Tegnap erősödött a dollár, ennek hatására a feltörekvő piacok devizái gyengültek, beleértve a forintot is - mondta el a Napinak Kolba Miklós, az ING devizaüzletágának vezetője. Bár a nap tulajdonképpen sávkereskedést sejtetett, a lengyelek bejelentése alaposan felkavarta az árfolyamokat. Donald Tusk lengyel miniszterelnök ugyanis bejelentette, hogy céljuk az euró 2011-es bevezetése. Ennek hatására a zlotyval együtt szárnyalt a forint, egy euróért délután már csak 238 forintot kellett fizetni. A forgalom átlagos volt.
Az erősödő dollár azonban megakadályozta a forintárfolyam tartós emelkedését, amely a 238-as szintről egészen a 239,50-es szintig pattant vissza. Szerda délután egy svájci frankért 149,80, egy dollárért 169,40 forintot kellett adni, míg egy euró 1,4126 dollárt ért.
A forint érezhető ingadozása mellett az állampapírok másodlagos piacán a hosszú oldalon volt igen szerény hozamemelkedés, a rövid oldalt inkább a stagnálás jellemezte - itt 0 és 3 bázispont között csökkentek a hozamok: a 12 hónapos futamidő esetében 3 bázispontos volt a hanyatlás mértéke. A hosszú oldalon 2 és 6 bázispont között nőttek a hozamok; a legnagyobb mértékű emelkedés a hároméves lejáratot jellemezte.
