BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Metzinger András

06.
23.
23:59

Most is volt mi miatt aggódni

A legtöbb vezető európai részvény süllyedt hétfőn, mivel a növekvő olajár és a bankok eredményei miatti aggodalom idegessé tette a befektetőket. Az autógyártókat és a légitársaságokat rosszul érintette, hogy ismét 136 dollár fölé került hordónként az olaj ára. A Daimler, a világ második legnagyobb luxusautó-gyártója 2 százalékkal esett, míg a Renault 1,6, az autógumikat gyártó Michelin pedig 2,4 százalékkal hanyatlott. A British Airways részvényei 2,2 százalékkal estek. Brókerek szerint egy ideig érdemes elkerülni az autógyártók részvényeit, mert a gyenge dollár, a visszaeső fogyasztás és az emelkedő olajárak ellenük dolgoznak. A dráguló olaj azonban jól jött az energiacégek befektetőinek. A Shell-papírok 1,5, míg a Total-részvények 2,1 százalékkal emelkedtek. A bankszektorral kapcsolatban tovább tartanak azok a félelmek, hogy a jelzálogpiaci válság miatt újabb leírások jönnek, amelyek ronthatják az éves profitkilátásokat. Az UBS 4,4 százalékkal esett, miután a Bank of America egyik elemzése szerint a svájci bank veszteséges második negyedévet könyvelhet el. A részvényárfolyamoknak az sem tett jót, hogy az európai makroadatok meglehetősen gyatrára sikeredtek. A 17 nyitva tartó nyugat-európai tőzsdéből 12 zárt veszteséggel. A FTSE-100 0,8, a DAX-30 0,2 százalékos pluszt gyűjtött össze, míg a CAC-40 alig látható mértékben növelte értékét. A tengerentúlon egyértelműen a pénzügyi szektor szenvedett. Az újabb leírásoktól való félelem miatt estek a Merrill Lynch, a Morgan Stanley és a Lehman Brothers papírjai. Az olaj árának emelkedése miatt esett a Home Depot, a General Motors és a United Airlines részvényeinek értéke. Nyitás után 3 órával a Dow Jones 0,2, az S&P-500 0,1, míg a Nasdaq 0,7 százalékos veszteséget mutatott.

Szerző(k):
Metzinger András
06.
23.
23:59

Beszakadt a Magyar Telekom

Bár az európai makroadatok igencsak gyatrára sikeredtek, a vezető nyugat-európai tőzsdék észrevehető pluszban álltak a BÉT zárásának az idején. A szakértők korrekcióra számítottak az amerikai piacokon, de a budapesti zárás idején ez még nem következett be. A BÉT reggel erősen nyitott, majd a makrók megjelenése után zuhanásba váltott. A mínuszból ügyesen kikecmergett, oldalazgatott egy kicsit, majd a nap végén pár felkötésnek köszönhetően 0,7 százalékos pluszban, 20 472 ponton zárt, közepesen gyenge forgalom mellett. A vezető részvények vegyesen szerepeltek. Az indexet lényegében a több mint 3,5 százalékkal emelkedő Mol húzta, amelyet még pénteken közel 6 százalékkal küldtek közelebb a padlóhoz az agresszív eladók. Az olajpapír hétfőn 20 400 forinton zárt. A Richter némi ingadozás után tartotta pénteki záróárát, a 32 000 forintot. Mivel a világ tőzsdéin a bankpapírok mostanában nem tartoznak a legjobban teljesítő részvények közé, így nem csoda, hogy a 6200-as szint alá is száműzött OTP végül 6250 forinton fejezte be a kereskedést, ami 0,8 százalékos veszteséget takar. A nap vesztese a Magyar Telekom lett, amely a délután folyamán közel 4 százalékos veszteséget produkálva nyaldosta a 710 forintos szintet. A papír végül az utolsó pár percben felkötések miatt visszakúszott a 734 forintos szintre. A kisebb papírok közül az FHB pénteki veszteségéből ledolgozva 6,9 százalékkal ugrott, az Egis pedig 0,3 százalékkal gyengült. Hétfőn lehetett utoljára kereskedni az Exbus (korábban NABI) -papírokkal, amelynek fő tulajdonosa a 90 százalékos tulajdoni hányadot meghaladó részesedéssel rendelkező Bankár Holding lett, amely hozzálátott a részvényesek kiszorításához. A cég 113 forintot ajánlott a papírokért, amelyek hétfőn 110 forinton intettek búcsút a parkettnek.

Szerző(k):
Metzinger András
06.
22.
23:59

Jól rákönyököltek az eladás gombra

A nap elején még kisebb veszteséget mutató tőkepiacok árai délután megállíthatatlanul meneteltek lefelé. A BÉT zárása idején a vezető nyugat-európai tőzsdék két százalékot meghaladó veszteségeket produkáltak, a tengerentúli piacok is hasonlóan kiábrándító képet mutattak. Ennek hatása alól természetesen a BÉT sem tudott kimaradni, a BUX ugyan a pozitív tartományban kezdett, majd lassan csorgott lefelé, fél négykor pedig jelentős zuhanásnak indult. Az index közel ezerpontos intervallumban mozgott, miközben a napi forgalom bőven meghaladta a rég nem látott 20 milliárd forintos szintet. A normál kereskedés végén még csak két százalék körüli mínuszban volt az index, ám végül 20 323 ponton zárt, ami 3,9 százalékos veszteséget jelent. Ennek kiváltó oka az volt, hogy a záró szakaszban a Mol még újabb több száz forintot tudott esni. Az összes vezető papír zuhant, és nem is akárhogyan. A legnagyobb bukást a Mol szenvedte el: a délelőtt még nyereséget is felmutató papír 5,7 százalékot bukva állt meg 19 705 forinton a záró szakaszban. A Richter is kőként hullott alá: 3,4 százalékkal, kerek 32 000 forintra. Miután a bankszektorról még mindig sorozatban pesszimista elemzések látnak napvilágot, nem meglepő, hogy a magyar bankpapírt is rendesen megtépték. Az OTP közel 13 milliárdos forgalom mellett zuhant 3,1 százalékkal, 6301 forintra, a papírt a 6300-as szint mindvégig megtartotta. A Magyar Telekom 1,7 százalékos süllyedés után 745 forinton fejezte be a kereskedést. A kisebb papírok közül az FHB messze túlteljesítette az átlagos zuhanási mértéket, szinte szabadesésben 9,5 százalékkal került lejjebb, az Egis pedig szektortársát ugyancsak jócskán lekörözve 6,8 százalékkal esett. A kisebb papírok is általában erősen lefelé tartottak.

Szerző(k):
Metzinger András
06.
22.
23:59

Fekete péntek a világ tőzsdéin

Az európai részvényárfolyamok három hónapos mélypontjukra zuhantak, miután a befektetők amiatt aggódnak, hogy a bankok újabb leírásokkal szembesülhetnek, az amerikai feldolgozóipari index pedig azt jelzi, hogy a világ legnagyobb gazdasága a recesszió felé menetel. A svájci UBS 9,8, míg a német Deutsche Bank részvényárfolyama 6,3 százalékkal zuhant, a Goldman Sachs szerint ugyanis még többet kell leírnia a két banknak, a Lehman Brothers pedig csökkentette a bankszektorra vonatkozó eredménykilátásait. A világ legnagyobb joghurtgyártójaként számon tartott Danone és a Unilever ugyancsak leértékelődött 9,8, illetve 6,5 százalékkal azt követően, hogy az UBS eladásra minősítette a papírokat. A tizennyolc nyugat-európai ország tőzsdeindexe közül 16 negatív tartományban fejezte be a kereskedést, a Dax-30 2,8, a CAC-40 3,7, az FTSE-100 3,1 százalék mínuszt hozott össze. Az amerikai részvények árfolyama három hónapos mélypontra esett a fogyasztási és a technológiai cikkek gyártóival az élen, mert a Közel-Keleten növekvő feszültség ismét feljebb tornászta az olajárat. Emellett az elemzők szerint a kereslet vélhetően csökken a technológiai cikkek iránt. A Standard and Poor's bejelentette: elképzelhető, hogy lerontja a General Motors és a Ford hitelminősítését a magasabb üzemanyagárak miatt, ami egyben azt jelentené, hogy a GM minősítése 1982 óta nem látott mélypontra süllyedne. A GM-részvények kurzusa 6,8, a Ford-papíroké 8,1 százalékkal zuhant. A technológiai szektor cégei közül a SanDisk az elmúlt nyolc hónap legrosszabb eredményét produkálta, és ez 9,7 százalékos veszteségébe került a papírnak. A Citibank profitja is a vártnál kisebb lesz a külföldi bevételek csökkenése miatt. A Citigroup ötéves mélypontra süllyedésében az is közrejátszott, hogy a svájci UBS jóslata szerint a legnagyobb amerikai bank veszteséges második negyedévet zár. A Citi-papírok jegyzése 4,3 százalékkal süllyedt. A világ legnagyobb kötvénybiztosítójának számító MBIA pedig 13 százalékot veszített, miután a Moody's visszavonta a cég Aaa-as hitelminősítését. Az S&P-500 1,9, a Dow Jones 1,8, a Nasdaq 2,3 százalékot veszített értékéből a nap végére.

Szerző(k):
Metzinger András
06.
19.
23:59

Ismét a pénzügyi szektort ütötték

Három hónapos mélységbe zuhantak az európai részvények, miután egyre több befektető hisz abban, hogy a pénzügyi cégeknél mélyebb a válság, mint az korábban gondolták. Emellett az amerikai makroadatok is a vártnál gyengébbek lettek. Csütörtökön is a bankszektor papírjait nyomták le leginkább, a svájci UBS 3,7, a német Deutsche Postbank papírjai 1,7 százalékkal süllyedtek mélyebbre, miután a Goldman Sachs elemzése szerint a cégek további leírásokat lesznek kénytelenek eszközölni. A brit HBOS jelzálogbank pedig azután esett közel 7 százalékot, hogy valószínűsítik, a brit ingatlanárak 9 százalékkal csökkennek, miközben a problémás hitelek száma 17 százalékkal növekedett. A világ második legnagyobb papírgyára, a Stora Enso részvényei pedig azután süllyedtek 6,1 százalékkal, hogy a Merrill Lynch eladásra ajánlotta azokat az alacsonyabb profitkilátások miatt. A FTSE-100 0,8, a DAX-30 0,1, míg a CAC-40 0,6 százalékos veszteséggel zárta a napot. A tengerentúlon a gyatra makroadatok nyilvánosságra kerülése után az indexek lefelé vették az irányt, a pesszimizmust pedig fokozta a Fed közleménye, miszerint a philadelphiai régióban a várakozásoknál nagyobb mértékben esett vissza az ipar teljesítménye. Az sem kedvezett, hogy a Bear Stearns két kockázatitőke-alapjának korábbi kezelői ellen bűnügyi eljárás indulhat. Ezt a Citigroup elemzője sem tudta ellensúlyozni, aki vételre javasolta az American International Group részvényeit, bár ezek a kedvezőbb megítélés hatására közel 3 százalékot emelkedtek. Az olajipari szolgáltatószektor papírjait vételre javasolta a Goldman Sachs, a befektetők pedig hűen követték a brókeróriás ajánlatát. Nyitás után három órával viszont az amerikai indexek már átléptek a pozitív tartományba.

Szerző(k):
Metzinger András
06.
19.
23:59

Összeomlottak a blue chipek

Meglehetősen negatív hangulat uralkodott a világ tőzsdéin, miután több elemzőcég is azt valószínűsítette, hogy a pénzügyi szektor cégei újabb leírásokat lesznek kénytelenek elkönyvelni. A tengerentúli tőzsdéknek pedig a vártnál rosszabb makroadatok még jobban betették a kaput. Budapesten sem volt jó hangulatú a kereskedés, a BUX egész nap egy szűk, 150 pontos sávban mozgott a negatív tartományban. Végül 21 145 ponton zárt, ami 1,2 százalékos esést jelent. A forgalom közepesen erős volt, az OTP-részvényt például majdnem 10 milliárd forint értékben adták-vették. A blue chipek közül éppen az OTP bukta a legnagyobbat, ami nem meglepő a bankszektor globálisan gyenge szereplése, a vele kapcsolatos folyamatos befektetői aggodalmak miatt. Az eladók két kézzel szórták, végül 6503 forinton zárt, ami 1,8 százalékos esés. A Richter gyógyszergyár kivétel volt a vezető papírok között, szerdai záróértékéhez képest 0,4 százalékkal kapaszkodott feljebb, így 33 110 forinton zárt. A Mol sem tudta kivonni magát a negatív hangulat alól, az OTP-hez hasonló ütemben hullt alá, 1,7 százalékos értékvesztéssel, 20 895 forinton zárt. Az általában stabilabb Magyar Telekom 1,43 százalékos süllyedés után 758 forinton fejezte be a kereskedést. A kisebb papírok közül az FHB az egész pénzügyi szektorral szembemenve újabb 2,1 százalékos erősödéssel zárta a napot. Az Egis 0,4 százalékot erősödve 16 355 forinton zárt. A nap nyertese ismét a Genesis lett 5,5 százalékos emelkedéssel, de a 3 százalékos emelkedést felmutató Danubius és a 2,7 százalékos nyereséget produkáló Graphisoft Park is jó befektetés volt. A nap vesztese címet az Orco vitte el közel 4 százalékos mínusszal, de a TvNetWork 3,2 százalékos zuhanása is említésre méltó.

Szerző(k):
Metzinger András