BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
header

Potori Károly

04.
11.
23:59

A legtöbb határidőre csökkent a búza és kukorica jegyzése

Néhány napos átmeneti és mérsékelt szilárdulás után tegnap már ismét gyengült a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca. A forgalom tovább lanyhult, csupán 81 kontraktusnyi kötés született - kizárólag búzára és kukoricára -, mintegy 225 millió forint értékben. A búza jegyzése a jövő májusi kivételével minden terminre esett, 50-260 forinttal. A takarmánybúza elszámolóára csak márciusra csökkent, 100 forinttal, a takarmányárpáé pedig az összes lejáratra változatlan maradt. A kukorica ezzel szemben novemberre 50 forinttal drágult, a többi jegyzett határidőre pedig 60-390 forint közötti értékekkel olcsóbb lett. A forgalom zöme, csakúgy, mint a búza esetében, a közeli határidőkre szóló kötésekből adódott. A napraforgómag-piacon volt némi licitálás, ám ezek kötést nem eredményeztek és az elszámolóárakon sem hagytak nyomot. A többi termék, illetve termény esetében még ennyi sem történt, az árak a megelőző napi szinteken maradtak. Ugyanez mondható el az opciós gabonapiacról is. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
04.
10.
23:59

Drágult a búza, vegyesen zárt a kukorica

Tegnap főleg kukoricaüzletekből adódó, 130 kontraktusnyi, 360 millió forint értékű forgalom nyomán tovább erősödött a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca. A búza jegyzése a jövő májusitól eltekintve minden terminre 100-560 forinttal magasabban zárt, a másik két kalászos ára azonban nem változott. A kukorica májusra 40 forinttal olcsóbb lett, a távolabbi lejáratokra viszont 170-290 forinttal emelkedett az ára. Az ótermésből közel 10 ezer tonnára akadt vevő. A napraforgómag decemberre ismét drágult 100 forinttal. A többi termény elszámolóára a megelőző napi szinteken maradt. Az opciós gabonapiacon és a határidős húspiacon egyaránt eseménytelenül telt el a tegnapi nap, kötés nem esett és az elszámolóárak sem módosultak. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
04.
09.
23:59

Erősödött a gabonapiac

Közepes, 171 kontraktusnyi, 483 millió forint értékű forgalom mellett többnyire mérsékelten és északi irányba mozdultak el az árak a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán. A búza a jövő májusi kivételével minden terminre drágult, 100-540 forinttal, a közeli hónapokra élénk üzletmenet mellett. A takarmánybúza elszámolóárai ugyanakkor változatlanok maradtak, s a takarmányárpáé is egyedül májusra emelkedett, 500 forinttal. Kötést egyik terményre sem regisztráltak. A kukoricapiacon az ótermés májusra 20 forinttal lejjebb, júliusra 300 forinttal feljebb zárt, összesen 5000 tonnányi forgalom nyomán. Az új kukorica elszámolóára minden jegyzett terminre emelkedett, 190-250 forinttal. A napraforgómag jegyzése csak egy lejáratra, decemberre módosult, erősödött 100 forinttal, a zárásban tett, de válasz nélkül maradt vételi ajánlat következtében. Repcemagra, szójadarára és ammónium-nitrátra egyetlen vételi vagy eladási ajánlat sem hangzott el, és említésre méltó esemény nélkül zárt az opciós gabonapiac is.

Szerző(k):
Potori Károly
04.
09.
23:59

Nyárra 2-3 dollárral esnek az olajárak?

A jelek szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) kitermelése növelésével/csökkentésével egyelőre nemcsak ellenőrzése alatt tartja az árak alakulását, hanem sikerült is azok stabilizálása az áhított hordónkénti 25 dolláros szint körül. Vannak azonban olyan vélemények is, amelyek közvetve az árszabályozási mechanizmus hatékonyságával szembeni kételyekről árulkodnak. Ide sorolható Omán olajipari miniszterének tegnapi nyilatkozata is. Muhamad ar-Rum azon a nézeten van, hogy nyárra az OPEC piaci intervencióihoz hivatkozási alapul szolgáló kosárár hordónkénti szintje 20-21 dollárig süllyed, és ott valószínűleg stabilizálódik. (A kosárár első negyedévi átlaga 24,43 dollár, míg a múlt pénteki napi értéke 23,54 dollár volt. Az északi-tengeri Brent nyersolaj ára ennél nominálisan 1,5-2,0 dollárral magasabb.) A miniszter várakozását egyrészt az amerikai gazdaság nehézségeivel, másrészt azzal indokolja, hogy az északi féltekén már véget ért a tél, s ez ugyancsak keresletcsökkentő tényező. Omán (amely egyébként nem tagja az OPEC-nek) 1999-től eltérően, amikor szolidaritást vállalt a kartell áremelési törekvéseivel, idén maga még nem csökkentette a kitermelését, csupán a szervezet tagjait sürgette, hogy lépjenek ebbe az irányba. Lehet, hogy az ománi szakember prognózisa nem alaptalan, hiszen annak ellenére, hogy március közepén az OPEC újabb kitermeléskorlátozás mellett döntött, a múlt hónapban valójában 1,5 százalékkal, 28,2 millió tonnára nőtt az exportja. Ez azzal magyarázható, hogy a tavaly év végén bizonytalanná vált iraki szállítások az elmúlt hetekben már visszatértek a régi kerékvágásba, s ez bőven ellensúlyozza az OPEC múlt havi kínálatcsökkentésének hatásait. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly
04.
09.
23:59

Idén tovább csökken a világ repcemagtermése

A globális adatok azt mutatják, hogy a repcemag- és repceolaj-termelés az idén is lejtőn marad. A kanadai mezőgazdasági minisztérium (AAFC) becslése szerint a folyó, 2001/2002. évi piaci szezonban összesen 36,9 millió tonna repcemagot takarítanak be a világon. A tavalyi terméshez képest mintegy 2 százalékos a csökkenés, az 1999/2000. évitől pedig majdnem 13 százalékos lesz az elmaradás. Az Agra Europe szerint a visszaesés alapvető oka a több országban is tapasztalható vetésterület-csökkenés, amit a hozamok utóbbi években érzékelhető növekedése sem kompenzál. Emellett nemcsak a magtermés, hanem annak felhasználása is számottevően csökken, hiszen a növényolajok alacsony ára miatt a feldolgozói árrés beszűkült. Előbbiek következtében a repcemag és a repceolaj nemzetközi piaci forgalma is zsugorodik, a kanadai prognózis szerint mintegy 10 százalékkal. Kanadában - az észak-amerikai ország Kína után a világ második legnagyobb recemag (illetve egy ott nemesített fajtája, a canola)-termesztője - idén sok farmer a jövedelmezőbb búzát és egyéb kultúrákat vetett. Ennek ellenére feltehetőem az előző szezon szintjén marad a repceolaj-termelés. Európában és az Egyesült Államokban ezzel szemben a tavalyinál valamivel több repcemagot dolgoznak fel. Ehhez némi húzóerőt jelent, hogy az állati takarmányokból kitiltott hús- és csontliszt helyett bizonyos mértékig a viszonylag nagy fehérjetartalmú repcemagdara is alkalmas.

Szerző(k):
Potori Károly
04.
05.
23:59

Drágult a kukorica, olcsóbb lett a búza

Tegnap élénk, 234 kontraktusnyi, 675 millió forint értékű forgalom mellett egymással ellentétes irányban mozdultak el a búza- és a kukoricaárak a Budapesti Árutőzsde gabonaszekciójában. A búza jegyzése májusra minimális mértékben, 10 forinttal erősödött, az új termés viszont minden határidőre olcsóbb lett, 80-400 forinttal. Noha kínálati túlsúly alakult ki, a takarmánybúza elszámolóárai nem módosultak, a takarmányárpa viszont augusztusra és szeptemberre 50-50 forinttal lejjebb zárt. Kötés egyik terményre sem esett. A kukorica ezzel szemben a hét eleji drasztikus áresések után rendkívül élénk üzletmenet mellett minden terminre drágult, 20-370 forinttal. A napraforgómag-piacon 20 kontraktusnyi tavalyi termésért a megelőző napi záróárnál 800 forinttal többet fizetett egy vevő. Az idei termésre csak egyetlen kontraktusnyi kötést regisztráltak, az elszámolóárak változatlanok maradtak. A repcemag, a szójadara és az ammóniumnitrát piaca változatlanul állóvíznek tűnik és eseménytelenül zárult a nap az opciós gabonapiacon, valamint a határidős húspiacon is. (NAPI)

Szerző(k):
Potori Károly