Még tovább csökkentek a hozamok
Még tovább csökkentek a hozamok
Európa a recessziótól retteg, Amerika viszont bízik a kilábalásban
Az európai részvények többségének árfolyama harmadik napja esett pénteken, a piaci szereplők ismét amiatt aggódtak, hogy a pénzügyi szektor szereplőinek további leírásokat kell eszközölniük, a vállalati profitkilátások pedig romlani fognak a lassuló gazdasági bővülés miatt. Félelmüket alátámasztotta a Munich Re viszontbiztosító, amely bejelentette, hogy újabb jelentős leírásokkal lepi meg befektetőit. A papír kurzusa 7,3 százalékkal esett, de a Hannover Re is 7,2 százalékot veszített árfolyamából. A svájci UBS jegyzése ugyancsak 6,1 százalékkal zuhant. Ugyanakkor a Danone-é 7,7 százalékkal emelkedett, miután első féléves profitja 5,7 százalékkal nőtt. A 18 nyugat-európai ország tőzsdéiből 16 a negatív tartományban végzett. A FTSE-100 0,2, a DAX-30 pedig 0,1 százalékkal hanyatlott, miközben a CAC-40 0,7 százalékkal bővült. Amerikában már a recesszió végében bíznak, ugyanis az amerikai részvények többsége északnak vette az irányt, miután a tartós fogyasztási cikkek iránti megrendelésállomány és az új lakások értékesítési adatai is jobbak lettek a vártnál. Emellett a fogyasztói bizalmi index is nőtt. Elemzők szerint a piac kétségbeesetten keresi a jó híreket, és ha olyat talál, arra emelkedéssel reagál - az emberek szeretnék meglátni a fényt az alagút végén. A lakásértékesítési adatok pedig a Pulte Homes építőipari vállalat részvénykurzusát tolták fel 2,5 százalékkal. A McDonald's a fogyasztói bizalom növekedése miatt drágult, amit részben az olaj árának csökkenése váltott ki. Az S&P-500 0,4, a Dow Jones 0,2, a Nasdaq 1,3 százalékkal erősített.
Általános esés az állampapírpiacon
A beragadt forintárfolyam mellett süllyedtek a hozamok.
Leült a forintpiac, estek a hozamok
Az állampapírpiacon a 12 hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióján a meghirdetett 45 milliárd forintos mennyiségre 89,3 milliárdnyi ajánlat érkezett az elsődleges forgalmazóktól. Az Államadósság Kezelő Központ által elfogadott hozamok átlaga 8,77 százalék lett, ami a szerdai másodpiaci hozamot hét bázisponttal múlja felül. A futamidők függvényében eltérően alakultak az állampapírok másodlagos piacán a hozamok. Éven belül két bázispontos csökkenéssel és öt bázispontos növekedéssel szembesülhettek a befektetők, az éven túli hozamok viszont markánsan, 11-23 bázisponttal estek. A legnagyobb mértékű az ötéves lejárat csökkenése volt. Eseménytelenség volt jellemző a devizapiacra, az euró fél tizenkettőtől a 232-232,30 forintos sávban mozgott - mondta a Napi Online-nak Kolba Miklós, az ING devizaüzletágának vezetője. Az euró a délelőtt folyamán ért 233,70-et is, de délutánra elfogyott az érdeklődés. A régiós valuták az enyhén gyengülő cseh korona kivételével szintén majdnem egy helyben álltak. Délután egy svájci frank 142,70, egy dollár pedig 148,20 forintot ért, míg egy euróért 1,5680 dollárt kellett adni. Kolba szerint a forint piacán érdemi változást csak valamilyen fontosabb hír napvilágra kerülése okozhatna. A szakember a következő napokban a 230-235 forint közötti szinten folyó kereskedésre számít.
Amerika miatt süllyedt a BUX
A BÉT indexe a nap nagyobb részét szerény emelkedéssel töltötte - egyetlen mély szakadékot leszámítva -, azonban a vártnál rosszabb amerikai makrogazdasági adatok miatt a nyitáskor erőteljesen piruló amerikai indexek nyomán pillanatok alatt zuhant vagy 200 pontot. Innen következett némi szépítés, de a 21 588 pontos záróérték 0,2 százalékos veszteséget takar. A forgalom a közepesen gyengénél valamivel jobb volt. A vezető részvények teljesen vegyesen szerepeltek. A közel 10 milliárdos forgalom mellett a nap elején szépen emelkedő OTP a nap végére a legrosszabbul szereplő blue chip lett 2,2 százalékos veszteséggel és 6934 forintos záróárral, neki köszönhető az index megingása. A délelőtt 0,3 százalékos veszteséget mutató Richter zárásra összeszedte magát, és végül tegnapi záróárához képest mindössze ötforintos csökkenéssel, 32 595 forintra süllyedt. A Magyar Telekom 0,1 százalékos drágulással 796 forintig jutott, de kínkeserves küzdelem ellenére a nap folyamán sem tudta áttörni a 800 forintos határt, annak ellenére, hogy már előző nap is igen közel járt az értékhez. A nap nyertese a válogatottban a Mol lett, amely a negatív környezet ellenére 1,6 százalékkal, 20 150 forintra ugrott. Az alacsonyabb forgalmú értékpapírok közül az FHB 1,8 százalékos hanyatlással követte az OTP-t és 1159 forinton zárt. Az Egis a szerdai zuhanás után csütörtökön 0,1 százalékkal erősödött 14 620 forintra. A Rába erős forgalom mellett 2,9 százalékos növekedéssel 1440 forintig jutott. A nap nyertese az igen erős volumenben vásárolt, 3,9 százalékkal száguldó Econet lett, a nap vesztesei címet az 5,5 százalékkal zuhanó Orco és a napok óta tíz százalék feletti ugrásokat bemutató, ám csütörtökön 4,8 százalékkal hanyatló Genesis lettek.
Amerika miatt süllyedt a BUX
Szakadt az OTP, drágult a Mol.
Megint száguldott a BUX index
A meglehetősen pozitív nemzetközi hangulat - a BÉT zárása idején másfél százalékot meghaladó pluszban álltak a vezető európai indexek és Amerika is rendesen bezöldült - igen jó hatással volt a BÉT-re. Az index már a nap elején meredeken emelkedett, és kisebb megszakításokkal végig magasan maradt. A nap végén, egy kis hullámvölgyből való kilábalás után végül 21 625 ponton zárt, ami 2,3 százalékos nyereség a korábbi záróárhoz képest. A forgalom erősnek nevezhető, jócskán meghaladta a húszmilliárd forintot. Az összes vezető részvény jól szerepelt, és mindegyik legalább 1,5 százalékot emelkedett. A nap legjobb blue chipje az OTP lett, amely 3,5 százalékos száguldás után 7089 forinton fejezte be a napot, 16,4 milliárd forintos forgalom mellett. A Magyar Telekom vevői a régen nem látott 800-as szint közelébe hajszolták a távközlési papírt, amely 795 forintos záróárával 2,7 százalékot hozott a tulajdonosoknak. A Mol a csökkenő olajár ellenére 1,6 százalékkal erősített, és 19 825 forinton állt meg. A Richter ugyancsak közel 1,6 százalékkal került feljebb keddi záróáránál, utoljára 32 600 forinton cserélt gazdát. A kisebb papírok közül az FHB képtelen volt követni szektortársát a száguldásban, és 0,7 százalékkal, 1180 forintig morzsolódott le. Az Egis ugyancsak ellentétesen mozgott a szektortárs Richterrel és 1,7 százalékkal, 14 600 forintra gyengült. A nap nyertese az immár napok óta tíz százalék feletti mértékben emelkedő Genesis lett, kurzusa szerdán 20 százalékkal, 2250 forintra ugrott, ráadásul 200 milliót meghaladó forgalom mellett. A Phylaxia 12,5, az AAA Auto 9,7 százalékkal tudott erősíteni, de az Orco hat százaléka is jó teljesítménynek számít. A nap vesztese az RFV lett, háromszázalékos süllyedéssel.
Rákapcsoltak a pénzintézetek
Az európai részvényindexek felfelé vették az irányt és a hónap legmagasabb értékére kúsztak fel, miután az olajár csökkenésnek indult és 126 dollár/hordó szintre csúszott, ráadásul azok a félelmek is enyhültek, hogy a bankoknak további összegeket kell leírniuk. Az alacsonyabb olajár miatt a légitársaságok jól szerepeltek: az Air France kurzusa 6, a British Airwaysé 5,6 százalékkal emelkedett. A kiskereskedelmi egységek iránt is visszatért a bizalom, a DSG elektronikai áruházlánc részvényárfolyama 7,2, a Debenhamsé 12 százalékkal emelkedett. A bankok közül az UBS 6,3, a HSBC 3,1 százalékkal drágult. A HBOS nevű brit jelzálogbank jegyzése azt követően ugrott 16 százalékkal, hogy olyan spekulációk láttak napvilágot, miszerint a spanyol Banco Bilbao Vizcaya Argentaria felvásárlási célpontnak szemelte ki a pénzintézetet. Emellett a Volkswagen és a PSA Peugeot-Citroën a vártnál jobb eredményekkel lepte meg a befektetőket. A német autógyár második negyedéves profitja 35 százalékkal növekedett, vagyis a lelkes részvényvásárlók 5,9 százalékkal hajtották fel az árfolyamot. A Peugeot első féléves eredménye 49 százalékkal nőtt, így érthető, hogy a részvények 8,3 százalékkal drágultak. A FIAT annak ellenére drágult 13 százalékkal, hogy a második negyedéves profit mindössze 1,9 százalékkal növekedett, bár ez az eredmény is jobb volt a vártnál. Mind a 18 nyugat-európai országban a pozitív tartományban zártak az indexek. A FTSE-100 és a CAC-40 1,8, a DAX 2 százalékkal növelte értékét. Az amerikai indexek ugyancsak az olcsóbb olaj és a Fannie Mae-Freddie Mac kormányzati megmentése miatt emelkedtek. A két másodlagos hitelpiaci intézmény papírjai 10 százalék körüli mértékben híztak. Az AT&T telefontársaság 4,4 százalékos árfolyamnyereséget ért el, miután a vártnál több új előfizetőt toborzott. A Home Depot barkácsáruház papírjai 3,2 százalékkal drágultak a visszatérő vásárlói bizalom mentén.
Cseh kamatcsökkentésre gyengült a forint
A nap folyamán az euróért 233 forintot is kellett fizetni, délutánra azonban ismét erősödött a magyar fizetőeszköz és a 232,40-es szintre fészkelte be magát - tájékoztatta a Napi Online-t Kolba Miklós, az ING devizakereskedelmi üzletágának vezetője. A szakember úgy vélte, hogy a cseh jegybank által beharangozott, ám még nem pontosított mértékű alapkamat-csökkentés miatt gyengülő korona rántotta magával a forintot. Az euró végül 232,50 forint körül fejezte be a napot, a régió többi devizája viszont alig mozgott a napon belül. Kolba szerint a forint visszakorrigálhat a 234,50-235-ös szintre, de utána újra erősödés jöhet. Az árfolyam változását leginkább a dollár euróhoz viszonyított árfolyama befolyásolhatja, valamint az olaj árának alakulása. A közeljövőben minden bizonnyal a 230-235-ös sávban hullámzik majd az euró. Ami az állampapírokat illeti, csak a két legrövidebb lejárat maradt mozdulatlan. A három és a hat hónapos futamidő kivételével 5-16 bázisponttal emelkedtek a referenciahozamok az állampapírok másodlagos piacán. A legnagyobb erősödést az ötéves benchmark produkálta.
Száguldottak az autógyárak
Az olajár csökkenése jótékonyan hatott a részvényárfolyamokra.