Hároméves csúcsot döntve a júniusi 8,6 százalék után kilenc százalékra gyorsult a román infláció júliusban - jelentette be a bukaresti statisztikai hivatal tegnap. 2007 márciusában még 17 éve a legkedvezőbb, 3,7 százalékos volt a pénzromlás mértéke. A rohamos gyorsuláshoz a növekvő élelmiszer- és üzemanyagárak mellett a hatósági árak növelése is nagymértékben hozzájárult: július 1-jével a gáz ára 12,5 százalékkal, az elektromos áramé 5,3 százalékkal emelkedett, a cigarettára kivetett adó pedig 41,5 euróról 50 euróra nőtt ezerszálanként.
A központi bank tavaly október óta hétszer is emelni kényszerült az irányadó kamatlábat, mely jelenleg 10,25 százalékon áll. A román jegybank elnöke elmondta, augusztusban az infláció visszaesésére számítanak, mivel a várt jó mezőgazdasági termés mérsékelheti az élelmiszerárakat, a kormány pedig lassíthat a központilag meghatározott árak emelésének ütemén. Mugur Isarescu hozzátette, hogy az első negyedév során 8,2 százalékkal bővült a gazdaság, és a tavalyi 6,6 százalék után idén 9 százalékos növekedést várnak.
Szintén tegnapi adat, hogy a munkanélküliek aránya júliusban sem változott, így már harmadik hónapja 3,8 százalékon áll, amire 16 éve nem volt példa. A román munkanélküliség az ország uniós csatlakozása óta folyamatosan csökken, ezzel párhuzamosan emelkednek a bérek, éves szinten ennek mértéke júniusban 24,4 százalék volt. A növekvő béreknek és a kölcsönök emelkedésének köszönhetően fellendült az importkereslet, ez azonban a külkereskedelmi mérleg hiányának növekedéséhez vezet, így a júniusi 1,79 milliárd euró után júliusban már kétmilliárd euró volt a deficit.
Az elemzők figyelmeztetnek, hogy a magas infláció, az ingatlanárak csökkenése és a folyó fizetési mérleg növekvő hiánya veszélybe sodorhatják a gazdasági stabilitást, s Észtország és Litvánia sorsára juttathatják Romániát is.
