Sikeres ajánlatot tehetett az állam a Budapest Airportért
Az állami konzorcium még idén megvásárolhatja a légikikötőt, az ajánlati ár 1440 milliárd forint.
Sikeres ajánlatot tehetett az állam a Budapest Airportért
Az állami konzorcium még idén megvásárolhatja a légikikötőt, az ajánlati ár 1440 milliárd forint.
Történelmi népszámlálást tartott Oroszország, a lehető legrosszabbkor
Oroszországban a Szovjetunió összeomlása óta harmadik népszámlálását tartották. A járvány miatt a népszámlálást részben online végzik, de lehet, hogy jobb lenne elnapolni az egészet.
Búskomor lett a hét zárása a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 371,66 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 54 764,34 ponton zárt pénteken.
Lemondott a médiahatóság vezetője
Karas Mónika október 31-ei hatállyal távozik, döntését már tudatta a köztársasági elnökkel.
Elkapkodták a divatcikkeket, maga mögött hagyta a válságot a Hugo Boss
A Hugo Boss ruházati és divatcikk kereskedő vállalat feljavította idei eredményvárakozását, miután a vártnál kedvezőbben alakult a harmadik negyedévben a profitja és a bevétele is, mindkettő meghaladta a pandémia előtti szintet elsősorban a bővülő európai és amerikai keresletre.
Amerika kinyit, utazhatnak a külföldiek
November 8-tól az oltottak előtt ismét megnyílik utazási céllal az USA köülföldiek előtt.
A Goldman Sachs most is jól járt, óriásit nőtt a profit
Hatvan százalékkal nőtt a Goldman Sachs befektetési bank adózott eredménye a harmadik negyedévben éves összevetésben.
Nincs megállás egyre drágább a lakásvásárlás Budapesten
A fővárosban átlagosan 3,5 százalékkal emelkedett a használt társasházi lakások ára, míg a panelek értéke 7,5, a családi házaké pedig majdnem 11 százalékkal nőtt az év első kilenc hónapjában.
Oroszország háborút indított a kibertérben
Az internetes támadások túlnyomó többsége Oroszországból indul egy új jelentés szerint. Ezek ellen van ingyenes védekezés, mégis alig élnek a felhasználók a lehetőéggel.
Megállapodtak a németek, kezdődhetnek a koalíciós tárgyalások
A szociáldemokraták, a Zöldek és a liberálisok készen állnak, hogy hamarosan megkezdjék a koalíciós tárgyalásokat.