BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tovább szakadt az MTelekom

Egyedül az OTP állta a sarat.

2008. június 24. kedd, 17:00

Meglehetősen hamar elromlott a hangulat a világ tőkepiacain kedden. A német bizalmi adatok meglehetősen gyengére sikeredtek, de a vezető nyugat-európai indexek csak jóval ezután indultak el zuhanórepülésben. Az amerikai piacok sem duzzadnak az optimizmustól, közel 1 százalékos mínuszban vannak a jelentősebb indexek. A pozitívan nyitó BÉT-et fél 12 körül érte el a negatív hullám, amikor az index igen rövid idő alatt 350 pontnyit zuhant és innen már a napot is negatív vergődéssel töltötte. A BUX végül 20 385,6 ponton zárt, ami 0,4 százalékos esést jelent az előző napi záróértékéhez képest.

A vezető papírok vegyesen szerepeltek. A legnagyobb bukást a Magyar Telekom szenvedte, amelynek értéke 2,5 százalékkal 716 forintra süllyedt, de a papír napközben vészesen közel került a 700-as szinthez; 708 forinton is voltak eladók. A Napi Online-nak nyilatkozó brókerek szerint sem a Magyar Telekom, sem az OTP esetében nincsenek fundamentális okok, mindkét részvény vonzó ezen az árfolyamon, egész egyszerűen a globális rossz hangulat miatt szórják két kézzel a piacra papírjaikat a befektetők. Az OTP a Magyar Telekomtól eltérően 6301 forinton fejezte be a kereskedést, ami 0,8 százalékos nyereség, de a papír 6122 forinton is cserélt gazdát kedden. Mindkét papír esetében megfigyelhető volt, hogy az utolsó percekben felkötötték őket, ugyanis pár perccel korábban lényegesen alacsonyabb értéken álltak. A Mol 1 százalékkal 20 200 forintra hanyatlott, míg a Richter mindössze 0,3 százalékkal süllyedt 31 900 forintra.

A kisebb papírok közül az FHB 0,9 százalékkal erősített 1140 forintra, míg az Egis 0,9 százalékkal kapaszkodott feljebb a 15 350 forintos szintre. A nap nyertese a 7,7 százalékot emelkedő Danubius lett, de a 4,5 százalékot emelkedő Genesis is jól szerepelt. A nap vesztese címet a 8 százalékot zuhanó Pannonflax vitte.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet