A Lockheed Martin Corp. után a második legnagyobb amerikai hadiipari vállalatnak számító Boeing a második negyedévben - a rendkívüli tételeket nem számítva - éves szinten 27 százalékkal, 804 millió dollárra növelte nyereségét. A társaság árbevétele az egy évvel korábbi 14,8-ről 15,4 milliárd dollárra emelkedett. A világ legnagyobb repülőgépgyártójának bevételében a katonai repülőgépek eladásainak részesedése 40 százalék volt, a nyereségnek viszont több mint a fele, 410 millió dollár származott ebből. A Boeing a tervezettnél több C-17-es szállító repülőgépet adott el a légierőnek, és tíz új F-15E vadászgépre is megrendelést kapott. Az elsősorban a Patriot légvédelmi rakétákról ismert Raytheon üzemi nyeresége 117 millió dollár volt az egy évvel korábbi 95 millió után, árbevétele 4,12-ról 4,31 milliárd dollárra nőtt. Ugyanakkor az USA harmadik legnagyobb hadiipari vállalatának 184 millió dolláros költséget kellett feltüntetnie mérlegében a megszüntetett tevékenységek és egy jogi vita miatt, így a második negyedévi nettó eredménye 67 millió dollár veszteség.
Szintén növelni tudta nyereségét a General Dynamics. A főleg tankokat, atommeghajtású tengeralattjárókat és rombolókat gyártó vállalat 2,96 milliárd dolláros árbevétel mellett 227 millió dolláros profitot ért el, szemben a 2000. második negyedévi 2,62 milliárd, illetve 204 millió dollárral. Az ötödik legnagyobb amerikai hadiipari cég jelenleg harcban áll a szektort vezető Northrop Grumman Corp.-pal a Newport News Shipbuilding Inc. megszerzéséért. A Newport az USA-ban egyedül gyárt atommeghajtású anyahajókat, a két rivális 2,5 milliárd dollárt meghaladó összeget kínál érte.
(NAPI)
