Bár az európai makroadatok igencsak gyatrára sikeredtek, a vezető nyugat-európai tőzsdék észrevehető pluszban álltak a BÉT zárásának az idején. A szakértők korrekcióra számítottak az amerikai piacokon, de a budapesti zárás idején ez még nem következett be. A BÉT reggel erősen nyitott, majd a makrók megjelenése után zuhanásba váltott. A mínuszból ügyesen kikecmergett, oldalozgatott egy kicsit majd a nap végén pár felkötésnek köszönhetően az utolsó percekben egész tűrhető emelkedéssel zárt. Az index 20 472 ponton zárt, ami 0,7 százalékos pluszt jelent, közepesen gyenge forgalom mellett.
A vezető részvények vegyesen szerepeltek. Az indexek lényegében a több mint 3,5 százalékkal emelkedő Mol húzta, amelyet még pénteken közel 6 százalékkal küldtek közelebb a padlóhoz az agresszív eladók. Az olajpapír hétfőn 20 400 forinton zárt. A Richter némi ingadozás után tartotta pénteki záróárát, így ismét 32 000 forinton zárt. Mivel a világ tőzsdéin a bankpapírok mostanában nem tartoznak a legjobban teljesítő részvények közé, így nem csoda, hogy a 6200-as szint alá is száműzött OTP végül 6250 forinton zárt, ami 0,8 százalékos veszteség. A nap vesztese a Magyar Telekom lett, amely a délután folyamán közel 4 százalékos veszteséget mutatva nyaldosta a 710 forintos szinte. A papír végül az utolsó pár percben felkötések miatt visszakúszott a 734 forintos szintre, ami 1,5 százalékos bukás.
A kisebb papírok közül az FHB pénteki veszteségéből ledolgozva 6,9 százalékkal ugrott, az Egis pedig 0,3 százalékkal gyengült. Hétfőn lehetett utoljára kereskedni az Exbus (korábban NABI) papírokkal, melynek fő tulajdonosa a 90 százalékos tulajdoni hányadot meghaladó részesedéssel rendelkező Bankár Holding lett, amely hozzálátott a részvényesek kiszorításához. A cég 113 forintot ajánlott a papírokért, amelyek hétfőn 110 forinton zártak; az 0,9 százalékos nyereséget jelent.
