BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Menetelt az OTP, szakadt a Richter

Felfüggesztették a TVK-t és a Genesist is.

2008. július 21. hétfő, 17:05

A BÉT tulajdonképpen együtt mozgott a vezető nyugat-európai indexekkel: az enyhe pozitív nyitást követően a bankszektorból érkező negatív hírek miatt a BUX is bezuhant a mínusz tartományba. Aztán a BUX elkezdett kikászálódni a gödörből, és menetelésbe fogott. Miután az amerikai mutatók is gyér pluszban kezdtek, semmi sem ronthatta el igazán a BÉT hangulatát. Végül az index 21 118 ponton zárt, ami 0,9 százalékos nyereséget jelent, igencsak csak sovány forgalom mellett.

A vezető papírok vegyesen szerepeltek. Az OTP napokon át jelentős emelkedéseket volt képes bemutatni az elmúlt héten és hétfőn sem szakította meg ezt a szokását. A befektetők zárásra 6875-ig forintig zavarták fel a papírt, ami 2,5 százalékos árfolyam-növekedést jelent, közel 8 milliárdos forgalom mellett. A második legjobban szereplő papír a Mol lett, amely 1,1 százalékos hízás után 19 360 forinton fejezte be a kereskedést. A Magyar Telekom 0,5 százalékos drágulás után 774 forinton zárt. A nap második legnagyobb forgalmát generáló Richtert azonban alaposan megszaggatták a befektetők, miután Cashline semlegesről eladásra minősítette a papírokat, és 28 ezres célárfolyamot állapított meg. A befektetők eladásaikkal 1,9 százalékkal, 32 050 forintra tolták le a papír árfolyamát.

Hétfőn két papírt is fel kellett függeszteni rövidebb időre. Az egyik a TVK volt, amelynek árfolyam-emelkedése meghaladta a maximum 10 százalékot; végül a részvény 9,1 százalékos emelkedéssel, 4800 forinton zárt. Ugyancsak tízperces felfüggesztés után további meredek emelkedésbe váltottak a Genesis-részvények azt követően, hogy a társaság pénteken a tőzsdezárás előtti percekben közölte: hónapok után végre megérkezett a spanyol leányvállalat, a Genesis Solar Espana S.L. építési engedélye, így végre megkezdhetik a cádizi 100 MWp éves gyártási kapacitású napelemgyár építését. A Genesis végül 11,5 százalékos ugrás után zárt 1896 forinton.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet