Alacsony világpiaci árak és kapacitásfölöslegek miatt nehéz napokat él meg a világ acélipara, s az év hátralevő részében sem számíthatnak lényeges javulásra - ez szűrhető le a World Steel Dynamics (WSD) amerikai szakmai tanácsadó cég tanulmányából. A kilátásokat még borúsabbá teszi az a körülmény, hogy a prognózis szerint (15 év óta először) a megelőző évihez képest csökken a globális kereslet is: 832 millió tonnára várják, 1,4 százalékkal alacsonyabbra a tavalyinál. A visszaesés önmagában nem drámai mértékű, viszont 1986 óta ilyesmire nem volt példa. A termelési kapacitást ugyanakkor 905 millió tonnára becsülik, így e két szám párba állítása aligha segíti a néhány országban már 20 éves mélypontra süllyedt árak javulását.
A nagy acélipari cégek költségeik csökkentésével, fúziókkal igyekeznek „kibekkelni” e nehéz időket - mint tette azt két vezető japán acélipari társaság, a NKK és a Kawasaki és tervezi a francia Usinor és a luxemburgi Arbed is.
A WSD szerint a hullámvölgy vége még odébb van, noha a mélyponton már tavaly decemberben túljutott a piac. Ekkor az európai melegen hengerelt acélszalagra - az egyik irányadó termékre - már tonnánként 180 dolláros áron is akadt eladó. Azóta az ár már 210 dollárra tért vissza, további javulásra azonban az év végéig már nem számítanak, bár az árak emelkedésében reménykedőknek némi derűlátásra adhat okot a WSD azon jóslata, hogy a világ acéltermelése - a tavalyi 7 százalékos emelkedés után - a folyó évben mintegy 2 százalékkal, 829 millió tonnára csökken.
(NAPI)
