BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sikeres ajánlatot tehetett az állam a Budapest Airportért

Az állami konzorcium még idén megvásárolhatja a légikikötőt, az ajánlati ár 1440 milliárd forint.

2021. október 15. péntek, 19:58

A magyar kormány által vezetett konzorcium 4 milliárd eurót (4,6 milliárd dollárt, 1440 milliárd forint) ajánlott fel a Budapest Airportért – írja Bloomberg híre nyomán a Világgazdaság. A Bloomberg egy hete a tárgyalások megkezdéséről tudósított.

A hírügynökség emlékeztetett, hogy a konzorcium, melynek tagja volt a Mol és a Jellinek Dániel által alapított Indotek, egy évvel ezelőtt már tett egy akkor elutasított ajánlatot, melyben a források szerint alábecsülték a légi csomópont értékét. A Bloomberg szerint Orbán Viktor most jelezte, a kormány még az idén tető alá hozná a megállapodást.

Tavaly a Budapest Airport 38 millió eurós (44 millió dolláros) EBITDA-ról és 110 milliós éves veszteségről számolt be, amit a karanténintézkedések nyomán összeomló légi forgalommal magyaráztak. A repülőtér arra számít, hogy a forgalom már 2023-ban visszatér a koronavírus előtti szintre. A magyar állam 2011-ben adta el a részesedését, a reptéri koncessziós szerződés 2080-ig szól.

Rácz Gergő
Rácz Gergő

Ez is érdekelhet