Új stratégiát fogadtak el, ilyen lesz a budapesti tőzsde következő öt éve
Egyúttal bepótolták a járványhelyet miatt elhalasztott korábbi közgyűlési előterjesztések jóváhagyását is, új felügyeleti vezetője van a BÉT-nek.
Új stratégiát fogadtak el, ilyen lesz a budapesti tőzsde következő öt éve
Egyúttal bepótolták a járványhelyet miatt elhalasztott korábbi közgyűlési előterjesztések jóváhagyását is, új felügyeleti vezetője van a BÉT-nek.
Egyszerre két új üzemmel bővül az itthoni gyógyszergyártás
Az Egis körmendi fejlesztésével a csomagolási kapacitásait s az onkológiai termékeinek gyártását bővíti.
Lépni kell az EU-nak, nem maradhat a féktelen költekezés
Záros idén belül vissza kell hozni a korábbi korlátokat az Európai Unióban, a járványra való tekintettel szabadjára engedett hiány és adósságszint máskülönben komoly bajokat okozhat. A Fitch Solutions közgazdászai szerint azért is be kell fejezni a korlát nélküli költést, mert annak nagyon hamar kimerül a gazdaságélénkítő hatása, csalókák a jelenlegi növekedési számok.
Pénzeső várja év végén a nyugdíjasokat
A következő hónapokban több mint 1000 milliárdos juttatás, ezen belül 340 milliárd forint kerül az idősebb korosztályhoz a kormányzati intézkedések következtében. Egy szakértő szerint mindez komolyabb fogyasztási sokkot okoz, ami a vártnál súlyosabb döntésekre késztetheti a jegybankot.
Közeleg a moratórium vége, már látszik mi várhat a hitelesekre
A mostani többszörösére ugrik a nemteljesítő hitelek aránya ahogy a végéhez közeledik a hitelezési moratórium. Az EOS követeléskezelő várakozása szerint annyiban szerencsés a helyzet, hogy ez kezelhető lesz a picnak, nem lesz ismét egy válságközeli 20 százalékos arány a nemteljesítések között.
Nyilatkozott az IMF: megállíthatatlan idén a magyar gazdaság
Jócskán megemelte az idei magyar növekedési várakozásait legújabb globális kitekintőjében a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF szerint a járványhelyzet miatt a világgazdaság kilátásaira sok kockázati tényező hathat, ezen belül több szegényebb országban komoly nehézségekre lehet számítani az év hátralevő részében és jövőre is.
Nobel-díjat ér a régi alapvetések megdöntése
Több alapvető feltételezés a társadalomban, így azon belül a gazdasági folyamatokban tévesnek, de legalább is pontatlannak bizonyul, ha nem megfelelően alkalmazzák az ok-okozati összefüggéseket. Ráadásul sokkal könnyebb egy ilyen hibába esni, ha nem lehet megfelelő kísérleteket végezni. Idén a közgazdasági Nobel-díjat három professzor kapta megosztva, miután munkájuk korszakos változást hozott számos tudományág kutatási gyakorlatában.
A munkaügy és az oksági összefüggések hozták idén a közgazdasági Nobel-díjat
Az elismerést David Card, Joshua D. Angrist és Guido W. Imbens közgazdászok kapták 2021-ben.
Kell az alkotmányban rögzített adókulcs? Döntöttek a magyarok
Gránitba vésné egyes adónemek kulcsát a kormány, mondván, meg kell védeni a háztartásokra nézve kedvező feltételeket. A Pulzus Kutató a Napi.hu megbízására megkérdezte a háztartásokat, egyetértenek-e a szándékkal, és ha igen, milyen adókulcsokat véglegesítenének.
Újból kampány indul: vegyen hazait!
Országos médiakampányt indít a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegy népszerűsítése érdekében az Agrármarketing Centrum (AMC), az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közreműködésével - közölték az érintettek közleményben pénteken az MTI-vel.