Az infrastruktúráért felelős nemzeti tanács egyhangú szavazása alapján Szerbia semmisnek tekinti és felbontja a Horgos-Pozega autópálya koncessziós szerződéseit - jelentette be Mladjan Dinkics miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter a Tanjug hírügynökségnek nyilatkozva. Hozzátette, hogy az ország a jövőben maga finanszírozza a 10-es számú európai korridor kiépítését, s azt legkésőbb 2011-ben át is adják. A kormány a Salzburgtól Thesszalonikiig húzódó, összesen 2360 kilométer hosszúságú út adriai szakaszát, a dél-szerbiai autópályákat, a belgrádi elkerülő utat és a páneurópai folyosó Vajdaságon átvezető részét is magára vállalta. Eddig az Újvidék és Leskovac közötti, mintegy 350 kilométeres szakasz készült el. Dinkic elmondta, hogy az infrastruktúra kiépítése összesen 1,7 milliárd euróba kerül, ebből 250 millió eurót maga Szerbia biztosít költségvetési forrásból és kincstárjegyek tőzsdei kibocsátásával. Ezenkívül a Világbankhoz (WB) és az Európai Befektetési Bankhoz (EIB) folyamodnak hosszút lejáratú kölcsönökért, valamint az európai előcsatlakozási alapból fedezik majd az építkezés költségeit. A tervek szerint a hitelekről szeptember végén kezdik meg a tárgyalásokat. A feltételek kedvezőnek bizonyulnak, ugyanis a szerb államadósság tavaly év végén mindössze a GDP 28 százalékát tette ki, a Világbank 30 éven túli kölcsönöket is jóváhagy, a kamatlábak pedig nagyon alacsonyak - kommentálta a terveket Dinkics.
