BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Metzinger András

09.
18.
23:00

Összeomlott a Mol

Az amerikai és a vezető nyugat-európai piacok értékelhető emelkedést produkáltak, miután a jegybankok, köztük a Fed és az ECB is, bejelentették, hogy mintegy 247 milliárd dollárt pumpálnak egy összehangolt akció keretében a pénzpiacokra. A BUX brutális, közel 40 milliárdos forgalom mellett egész nap a negatív tartomány egy szűk, körülbelül 300 pontos sávjában csapkodott összevissza. Az index végül 17 464 ponton zárt, ami 2,4 százalékos bukásnak felel meg. A vezető papírok mindegyike süllyedt, miután a kiábrándult befektetők szekérszámra öntötték a papírokat a padlóra. Az indexet tulajdonképpen a már szerdán is durva esést produkáló Mol rántotta le, amely csütörtökön is képes volt 5,5 százalékkal zuhanni. Az olajpapír közel 9 milliárdos forgalom mellett 13 800 forintig süllyedt. A blue chip-veszteséglista második helyezettje a Richter lett 26 800 forintos záróárral, ami 2,9 százalékos mínuszt jelent. Az általános rossz hangulat a Magyar Telekomot sem kímélte, amely 1,4 százalékos hanyatlással érkezett meg 710 forintra. A csütörtökön stratégiai elképzeléseit bejelentő és kötvénykibocsátást beharangozó OTP a pénzügyi szektor jó szereplése ellenére 0,6 százalékkal gyengült. Bár a 26 milliárdnál nagyobb forgalmat bonyolító papírok napközben 6000 forint alatt is jártak, végül 6090 forinton fejezték be a kereskedést. A kisebbek közül a Synergon 7,3 százalékkal növelte értékét, az FHB pedig a jegybanki beavatkozás hírére produkált hihetetlen száguldást: az 1018 forintos záróár 4,4 százalékos ugrást jelent. Jól szerepelt még a 3,5 százalékkal, 1195 forintra emelkedő Rába, valamint a 2,9 százalékkal erősödő Állami Nyomda. A nap vesztese a 15 százalékkal zuhanó Orco lett.

Szerző(k):
Metzinger András
09.
18.
23:00

Elvörösödött Európa a végére

Az európai indexek túlnyomó része immáron negyedik napja esett csütörtökön, miután a Pernod-Ricard az elmúlt három év legkisebb profitemelkedéséről számolt be. A cég részvényei 9,9 százalékot zuhantak, és ez az élelmiszer-ipari és italgyártó szektorban jelentős süllyedést idézett elő. A befektetők annak ellenére öntötték a parkettre a pénzügyi papírokat, hogy az ECB és a Fed más jegybankokkal összehangolt akciót hirdetett meg, és 247 milliárd dollárnyi készpénz befecskendezéséről döntött. A Barclay's 5,3 százalékkal süllyedt, miután 1,3 milliárd dollárral emelte meg alaptőkéjét. A legnagyobb brit jelzálogbank, az HBOS 20 százalékkal emelkedett, miután a Lloyds körülbelül 22,2 milliárd dollárért felvásárolja a céget. A Lloyds befektetői kevésbé voltak lelkesek, ugyanis a részvény 18 százalékkal zuhant. A British Airways papírjai 11 százalékot zuhantak, miután a pénzemberek attól félnek, hogy a pénzügyi szektor csődjei és elbocsátásai miatt drasztikusan csökken a transzatlanti járatok üzleti utasainak száma, pedig a cégnél ez volt a legjövedelmezőbb üzletág. A 18 nyugat-európai tőzsde indexe közül 13 a negatív tartományban zárt. A FTSE-100 0,6, a DAX 0,3, míg a CAC-40 1 százalékkal süllyedt. A tengerentúlon optimistán nyitottak a piacok, miután a Washington Mutual papírjai 42 százalékkal drágultak azon értesülésekre, hogy az ország legnagyobb bankjai átveszik a Washington Mutual részeit. A Kraft Foods élelmiszer-ipari óriás is többszázalékos drágulásban volt, köszönhetően annak, hogy kiderült, az ő értékpapírjai kerülnek be a Dow Jones indexébe az onnan kihulló AIG helyett. A Bank of America, az American Express és a GM papírjai egyaránt 4 százalék felett erősödtek kezdetben, azonban nyitás után bő három órával a Dow Jones 1,1, a Nasdaq 1,7, az S&P-500 pedig 1,2 százalékos mínuszban volt.

Szerző(k):
Metzinger András
09.
15.
23:00

Durva mészárlás Európában

Az európai részvénypiacok az év negyedik legrosszabb napját zárták, miután a reggel csődvédelmet kérő Lehman Brothers miatt megroppant a pénzügyi szektor cégeibe vetett hit világszerte. A befektetőket ugyanis önmagában nem az lepte meg, hogy egy nagy amerikai pénzintézet csődöt jelentett, hanem inkább az, hogy a Fed nem húzta ki a bajból. A pánik olyan súlyos volt, hogy a jegybankok elkezdtek pénzt pumpálni a tőkepiacokra. Az összes szektor negatív tartományban végzett, de a pénzügyi szektor süllyedése elérte a 6 százalékot is. A legnagyobb brit jelzálogbank, az HBOS részvényei 17,6 százalékkal zuhantak, de a Bradford & Bingley 15,4 százalékos szabadesése is megrendítő volt. A pénzpiaci bizonytalanságok miatt a többi európai bank papírjai is masszív zuhanást produkáltak. A francia Natixis 14,6, míg a svájci UBS 14,5 százalékos mínuszban fejezte be a napot, miután egy svájci lap információja szerint a pénzintézet újabb 5 milliárd dollár leírására kényszerülhet. A korábban a Lehman felvásárlásán is gondolkodó Barclays pedig 9,8 százalékos hanyatlást produkált. A biztosítók sem szerepeltek túl fényesen: a Swiss Re 8,1, az Axa 8,5, míg a Prudential 9,3 százalékkal bukott pénteki záróértékéhez képest. Ugyanakkor a svájci vegyipari Ciba részvényei 28,1 százalékkal ugrottak meg, miután a német BASF vegyipari konszern bejelentette, hogy egyharmados felárat fizetve a részvényekért felvásárolja a céget. A BASF-részvények ugyanakkor 4,2 százalékkal süllyedtek. A vezető nyugat-európai indexek közül a frankfurti DAX-30 2,7, a párizsi CAC-40 3,8, míg a londoni FTSE 3,9 százalékos zuhanással fejezte be a napot. A bankszektor a tengerentúlon is gyatrán szerepelt, kivéve a Merrill Lynchet, amelynek részvényei 22,5 százalékkal emelkedtek, miután a Bank of America bejelentette, hogy felvásárolja a céget. A Bank of America részvényesei nem törtek ki extázisban a hírek hallatán, így a részvények 15 százalékkal zuhantak. A sorsára hagyott Lehman Brothers részvényei 96 százalékkal zuhantak a nyitást követően. A kereskedés elindulása után több mint 3 órával a DJIA 2,1, az S&P-500 1,9, míg a Nasdaq 1,2 százalékos esést mutatott.

Szerző(k):
Metzinger András
09.
14.
23:00

A dollár rángatja a forintot

A forint árfolyama az euró/dollár kurzusát követi, azaz ha a dollár gyengül, akkor erősödik a forint, ha pedig a zöldhasú erősödik, akkor gyengül - magyarázta Geszti Pál, az ING devizapiaci üzletkötője. A szakember szerint az amerikai fizetőeszköz mozgatja a régiós devizákat is. Háromnegyed négy körül egyetlen euró 239,50 forintot ért, de nap közben 238 forintért is lehetett belőle vásárolni. A forgalom igen alacsony volt a nap folyamán, azonban a piac volatilissá vált. A szakember úgy látja, hogy a következő napokban is hasonló tendencia várható, azaz hírek hiányában a forint és a régiós devizák is a dollárra figyelnek. Péntek délután egyetlen svájci frankért 149,90, egy dollárért 169,35 forintot kellett fizetni, míg az euró-dollár kurzus 1,41 körül állt. Az állampapírok másodlagos piacán a legtöbb futamidő esetében nem volt hozamváltozás. A rövid oldalon a 6 hónapos lejárat esetében 2 bázispontos volt a csökkenés mértéke, a 3 és a 12 hónapos hozama stagnált. A hosszú oldalon a hároméves lejárat esetében 2 bázisponttal, míg az ötéves esetében 10 bázisponttal emelkedett a hozam.

Szerző(k):
Metzinger András
09.
14.
23:00

Amerika már nem a Lehmannal foglalkozik

Míg Európában a pénzügyi óriás körüli híreket figyelték, az amerikaiak inkább a nyersanyagokra koncentráltak. Az európai indexek jelentős része pozitív tartományban zárt, miután a befektetők többsége hisz abban, hogy a Lehman Brothers talál magának vevőt; a pletykák szerint a Bank of America vezette konzorcium a legesélyesebb jelölt. Ennek hatására a pénzügyi szektor papírjai általában nyereséggel zárták a hét utolsó napját, de emellett a nyersanyag-kitermelő cégek is jól szerepeltek. A másodlagos jelzálogpiaci válságtól leginkább sújtott UBS részvényei 2,7 százalékkal drágultak, de a Barclays is képes volt összeszedni 3,6 százalékos pluszt. A Credit Suisse árfolyama 3,1 százalékkal bővült. A világ legnagyobb bányaipari vállalatának számító BHP Billiton 7,4 százalékos száguldás után állt meg, miután a réz ára jelentősen emelkedett, de az Anglo American is 8,4 százalékkal ugrott meg. Az SAS légitársaság részvényei 15 százalékkal drágultak, miután olyan hírek terjedtek el, hogy a Lufthansa felvásárolná a céget. A fejlett európai piacokon Görögország és Izland kivételével a pozitív tartományban álltak meg az indexek. A DAX 0,9, a FTSE-100 1,9, míg a CAC-40 2 százalékkal hízott. A tengerentúlon a Lehman Brothers körüli aggodalmaknak kisebb volt a hatása. A legtöbb amerikai vállalat részvénye emelkedett a hét utolsó kereskedési napján, miután az üzemanyagok és a fémércek ára emelkedett. A két legnagyobb amerikai finomító, a Valero Energy és a Tesoro részvényeinek árfolyama több mint 6 százalékkal ugrott meg, mert a Texas állam felé közeledő Ike hurrikán jócskán meglökte a benzinárakat. A bányaipari vállalatok közül a Freeport-McMoRan Copper & Gold 8,2, míg a Newmont Mining Corp. 6,4 százalékkal erősödött a réz árának erősödésére. A pénzügyi szektorban a kisebb bankok tudtak számottevő árfolyambővülést felmutatni. A Zions Bancorporation például 11 százalékkal erősödött, miután bejelentette, hogy részvénykibocsátás során 250 millió dollárral emelte alaptőkéjét. A Lehman ugyanakkor újabb 14 százalékkal gyengült, miután a zárásig nem látott napvilágot hír tőkeerős vásárlóról. A papír az év folyamán már 94 százalékot veszített az értékéből. Az S&P-500 0,2, a Nasdaq pedig 0,2 százalékos nyereséggel zárta a napot, a Dow Jones azonban 0,1 százalékkal állt alacsonyabban az előző záráshoz képest.

Szerző(k):
Metzinger András
09.
10.
23:00

A lengyelek rántották fel a forintot

Tegnap erősödött a dollár, ennek hatására a feltörekvő piacok devizái gyengültek, beleértve a forintot is - mondta el a Napinak Kolba Miklós, az ING devizaüzletágának vezetője. Bár a nap tulajdonképpen sávkereskedést sejtetett, a lengyelek bejelentése alaposan felkavarta az árfolyamokat. Donald Tusk lengyel miniszterelnök ugyanis bejelentette, hogy céljuk az euró 2011-es bevezetése. Ennek hatására a zlotyval együtt szárnyalt a forint, egy euróért délután már csak 238 forintot kellett fizetni. A forgalom átlagos volt. Az erősödő dollár azonban megakadályozta a forintárfolyam tartós emelkedését, amely a 238-as szintről egészen a 239,50-es szintig pattant vissza. Szerda délután egy svájci frankért 149,80, egy dollárért 169,40 forintot kellett adni, míg egy euró 1,4126 dollárt ért. A forint érezhető ingadozása mellett az állampapírok másodlagos piacán a hosszú oldalon volt igen szerény hozamemelkedés, a rövid oldalt inkább a stagnálás jellemezte - itt 0 és 3 bázispont között csökkentek a hozamok: a 12 hónapos futamidő esetében 3 bázispontos volt a hanyatlás mértéke. A hosszú oldalon 2 és 6 bázispont között nőttek a hozamok; a legnagyobb mértékű emelkedés a hároméves lejáratot jellemezte.

Szerző(k):
Metzinger András
09.
09.
23:00

A nyersanyagszektor gáncsolta el Európát

Az európai részvények lefelé indultak, amikor a befektetők amiatt kezdtek aggódni, hogy a lassuló gazdaság visszafogja a keresletet a fémtermékek iránt, az olaj pedig öt hónapos mélypontra esett. Az Xstrata bányavállalat papírjai 11 százalékot zuhantak, de az Anglo American 8,2, a BHP Billiton 7 és a Rio Tinto 6,7 százalékos bukása is figyelemre méltó; a papírok az ólom, a réz, a cink, az arany és a nikkel londoni árfolyamának jelentős csökkenése után süllyedtek. Az olaj a BP kurzusát 2, a Totalét pedig 2,5 százalékkal alacsonyabbra lökte, de a part menti olajkitermeléshez szükséges eszközöket gyártó norvég Sevan Marine 16 százalékos zuhanása is emiatt következett be. Az olcsóbb olaj ugyanakkor pozitívan hatott a légitársaságokra, a Ryanair 6,3, míg a British Airways 5,1 százalékkal drágult. A nap végére a bankok is magukhoz tértek, a Royal Bank of Scotland 1, míg a Barclays 1,6 százalékkal ment fel, a Deutsche Postbank pedig 1,9 százalékkal gyarapodott. A 18 nyugat-európai tőzsde közül 14 mutatója végzett a negatív tartományban; a párizsi CAC-40 1, míg a londoni FTSE-100 és a frankfurti DAX-30 egyaránt 0,7 százalékkal gyengült. Kétnapos emelkedés után az energiaipar és a bankszektor értékpapírjai vezették a gyengülést a tengerentúli piacokon. A bankpapírokra főleg a használt lakások forgalmának nem várt csökkenése gyakorolt kedvezőtlen hatást. A Lehman Brothers kilencéves mélypontra süllyedt, a nap folyamán 30 százalékos veszteséget is elszenvedett. A Fannie Mae közel 14 százalékkal tudott erősödni, míg a Freddie Mac árfolyama 9 százalékot meghaladó mértékben gyengült. Nyitás után körülbelül három és fél órával a Dow Jones és a Nasdaq 0,5, az S&P-500 pedig 1,1 százalékos mínuszban állt.

Szerző(k):
Metzinger András