Az európai részvények lefelé indultak, amikor a befektetők amiatt kezdtek aggódni, hogy a lassuló gazdaság visszafogja a keresletet a fémtermékek iránt, az olaj pedig öt hónapos mélypontra esett. Az Xstrata bányavállalat papírjai 11 százalékot zuhantak, de az Anglo American 8,2, a BHP Billiton 7 és a Rio Tinto 6,7 százalékos bukása is figyelemre méltó; a papírok az ólom, a réz, a cink, az arany és a nikkel londoni árfolyamának jelentős csökkenése után süllyedtek.
Az olaj a BP kurzusát 2, a Totalét pedig 2,5 százalékkal alacsonyabbra lökte, de a part menti olajkitermeléshez szükséges eszközöket gyártó norvég Sevan Marine 16 százalékos zuhanása is emiatt következett be. Az olcsóbb olaj ugyanakkor pozitívan hatott a légitársaságokra, a Ryanair 6,3, míg a British Airways 5,1 százalékkal drágult. A nap végére a bankok is magukhoz tértek, a Royal Bank of Scotland 1, míg a Barclays 1,6 százalékkal ment fel, a Deutsche Postbank pedig 1,9 százalékkal gyarapodott. A 18 nyugat-európai tőzsde közül 14 mutatója végzett a negatív tartományban; a párizsi CAC-40 1, míg a londoni FTSE-100 és a frankfurti DAX-30 egyaránt 0,7 százalékkal gyengült.
Kétnapos emelkedés után az energiaipar és a bankszektor értékpapírjai vezették a gyengülést a tengerentúli piacokon. A bankpapírokra főleg a használt lakások forgalmának nem várt csökkenése gyakorolt kedvezőtlen hatást. A Lehman Brothers kilencéves mélypontra süllyedt, a nap folyamán 30 százalékos veszteséget is elszenvedett. A Fannie Mae közel 14 százalékkal tudott erősödni, míg a Freddie Mac árfolyama 9 százalékot meghaladó mértékben gyengült. Nyitás után körülbelül három és fél órával a Dow Jones és a Nasdaq 0,5, az S&P-500 pedig 1,1 százalékos mínuszban állt.
