BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
header

Pápai Csaba

09.
10.
23:50

Kifulladtak a pesti bikák

A 19 410 pont körüli reggeli szintről 18 920 pont alá is beesett a BÉT irányadó indexe a csütörtöki kereskedés során. A zárás előtti egy órában a nulla változást jelentő vonal alá be-beeső mutatót végül az utolsó percekben felrántották, de így is csak minimális, 0,1 százalék körüli pluszban zárt. A blue chipek közül csak a Magyar Telekom és a Richter jelzett egyértelmű irányt, ám míg előbbi felfelé, utóbbi lefelé tartott. A távközlési cég részvényei pozitív réssel nyitottak, és a délelőtti oldalazást követően kora délután 800 forint fölött is megfordultak, mielőtt némi korrekció után kereken a 800-as jegyzésnél állapodtak meg, ami 2,4 százalékos emelkedést jelent a szerdai záróárhoz képest, múlt hét péntek óta pedig már 24 forintos drágulást. A kötvénykibocsátási tranzakció hatására eladói túlnyomás alá került Richter csütörtökön ugyan 37 200 forinton kezdte a kereskedést, ám a nyitásban beállított napi maximumértékéhez képest jókora esést szenvedett el - a gyógyszeripari blue chip 35 350 forinton, 140 forinttal a nap folyamán létrejött legalacsonyabb kötés felett zárt, ez háromszázalékos veszteség. A részvény két nap alatt közel 2800 forinttal lett olcsóbb, forgalma továbbra is kiemelkedő, csütörtökön a második legkeresettebb papír volt 8,4 milliárd forintos volumennel, amelyet csak az OTP 12,5 milliárdos kötésmennyisége múlt felül. Az OTP látszólag megrekedt a 4900-as szint alatt, hiszen a bankpapír hiába erősödött több mint egy százalékkal, továbbra is csak 4895 forintot ér. A Molt a nap végére rántották le, végül 13 950 forinton, napon belüli minimumára fölött 305 forinttal, 0,3 százalékos veszteséget elszenvedve fejezte be a kereskedést.

Szerző(k):
Pápai Csaba
09.
10.
23:46

A lengyelek hoztak izgalmat a forintpiacra

Érdekesen alakult a csütörtöki nap a forintpiacon, amit továbbra is a Lengyelországgal és a zlotyval kapcsolatos események idéztek elő - mondta el Karsai Péter, a Commerzbank kereskedője. Egyrészt a szerdai elrontott kötvényaukció, másrészt a Standard & Poor's közlése, mely szerint a lengyel bankrendszer növekvő kockázatokkal néz szembe az egyre több bedőlő hitel miatt. A lengyel kormány túlköltekezési tervének ismeretében tehát az egész régióval szembeni - amúgy is törékeny - bizalom megrendülhet. Mindezt csak erősíti a török gazdaság gyenge teljesítményéről szóló, csütörtökön nyilvánosságra hozott beszámoló. A kereskedő rövid távon 270 és 275 forint közé várja az eurót. A dollár befolyása ugyanakkor gyengülni látszik: Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint a feltörekvő piaci devizák és a zöldhasú eurójegyzése között fennálló erős negatív korreláció csökkent. Az államkötvény-aukción volt túljegyzés, kismértékben, ötmilliárddal növelték is az egyik sorozat tervezett mennyiségét, a hozamok azonban határozottan emelkedtek. A 2013-as lejáratú papírnál 19, a 2015-ösnél 13, a 2019-esnél pedig 20 bázisponttal volt az átlaghozam a szerdai benchmark felett.

Szerző(k):
Pápai Csaba