BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
header

Papp Zoltán

06.
19.
23:59

Részben megbénult Európa légi közlekedése

Jókora zavarokat okozott tegnap Európa légi közlekedésében a légiirányítók sztrájkja, de a legnagyobb fennakadások Franciaországban voltak, ahol az Air France rövid és közepes távolságú járatainak több mint 90 százaléka nem közlekedett. A párizsi Roissy Charles de Gaulle repülőtéren a szokásos 1500-ból csak 200-250, az Orlyn 660-ból 77 gép szállhatott fel és le. A megmaradt forgalom 90 százalékát a nemzetközi járatok tették ki. A légiirányítók a sztrájkkal az Európai Unió „egységes égbolt” terve ellen tiltakoznak, amely szerint Európa légterét a legforgalmasabb légifolyosók mentén szerveznék át, s a légiirányítást nem a szuverén országok központjai végeznék, hanem regionálisan működő gazdasági társaságok. Az EU szerint ez hatékonyabbá tenné a légi közlekedést, az irányítók ellenben munkahelyük biztonságát féltik a piacosítástól. A francia légiirányítók 16 órára szüntették be tegnap a munkát, görög kollégáik öt, a portugálok négy, az olaszok egy órán át sztrájkoltak. A British Airways Plc csak négyet indított el 126 franciaországi járatából, és törölt további 38 olasz-, spanyol- és németországi, valamint svájci és belgiumi járatot. A Deutsche Lufthansa AG a 140-ből 130 franciaországi járatát törölte. Jürgen Weber, a német légitársaság vezérigazgatója abszurdumnak nevezte, hogy a sztrájkolók a jelenlegi töredezett légiirányítási struktúra fenntartása mellett tüntetnek. Európa nagy repülőterein jelentős késések voltak, de a járatok nagy része azért elindult. Frankfurtban - a kontinens legnagyobb légikikötőjében - csak 67 járat nem szállt fel és le az 1250-ből. Portugáliában a sztrájk ideje alatt teljesen leállt a légi forgalom, míg Görögországban 50 belföldi és négy nemzetközi járatot töröltek. (NAPI)

Szerző(k):
Papp Zoltán
06.
19.
23:59

Bírálják a román állapotokat a külföldi befektetők

A korrupció, a bürokrácia és a következetlen jogi szabályozás komoly akadályt jelent Romániában a külföldi befektetések előtt - állapítja meg a Külföldi Befektetők Tanácsának (FIC) jelentése. A FIC, amely majdnem 90, Romániában befektető külföldi vállalatot tömörít, kifogásolja, hogy a különböző engedélyekért és jóváhagyásokért sok folyamodványt kell benyújtani, hogy a köztisztviselők az elvárhatónál kisebb hozzáértéssel végzik munkájukat s hogy a közigazgatásban gyakoriak a korrupciós esetek. A Financial Times által ismertetett jelentés szerint üdvös volna, ha a köztisztviselőket jobban megfizetnék, alaposabb képzésben részesítenék és kedvezőbb munkafeltételeket teremtenének számukra. A FIC javasolja továbbá egy szigorú etikai kódex bevezetését és a vámeljárások egyszerűsítését. A dokumentum szerint a külföldi befektetők nem bíznak abban, hogy a román hatóságok pártatlanul alkalmazzák a gazdasági jogszabályokat, s hogy a bíróságok objektíven járnak el az üzleti perekben. A pénzügyi szektorban és más területeken a visszaélések gyakran büntetlenül maradnak, a bírósági döntések nem következetesek, s hiányzik egyértelmű indoklásuk. A jelentés bírálja azt a készülő jogszabályt is, amely a részvénytársaságokban az eddiginél nagyobb hatalmat adna a kisrészvényeseknek. A FIC szerint a változtatás nyomán az utóbbiak a tulajdoni hányadukhoz képest aránytalanul nagy befolyást élveznének. Pozitívumként értékeli viszont a jelentés, hogy Adrian Nastase miniszterelnök alatt Románia visszanyerte hitelét a nemzetközi befektetők és pénzintézetek szemében, emellett erőteljesen nő a GDP és lassul az infláció. (NAPI)

Szerző(k):
Papp Zoltán
06.
19.
23:59

Kelet-Európában terjeszkedne a Mobilkom Austria

A következő években számottevően fokozni kívánja jelenlétét Közép- és Kelet-Európában a Telekom Austria AG tulajdonában levő mobilszolgáltató, a Mobilkom Austria AG. A cég elsősorban azokon a piacokon akar erősíteni, ahol már végez szolgáltatást, nevezetesen Szlovéniában és Horvátországban, de számításba vette Bosznia-Hercegovinát, Szerbiát és Montenegrót, továbbá a bécsi közlés szerint figyel Csehországra és Magyarországra is. A Mobilkom jelenleg árbevételének 16 százalékát éri el Ausztrián kívül, a cél a Dow Jones szerint az, hogy 2005-re több külföldi, mint belföldi előfizetője legyen. Ausztriában 42,6, Horvátországban 48, Szlovéniában 22 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik. Boris Nemsic vezérigazgató tájékoztatása szerint Horvátországban pályázni fognak két vagy három UMTS-koncesszióra. A vállalat korábban Szlovéniában is versenybe szállt, de visszavonta pályázatát, miután az állam 110 millió eurót kért az engedélyért; a tervezett új tenderen viszont részt venne, ha az árat leszállítanák. A Mobilkom eddig 220 millió eurót fektetett be Kelet-Európában, Magyarországon azonban a Vodafone-al szemben alulmaradt az 1800 MHz-es GSM tenderen. (NAPI)

Szerző(k):
Papp Zoltán
06.
19.
17:21

Prodi kiegyensúlyozott bevándorlási politikát sürget(KIMARADT!!!)

Az Európai Uniónak fel kell vennie a harcot az illegális bevándorlás ellen, ám ezt nem teheti azon az áron, hogy elhanyagolja a legális bevándorlók integrálásának ügyét – írta Romano Prodi, a brüsszeli bizottság elnöke José-Maria Aznar spanyol kormányfőnek küldött levelében. Az apropót ehhez az adja, hogy az EU hét végi sevillai csúcstalálkozóján az egyik fő téma az illegális bevándorlás megfékezése lesz, az állam- és kormányfők támogatni fogják a külső határok őrizetének erősítését, meghatározzák a közös menekültügyi politika bevezetésének ütemtervét, és döntenek arról is, hogy a bevándorlás ellenőrzése az egyik fő elem legyen a harmadik országokkal fenntartott kapcsolatban. Prodi szerint a legális bevándorlás jó az EU számára, mert olyan „vitalitás és energia" forrását jelenti, amelyre a korosodó Uniónak szüksége van. Brüsszeli becslések szerint évente félmillióan érkeznek illegálisan az EU-ba, míg a legális bevándorlók száma 680 ezer.

Szerző(k):
Papp Zoltán
06.
19.
16:41

Részben megbénult Európa légiközlekedése

Jókora zavarokat okozott ma Európa légi közlekedésében a légiirányítók sztrájkja, de a legnagyobb fennakadások Franciaországban voltak, ahol az Air France rövid és közepes távolságú járatainak több mint 90 százaléka nem közlekedett. A párizsi Roissy Charles de Gaulle repülőtéren a szokásos 1500-ból csak 200-250, az Orlyn 660-ból 77 gép szállhatott fel és le. A megmaradt forgalom 90 százalékát a nemzetközi járatok tették ki.

Szerző(k):
Papp Zoltán
06.
16.
23:59

Skandináv fizetőtévét vesz a Telenor

A norvég Telenor ASA távközlési csoport - a magyar Pannon GSM tulajdonosa - megállapodott a francia Vivendi Universal SA-hoz tartozó Canal Plus tévétársasággal, hogy 290 millió euróért megvásárolja tőle a Canal Digital SA fizetőtévé 50 százalékos tulajdonrészét. A Canal Digital így 100 százalékban a Telenor birtokába kerül. A Canal Plus és a Telenor tavaly júliusban egyezett meg az ügyletről, akkor a francia fél még 323 millió eurót követelt - 257 milliót azonnal és 66 milliót későbbi törlesztéssel -, ám a Telenor addig nem volt hajlandó fizetni, amíg az európai versenyhatóság nem adja áldását a tranzakcióra. A Canal Digital Svédországban, Norvégiában, Dániában és Finnországban közvetíti programjait, összesen 1 millió előfizetőnek, tavalyi árbevétele 1,7 milliárd norvég korona volt (1 euró = 7,42 norvég korona). (NAPI)

Szerző(k):
Papp Zoltán