BUX 132405.61 0,27 %
OTP 41150 0,17 %
header

Potori Károly

06.
05.
23:59

Júliusban ismét összeül az OPEC?

A nemzetközi kőolajpiac szinte egykedvűen fogadta Bagdad azon döntését, hogy határozatlan időre – más értelmezések szerint egy hónapra – leállítja nyersolajexportját. A bejelentést követően a határidős piacokon ugyan valamelyest erősödtek a jegyzések, tegnap délre azonban már az Európában irányadó minőségnek tekintett északi-tengeri Brent nyersolaj hordónkénti ára 16 centtel, 29,10 dollárra süllyedt. Ezzel magyarázhatóan az OPEC bécsi miniszteri értekezletének résztvevői is higgadtan reagáltak a fejleményekre, s úgy ítélték meg, hogy egyelőre nem indokolt eltérniük attól a piacon már hetek óta tényként kezelt álláspontjuktól, hogy most még szükségtelen emelni a kitermelési kvótákat (NAPI Gazdaság, 2001. június 2., 13. oldal). Az iraki döntés hosszabb távú kihatásait azonban az olajkartell sem kívánja figyelmen kívül hagyni, bár azok mérlegeléséhez még túl sok a bizonytalanság, mindenekelőtt Bagdad kiszámíthatatlansága miatt. Egyelőre ugyanis nem tudható, hogy a szállításokat végül is hány napig, hétig, illetve hónapig szüneteltetik. Emiatt az OPEC arra hajlik, hogy a jövő hónapban, amikorra már tisztul a kép, ismét összehívnak egy rendkívüli ülést, és akkor határoznak a kínálat esetleges növelésének kérdéséről. A másik lehetséges opció, hogy visszatérnek az utóbbi időben de facto már mellőzött, a hordónkénti 22 és 28 dolláros árküszöbökhöz kötött kínálatszabályozási mechanizmushoz. Erről azonban Szaúd-Arábia olajipari minisztere olyan, figyelmet érdemlő megjegyzést ejtett el, hogy az néhány tagország szerint nem elég érzékeny, s az sem biztos, hogy az ársáv helyesen van „belőve”. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
06.
05.
23:59

Tovább csökkentek a búza- és a kukoricajegyzések

A hosszú hétvége után tovább gyengült a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca, ahol tegnap összesen 106 kontraktusnyi, 256 millió forint értékű kötést regisztráltak. A búza elszámolóára a májusi kivételével minden terminre csökkent, 200-280 forinttal, szeptemberi lejáratra számottevő volumenű kötések nyomán. A múlt hét vége óta forgalmazott „extrabúzára” az első, pénteken kialakult 28 ezer forint/tonna elszámolóár szintjén augusztusi határidőre ismét esett egyetlen kontraktusnyi kötés. Ezzel szemben a takarmánybúza-piacon üzlet sem volt és az árak sem módosultak, noha minden terminre viszonylag élénk licitálás folyt. A takarmányárpa viszont olcsóbb lett 400 forinttal, de csak augusztusi lejáratra, egy zárásban tett, ám válasz nélkül maradt eladási ajánlat következtében. A kukoricapiacon az ótermés jegyzése a múlt pénteki szinten zárt, az újé azonban a májusig terjedő határidőkre 790/670/480/300 forinttal esett. Napraforgómagra októberi határidőre a múlt heti záróár alatt lett volna vevő, eladó viszont nem jelentkezett. A többi határidőt tekintve teljesen eseménytelen volt a piac, s ugyanez vonatkozik a repcemag, a szójadara és az ammónium-nitrát kereskedelmére is. Kötés és forgalom nélkül zárt az opciós gabonapiac és a határidős húspiac is. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
06.
05.
17:45

BÁT: folytatódott az árcsökkenés

A hosszú hétvége után tovább gyengült a határidős gabonapiac, ahol összesen 106 kontraktusnyi, 256 millió forint értékű kötést regisztráltak. A búza elszámolóára a májusi kivételével minden terminre csökkent, 200–280 forinttal, a takarmánybúzáé azonban nem változott. A takarmányárpa ezzel szemben olcsóbb lett 400 forinttal, de csak az augusztusi lejáratra, míg a kukoricapiacon az új termés jegyzése a májusig terjedő határidőkre 790/670/480/300 forinttal esett.

Szerző(k):
Potori Károly
06.
01.
23:59

Tovább gyengült a gabonapiac

Gyér, mindössze 67 kontraktusnyi, 174 millió forint értékű forgalom mellett minden aktív terminre csökkentek az elszámolóárak tegnap a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán. A búza jegyzése a jövő májusi terminre változatlanul, a többire viszont 40-200 forinttal alacsonyabban zárt, kisebb-nagyobb kötések mellett. A takarmánybúza ára nem mozdult, s a takarmányárpáé is csupán augusztusra csökkent, 150 forinttal. A kukorica elszámolóára ezzel szemben minden lejáratra esett, 50-300 forinttal. Számottevő forgalmat ezen a piacon is csupán júliusi lejáratra, ótermésre könyvelhettek el. Napraforgómagra volt néhány vételi ajánlat - minden hatás nélkül -, a repcemag, a szójadara és az ammóniumnitrát piaca azonban teljesen eseménytelen volt, s ugyanez mondható el az opciós gabonapiacról is. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
06.
01.
23:59

Az OPEC valószínűleg egyelőre nem növeli nyersolajkínálatát

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) jövő hét kedden és szerdán tartja soron következő - negyedévenkénti - miniszteri értekezletét. Piaci körökben változatlan az a már hetekkel ezelőtt kialakult vélekedés, hogy az olajkartell ez alkalommal még nem változtat - emel - tagországainak kitermelési kvótáján. A Bloomberg értesülése szerint egyébként Rijád korábban amellett volt, hogy a jövő heti értekezlet a kitermelés mérsékelt emeléséről döntsön, azóta azonban ettől a kívánságuktól a jelek szerint elálltak. Elemzők emlékeztetnek viszont Ali Naimi szaúd-arábiai olajipari miniszter olyan értelmű nyilatkozataira, hogy ha a világpiaci nyersolajkínálatban fennakadás támadna, akkor az OPEC legerősebb tagja akár egyoldalúan is növelni fogja szállításait. Ez az ígéret most azért került újból előtérbe, mert ismét kétely támadt a korlátozott iraki exportszállítások jövőjét illetően. Ugyanis a már 1999 óta működő, az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) és Bagdad közötti, féléves időszakokat felölelő, „olajat élelmiszerért” néven ismertté vált megállapodás jelenlegi 6 hónapos szakasza június 3-án lejár, a BT pedig az Irakkal szembeni szankciók felülvizsgálata érdekében, amerikai és angol kezdeményezésre, egyelőre csak egy hónappal kívánja meghosszabbítani az export jelenlegi feltételekkel történő engedélyezését. Az iraki kormány azzal fenyegetőzik, hogy ha valóban érvényesítik ezt az elképzelést, akkor leállítják az exportot. A piac először áremelkedéssel reagált a hírre, később azonban diszkontálódott annak hatása, mivel kiderült, hogy Irak az érvényes magánjogi szerződések értelmében még öt hónapig folytatja a szállításokat. A későbbieket illetően pedig megfigyelők arra számítanak, hogy az OPEC szeptemberben már „visszaengedi” a piacra azt a napi 2,5 millió hordónyi nyersolajat, amennyivel az év elején visszafogta kínálatát. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
05.
31.
23:59

Korrekciós árcsökkenés a gabonapiacon

A szerdai, spekulációtól kissé túlhajtott, heves áremelkedés után tegnap már gyengült a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca. A forgalom is csökkent - összesen 105 kontraktusnyi kötés esett, 269 millió forint értékben. A búza a legtávolabbi kivételével minden terminre olcsóbb lett, 50-100 forinttal, a takarmánybúza azonban szeptemberre 100 forinttal tovább drágult. Noha takarmányárpára két termin esetében viszonylag élénk licitálás folyt, az elszámolóárakban nem történt változás. Decemberre és júliusra a kukoricajegyzések is változatlanok maradtak, a többi határidőre viszont 80-290 forinttal lejjebb zártak. Kínálati nyomás hatására az ammónium-nitrát jegyzése - júliusra - limittel, 800 forinttal zuhant, a többi termény elszámolóára azonban nem mozdult el a megelőző napi szintekről. Az opciós gabonapiacon és a határidős húspiacon nem történt feljegyzésre kívánkozó esemény. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
05.
30.
23:59

Az év végéig előreláthatóan nyomott marad az acélpiac

Alacsony világpiaci árak és kapacitásfölöslegek miatt nehéz napokat él meg a világ acélipara, s az év hátralevő részében sem számíthatnak lényeges javulásra - ez szűrhető le a World Steel Dynamics (WSD) amerikai szakmai tanácsadó cég tanulmányából. A kilátásokat még borúsabbá teszi az a körülmény, hogy a prognózis szerint (15 év óta először) a megelőző évihez képest csökken a globális kereslet is: 832 millió tonnára várják, 1,4 százalékkal alacsonyabbra a tavalyinál. A visszaesés önmagában nem drámai mértékű, viszont 1986 óta ilyesmire nem volt példa. A termelési kapacitást ugyanakkor 905 millió tonnára becsülik, így e két szám párba állítása aligha segíti a néhány országban már 20 éves mélypontra süllyedt árak javulását. A nagy acélipari cégek költségeik csökkentésével, fúziókkal igyekeznek „kibekkelni” e nehéz időket - mint tette azt két vezető japán acélipari társaság, a NKK és a Kawasaki és tervezi a francia Usinor és a luxemburgi Arbed is. A WSD szerint a hullámvölgy vége még odébb van, noha a mélyponton már tavaly decemberben túljutott a piac. Ekkor az európai melegen hengerelt acélszalagra - az egyik irányadó termékre - már tonnánként 180 dolláros áron is akadt eladó. Azóta az ár már 210 dollárra tért vissza, további javulásra azonban az év végéig már nem számítanak, bár az árak emelkedésében reménykedőknek némi derűlátásra adhat okot a WSD azon jóslata, hogy a világ acéltermelése - a tavalyi 7 százalékos emelkedés után - a folyó évben mintegy 2 százalékkal, 829 millió tonnára csökken. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly