BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Metzinger András

07.
22.
23:59

A végére kizöldült a BUX

A világ tőkepiacai vegyesen szerepeltek, az európai indexek vastag mínusszal kezdtek és a BÉT zárásának idejére sem sikerült ebből kikecmeregniük. Az amerikai tőkepiacok főleg a bankszektornak "köszönhetően" eséssel indítottak, de a rossz hangulat hamar elmúlt. Budapesten a zárás előtti szűk egy órában beindult emelkedéssel keveredett ki a piros tartományból a BUX: a 21 142,2 pontos nap végi szint 0,1 százalékkal múlja felül a hétfőit. A forgalom közepes volt. A BÉT indexét a blue chipek közül csak az OTP húzta le, a bankpapír 0,4 százalékkal, 6851 forintra gyengült. A Mol ezzel szemben 0,8 százalékkal, 19 505 forintra javított, a Magyar Telekom 0,1 százalékkal, 774 forintra kúszott fel, a Richter pedig 0,2 százalékkal, 32 100 forintra emelkedett a hétfői jelentősebb esés után. A gyógyszeripari cég kedden jelentette be, hogy a debreceni ipari parkban 15 milliárdos beruházás keretében biotechnológiai termékek előállítására képes gyárat épít, amely 2012-ben kezdené meg a termelést. A részvény szerény árfolyam-emelkedése alapján nem mondható el, hogy a befektetőket sikerült azonnal fellelkesíteni. A kisebb papírok közül az FHB 0,2 százalékkal süllyedt, 1188 forintra, míg az Egis közel 3 százalékot bukva érte el a 14 855-ös értéket. A nap nyertese az RFV és a Danubius lett; előbbi 3,8, utóbbi 3 százalékkal drágult, 4382, illetve 6240 forintra. Jól szerepeltek a techpapírok: a Freesoft 2,9, míg a Synergon 2,4 százalékkal hízott. A Rába 0,9 százalékkal, 1349 forintra növelte értékét. A nap vesztese a 11 százalékot zuhanó Phylaxia lett, de a 3,8 százalékot hanyatló Graphisoft Park és a 3 százalékot eső AAA Auto sem szerepelt jól; az Orco 0,3 százalékkal süllyedt.

Szerző(k):
Metzinger András
07.
21.
23:59

Újra erősödött a forint

Hétfő délutánra a forint visszaerősödött a nap eleji nyitó szintjére, így délután fél négy körül egy euróért 228,60/70 forintot kellett fizetni - tájékoztatta a Napi Online-t Geszti Pál, az ING devizatradere. A szakember úgy véli, hogy a forint erősödését az generálta, hogy az MNB kamattartása után eloszlottak a kamatcsökkentéssel kapcsolatos leghalványabb félelmek is. A régióban gyenge forgalom mellett egy kicsit erősödtek a fizetőeszközök az euróval szemben. Hétfő délután egy euróért 1,5845 dollárt adtak, míg egy amerikai dollár 144,30, egy svájci frank 141 forintot ért. Geszti úgy látja, hogy nincs akadálya a forint további erősödésének. Ehhez azonban szükséges, hogy a magyar infláció továbbra is lefelé csordogáljon, illetve Törökország megússza nagyobb belpolitikai válság nélkül, ne törjön ki háború Iránnal, és a tőzsdéken ne dőljön be túl sok bank. Geszti szerint az is forinterősödés, ha az árfolyam a jelenlegi szintjén marad, ugyanis a kamatkülönbözet miatt a forintnak 80 fillért kellene gyengülnie havonta. Ami az állampapírokat illeti, hétfőn tulajdonképpen teljes eseménytelenség uralkodott az állampapírok másodlagos piacán. A tízéves lejárat esetében hét bázispontos csökkenés volt megfigyelhető, emellett a 12 hónapos és az ötéves lejárat hozama hízott egyetlen bázisponttal, de a többi futamidő esetében nem történt változás.

Szerző(k):
Metzinger András
07.
21.
22:44

Menetelt az OTP, szakadt a Richter

Együtt mozgott a vezető nyugat-európai indexekkel a BÉT hétfőn. Az enyhe pozitív nyitást követően a bankszektorból érkező negatív hírek miatt a BUX volt ugyan mínuszban is, de a gödörből gyorsan kikászálódott a vezető index. A jó banki gyorsjelentés hatására és a pluszban kezdő amerikai mutatók után semmi sem ronthatta el igazán a BÉT hangulatát. Végül az index 21 118 ponton zárt, ami 0,9 százalékos nyereséget jelent, igencsak sovány forgalom mellett. A vezető papírok vegyesen szerepeltek. A napokon át jelentős emelkedéseket produkáló OTP hétfőn sem szakított ezen szokásával. A befektetők zárásra 6875 forintig húzták fel a papírt, ami 2,5 százalékos árfolyam-növekedést jelent, közel 8 milliárdos forgalom mellett. A második legjobban szereplő papír a Mol lett, amely 1,1 százalékos hízás után 19 360 forinton fejezte be a kereskedést. A Magyar Telekom 0,5 százalékos drágulás után 774 forinton zárt. A nap második legnagyobb forgalmát generáló Richtert azonban alaposan megszaggatták a befektetők, miután a Cashline semlegesről eladásra minősítette a papírokat és 28 ezres célárfolyamot állapított meg. A befektetők eladásaikkal 1,9 százalékkal, 32 050 forintra tolták le a papír árfolyamát. Hétfőn két papírt is fel kellett függeszteni rövidebb időre. Az egyik a TVK volt, amelynek árfolyam-emelkedése meghaladta a 10 százalékot; végül a részvény 9,1 százalékos emelkedéssel, 4800 forinton zárt. Ugyancsak tízperces felfüggesztés után további meredek emelkedésbe váltottak a Genesis-részvények azt követően, hogy a társaság pénteken a tőzsdezárás előtti percekben közölte: végre megérkezett a spanyol leányvállalat, a Genesis Solar Espana S.L. építési engedélye, így megkezdhetik a 100 MWp éves gyártási kapacitású cadizi napelemgyár építését. A Genesis végül 11,5 százalékos ugrás után 1896 forinton zárt.

Szerző(k):
Metzinger András
07.
17.
23:59

Élt a lehetőséggel az OTP

A jó vállalati gyorsjelentések hatására az európai tőzsdék roppant erősek voltak csütörtökön, a vezető piacok két százalékot meghaladó pluszt voltak képesek felmutatni a BÉT zárása idején. Emellett a BÉT-re az is pozitívan hatott, hogy az amerikai tőzsdék erőteljes pluszban kezdtek, miután a Wells Fargo bank után a JPMorgan is a vártnál kedvezőbb eredményeket közölt. Bár később az amerikai előny olvadni kezdett a felemás makroadatok láttán, a BÉT optimizmusát nem lehetett letörni. A BUX a csütörtöki napon 20 823 ponton, 2,32 százalékos emelkedéssel zárt, közepes forgalom mellett. A bluechipek mind jól szerepeltek. A bankszektor két napja tartó jó szereplése hatott az OTP-papírokra is, amelyek egy szédületes vágta után 4,7 százalékos emelkedést bemutatva 6635 forinton zártak. A bankpapírt 13 milliárd forintot meghaladó forgalom mellett egészen 6700 forintig tornászták fel a befektetők. A pénzügyi szektor optimista megközelítéséből az FHB is kivette a részét, amely 2,6 százalékkal drágult 1129 forintra. A Magyar Telekom csak szerény mértékben, mindössze 0,3 százalékkal volt képes 771 forintra drágulni, míg az OMV-vel ismét pereskedő Mol 1,6 százalékkal 18 800 forintra hízott. A Richter a kútba esett akvizíció helyett a lengyel Polfát vásárolta meg, a gyógyszercég papírjai azonban csak 1,7 százalékkal, 33 370 forintra drágultak. A Citigroup elemzése szerint a cég közel 30 százalékos pakettjéért adott hatmilliárd forint reális ár, a Richtert pedig továbbra is vételre ajánlják; a célárfolyam 38 500 forint. A Richter jó szereplése magával húzta a szektortársat is: az Egis egy százalékkal, 15 155 forintra drágult. A kisebb papírok nem mutattak kiemelkedő teljesítményt csütörtökön, amit jól jelez, hogy az áranyadó indexük, a BUMIX 1,22 százalékkal, 2243 ponton zárt.

Szerző(k):
Metzinger András
07.
13.
23:59

Álmosan csorgott lefelé a BUX

A nemzetközi piacok már reggel elég gyászosan festettek, de a BÉT erről jó ideig nem akart tudomást venni, a befektetők talán a vártnál jobb júniusi inflációs adat miatt látták rózsaszínben a világot, ez az öröm viszont hamar szertefoszlott. A BÉT is elindult szép lassan a lejtőn, és bár meg-megpróbált felállni, a negatív nemzetközi hangulat mindannyiszor magával rántotta. A zárás idején a nyugat-európai piacok 1 és 2,5 százalék közötti mínuszban ácsorogtak, de Amerika is átlagosan 1,5 százalékos süllyedéssel lepte meg a befektetőket. A BUX végül 20 353 ponton zárt, ami egyszázalékos mínusznak felelt meg. A forgalom közepesen erős volt, megközelítette a 20 milliárd forintot. A vezető részvények vegyesen szerepeltek. A rekordmagasságba kúszó olajár ellenére a Mol árfolyama 2,1 százalékot veszítve 18 850 forinton zárt. A második legnagyobb bukta a Richteré volt, amely 1,4 százalékkal, 32 240 forintra esett. Az OTP hosszas vívódás után az arany középutat választotta, és csütörtöki záróértékén, 6400 forinton állt meg. Erősödött a Magyar Telekom, a 740 forintos záróár 0,1 százalékos erősödést jelent. A kisebb forgalmú papírok közül az FHB-t eléggé megviselték az amerikai bankszektorból érkező hírek, 2,3 százalékos süllyedés után 1104 forinton fejezte be a napot. Az Egis kurzusa a Richterrel együtt mozogva 15 150 forintig csorgott le, ami 2,3 százalékos veszteség. A nap nyertese tulajdonképpen az RFV lett, amely 5,6 százalékos ugrással, 3800 forintra drágult. A nap vesztese címet a Phylaxia vitte, az RFV-vel megegyező mértékben változtatta árfolyamát, csak éppen negatív előjellel. A Rába minimális gyengüléssel 1385 forinton zárt.

Szerző(k):
Metzinger András