet biztosítja. A térségben speciális gazdasági övezet létrehozását tervezik, hogy a további gazdasági fejlődést előmozdítsák. A Pirelli júniusban írta alá a szándéknyilatkozatot orosz partnerével, a szerződést várhatóan augusztus 7-én véglegesítik.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
08.
05.
23:59

Az Air France is szenved a drága kerozintól

Az üzemanyagárak emelkedése miatt 59,4 százalékkal, 168 millió euróra esett Európa legnagyobb légitársasága, az Air France-KLM nyeresége pénzügyi éve júniusig tartó első negyedévében. A Bloomberg elemzői konszenzusa ennél is nagyobb visszaesésre, 152 millió euróra számított. Az üzemanyagárak emelkedésének domináns hatását mutatja, hogy a cég árbevétele eközben 5,8 százalékkal, 6,288 milliárd euróra gyarapodott, az utasok száma pedig a megemelkedett jegyárak ellenére is 3,7 százalékkal nőtt. Ez egyébként főként az amerikai kontinens és Ázsia irányába fellendülő forgalomnak köszönhető. Az átlagos férőhely-kihasználtság 80,3 százalékos volt. A cég üzemanyagszámlája éves összehasonlításban 24,3 százalékkal, 1,36 milliárd euróra emelkedett. Hétfőn a British Airways is 88 százalékos profitcsökkenést jelentett be a második negyedévre, a vele egyesülni szándékozó spanyol Iberia pedig az ugyancsak tegnap közzétett eredmények szerint 32,2 millió euró veszteséggel zárta az első félévet. A légitársaságok mindenhol a rekordnagyságú üzemanyagáraktól szenvednek és a költségcsökkentés lehetőségeit keresik. Az Air France-KLM most közölte, hogy további 190 millióval, 620 millió euróra növeli a 2008-2009-es pénzügyi évre tervezett költségcsökkentés összegét, miután éves üzemanyagszámlája várhatóan 5,86 milliárd euróra nő.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
07.
31.
23:59

Nagyot esett a Unilever profitja

A Unilevernek, a világ második legnagyobb fogyasztásicikk- gyártó cégének a profitja 20 százalékkal zuhant a második negyedévben. A vállalat vezetése az elbocsátások költségeivel, valamint az ásványi és étolaj drágulásával magyarázza a visszaesést. A közel 400 márkát - így például a Dove szappant, a Lipton teát vagy az Omo mosóport - magáénak tudó cég nyeresége 909 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 1,14 milliárd euróról. A második negyedévben az eladások 1 százalékkal, 10,4 milliárd euróra mérséklődtek, ennek ellenére a Unilever éves szinten továbbra is 5 százalék feletti forgalombővülésre számít. A vállalat 2010-ig mintegy 20 ezer állás megszüntetését tervezi, miután a teljes költségvetés 5,5 százalékát kitevő alapanyagok ára egymilliárd euróval nőtt az első hat hónap során. Legrosszabbul Európában teljesített a vállalat: az eladások április és június között összességében 2,9 százalékkal csökkentek, s Észak-Amerikában is jócskán visszaesett a fogyasztás. Az első hat hónap adatai alapján ugyanakkor Közép- és Kelet-Európában 10, Latin-Amerikában 11, Ázsiában és Afrikában pedig 14,7 százalékkal bővült az eladás.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes
07.
31.
23:59

Átalakítás miatt veszteséges a Metro

A Metro AG, Németország legnagyobb kiskereskedelmi vállalata 282 millió eurós veszteséggel zárta a második negyedévet - jelentette be tegnap a vállalat vezetése. A német gazdaság egyik meghatározó szereplőjeként jegyzett cég az egy évvel ezelőtti azonos időszakban még 303 millió eurós nyereséget könyvelt el, a jelentős visszaesést a cég elsősorban a vállalat átalakításának költségeivel magyarázza. A Metro ugyanis kisebb üzletláncainak bezárása mellett döntött, így néhány éven belül a veszteséges Real-szupermarketektől és az Adler divathálózattól is elbúcsúzik. A Reál 40 németországi egysége is negatív mérleggel zárta a múlt évet, összesen mintegy 50 millió eurós veszteséget okozva ezzel a konszernnek. A német ruházati kiskereskedelem 5 százalékos visszaesése nyomán az Adler is jócskán alulteljesített tavaly, így a következő másfél év során ezt a hálózatot is felszámolják. A düsseldorfi székhelyű Metro AG a veszteséges negyedév ellenére sem módosítja 2008-ra vonatkozó gazdasági kilátásait, az eladások terén így továbbra is 6 százalékos bővülésre számít. Erre jó alapot ad, hogy az eladásokból származó árbevétel Németországban 2,3, külföldön pedig 10,1 százalékkal, összesen 16 milliárd euróra nőtt, ami elsősorban a Cash&Carry, a Media Markt és a Saturn teljesítményéből adódott.

Szerző(k):
Szerencsi Ágnes