Az Ifo-index alakulása
Az Ifo-index alakulása
Óriási veszteség a Bank Berlinnél
Megdöbbentően magas, 1,648 milliárd eurós veszteséggel zárta a múlt évet a Bankgesellschaft Berlin. Az 57 százalékban a berlini városi kormányzat tulajdonában lévő pénzintézet 1999-ben még 157 millió eurós nettó nyereséget ért el, tavaly azonban - mint a Reuters tudósításából kiderül - 2,319 milliárd eurót kellett elkülönítenie a korábbi évek elhibázott hitelkihelyezéseiből származó és a befektetési alapokban keletkező potenciális veszteségek fedezésére. A veszteség miatt a Bank Berlin alaptőkéje 4,366 milliárdról 2,611 milliárd euróra zsugorodott. A bank azt is közölte, hogy az idei első öt hónapban adózás előtti nyeresége 51 millió euró volt, szemben a 2000 azonos időszakában elért 124 millió euróval. Hogy megfeleljen a német előírásoknak, a pénzintézetnek 2,1 milliárd euróval kellene növelnie alaptőkéjét. Az egyik elképzelés szerint a berlini kormányzat adna 1 milliárd euró készpénzt, a többit pedig a kisebbségi tulajdonosok biztosítanák oly módon, hogy minden meglévő részvényükért két új papírt vásárolnának. A kormányzat mellett a Bank Berlin két legnagyobb tulajdonosa a Norddeutsche Landesbank és a Parion biztosítótársaság, 20, illetve 7,5 százalékos érdekeltséggel; a többi részvény közkézen van. Az alternatív módszer az volna, hogy a tőkeemelést kizárólag részvénykibocsátással oldják meg. (NAPI)
Sikerrel zárult a kazah „pénzfehérítés”
Bevált a kazah vezetés ötlete, hogy egy hónapon át büntetlenül lehetővé tette az adóhatóság elől elrejtett pénzek tisztára mosását: az állampolgárok csaknem félmilliárd dollárnyi összeget pumpáltak vissza a törvényes gazdaságba.
Jó negyedévet zárt az amerikai hadiipar
Kedvező eredményekkel zárta a negyedévet az amerikai hadiipar három meghatározó vállalata: a Boeing Co., a Raytheon Co. és a General Dynamics Corp., amelyek a tavalyinál magasabb nyereséget értek el.
Ellenzik Bush tervét
Az Egyesült Államok európai partnerei nem fogadták lelkesedéssel Bush elnök javaslatát, hogy a Világbank a jövőben az általa kihelyezett pénzek felét ne hitelek, hanem adományok formájában nyújtsa. Az indítvány a ma kezdődő genovai csúcstalálkozó egyik témája lesz.
Esett a Nokia nyeresége
A finn Nokia Oyj mobiltelefon-gyártó vállalat 830 millió euró nettó nyereséget ért el az idei második negyedévben, 16 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A társaságnál öt év óta most először fordult elő, hogy csökkent a nyereség. A visszaesés főként az európai piac telítettségének és a globális gazdasági lassulásnak tudható be, ami a gyártókat árcsökkentésre kényszeríti. A második negyedévi eredményeit ma közlő svéd Ericsson várhatóan szintén eredményének romlásáról számol be. A Nokia forgalma a második negyedévben 7,35 milliárd euró volt, 5 százalékkal magasabb a tavaly április-júniusi 6,98 milliárdnál. A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója ezzel 35 százalékot meghaladó világpiaci részesedést mondhat magáénak; az árbevételen belül 5,35 milliárd euró származott mobilkészülékek eladásából, a többi hálózattelepítésből. Egy hónappal ezelőtt a Nokia 15 és 17 eurócent közti EPS-t prognosztizált a második negyedévre, a tényleges eredmény 17 eurócent lett. Részben ennek köszönhetően a társaság árfolyama 10 százalékkal emelkedett tegnap a helsinki tőzsdén, 22,30 euróra, igaz, később visszament 21 euróra. Túl azon, hogy az egy részvényre jutó nyereség a sáv felső szélére került, a befektetők a Nokia kilátásait is kedvezően értékelték. Mint a vállalat közölte, a harmadik negyedévben stagnáló, vagy legfeljebb 5 százalékkal emelkedő árbevétel mellett 14-16 eurócentes részvényenkénti nyereség várható, ám ezzel le is zárul a profit csökkenése, és az év utolsó három hónapja már fellendülést hoz. Negyedik negyedévi várakozásait a Nokia nem számszerűsítette, az viszont sokatmondó, hogy közleménye szerint 2002 folyamán az éves árbevétel-növekedési ütem 25-30 százalékra gyorsulhat. (NAPI)
Különadóval sújtják a Milosevics-közeli cégeket
A belgrádi kormány különadót kíván kivetni a Szlobodan Milosevics uralma idején extra jövedelemre szert tett vállalatokra. Az adóalap a számítások szerint meghaladja a 8 milliárd német márkát.
Boeing-adatok
(milliárd dollár) 2000. II. n.-év 2001. II. n.-év Árbevétel 14,841 15,374 Nettó nyereség 0,620 0,840 Forrás: Dow Jones
Lassult az infláció az euróövezetben
A vártnál valamivel kisebb mértékben, 3 százalékkal nőtt júniusban az eurózóna 12 havi inflációja, de elemzők szerint az ECB kormányzótanácsa így sem csökkenti a kamatot a mai ülésén. Az esseni RWI gazdaságkutató intézet lefelé korrigálta az idei német, illetve eurózónabeli GDP-növekedésre vonatkozó prognózisát.
Gyorsulhat a gyógyszer engedélyezése az EU-ban
Az Európai Unió brüsszeli bizottsága javaslatot dolgoz ki annak érdekében, hogy rövidüljön az új gyógyszerek engedélyezési eljárása. Az elképzelés szerint a jelenleg átlagosan 14 hónap helyett a jövőben az új készítmények kevesebb mint egy év alatt megkaphatnák a jóváhagyást az illetékes EU-hatóságtól - közölte a bizottság szóvivője. A Bloomberg tudósítása szerint a megfigyelők kedvezően fogadták a brüsszeli tervet, rámutatva, hogy néhány hónapos gyorsítás a nagy gyógyszergyárak számára több millió dolláros bevételi többletet jelenthet. A szabadalmi védettség periódusába ugyanis - amely után az adott szert más vállalatok is gyárthatják - beleszámít az engedélyezési folyamat ideje. Az Egyesült Államokban a gyógyszerek általában hamarabb megkapják az engedélyt, mint az EU-ban, igaz, a szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) az utóbbi időben egyre több jóváhagyási beadványt utasított el. Az EU-ban viszont plusz akadályt jelent, hogy a gyártóknak az árról, és annak a társadalombiztosítás által átvállalt hányadáról külön kell tárgyalniuk mind a 15 országgal. A brüsszeli bizottság azt is tervezi, hogy enyhít a csak receptre kapható gyógyszerek reklámozására vonatkozó tilalmon. A változtatás nyomán várhatóan öt évre kísérleti jelleggel lehetővé teszik, hogy a gyártók hirdessék a HIV, a cukorbetegség és az asztma kezelésére használt gyógyszereiket a betegek jobb tájékoztatása érdekében. EU-tisztviselők szerint az intézkedésre azért van szükség, mert a vállalatok az interneten tájékoztatót küldhetnek a betegeknek a gyógyszerekről, viszont a hálóhoz nem mindenki fér hozzá. A módosításhoz a tagországok és az Európai Parlament jóváhagyása is szükséges. (NAPI)