Egyre borúlátóbb a piac
Egyre borúlátóbb a piac
Az IMF a béreket okolja
Az inflációs nyomás növekedése és a külső versenyképesség lemorzsolódása is a magas bérdinamika számlájára írható – vélik az IMF szakértői.
Változtatás nélkül ment át az adótörvény-módosítás
A kormány nem változtatott az adókedvezmények módosításáról szóló koncepcióján, így a korábban kiszivárgott keretszámok kerülnek majd a parlament elé - derült ki a kabinet mai ülése utáni sajtótájékoztatón.
Visszatértek a külföldi befektetők
Mind a forint árfolyama, mind pedig az állampapír-piaci folyamatok arra utalnak, hogy Magyarország részben visszanyerte a külföldi befektetők júniusban elvesztett bizalmát.
Tovább csökken a benzin ára
A múlt heti, 2-2 forintos árcsökkentés után a Mol Rt. szerdától újabb 6 forinttal mérsékli a motorbenzinek literenkénti listaárát, a gázolaj 3 forinttal lesz olcsóbb – jelentette be a társaság. A 95-ös oktánszámú benzin literenkénti listaára 232,50 forint lesz holnaptól, a gázolaj pedig 205 forintba kerül majd, ami regionális szinten még így is magasnak tekinthető. A benzin listaárának csökkentése gyakorlatilag azonnal jelentkezik a fogyasztói árakban, ugyanis bár az egyes Mol-töltőállomások, illetve a más olajtársaságok által alkalmazott kútárak eltérhetnek a listaáraktól, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy nagy az átfedés a Mol bejelentései és a tényleges ármozgások között. A viszonylag nagy árcsökkentést jelentő tegnapi lépés ennek ellenére nem jár számottevő dezinflációs hatással ebben a hónapban, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) módszertana szerint ugyanis 20-áig tart az árfigyelés. Szeptember első napjaiban ugyan nem drágult a benzin, de az augusztus végi áremelés a módszertan miatt ebben a hónapban jelentkezik. Amennyiben októberben nem drágul az üzemanyag, úgy az az átlagoláson alapuló statisztika miatt lefelé húzhatja az inflációs rátát – mondták a lapunknak nyilatkozó szakértők. A Mol a kőolaj- és kőolajtermék-jegyzésárak csökkenésével, illetve a forint dollárhoz viszonyított erősödésével indokolta tegnapi döntését. A kiadott közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy szakértők véleménye szerint a jelenlegi kőolajpiaci helyzet instabil, így a közeljövőben bármilyen irányú árváltozások lehetségesek.
Az augusztusi infláció nyomán lefelé módosít a piac
A piaci várakozásoknál jóval kedvezőbb inflációs adat hatására tegnap erősödött a forint és csökkentek a rövid hozamok. Az elemzőket az áramáremelés elszámolása és az élelmiszerek árainak a vártnál nagyobb esése tévesztette meg.
Elégtelen a jövő évi korrekció
A magyar gazdaság problémái a nemzetközi dekonjunktúrából, a romló versenyképességből, az állami újraelosztás elburjánzásából és mindenekelőtt az inkonzisztens gazdaságpolitikából adódnak - áll az ICEG Európai Központ legfrissebb elemzésében. A szakértők a gazdaságpolitika hibájaként róják fel többek között, hogy a fiskális és jövedelempolitika összeegyeztethetetlen a konjunktúra alakulásával, illetve hogy az idén elkövetett súlyos gazdaságpolitikai hibák - elsősorban a sáveltolás - az inflációs célkitűzés hitelességének és hatékonyságának gyengüléséhez vezettek. A minél gyorsabb csatlakozás az európai árfolyamrendszerhez (ERM-II), illetve az eurózónához nem egyeztethető össze a makrogazdasági helyzettel - áll az elemzésben. A szakértők szerint a 2004-re tervezett kiigazítási lépések elégtelenek a kialakult egyensúlyi problémák kezelésére, a korrekció ugyanis egyszerre kíván megfelelni több, egymással nehezen összeegyeztethető szempontnak. A rövid távú megoldásokra koncentráló kiigazítás alapelemévé ezért az infláció felpörgetése válik, a korrekció a bevételek növelésén, és nem a kiadások csökkentésén alapul. Az ICEG elemzői szerint a jövő évi lépések nemhogy nem javítanak a magyar gazdaság helyzetén, hanem tovább súlyosbítják a válságot. A tervezett kiigazítás felpörgeti az inflációt, torzítja az adórendszert, nem csökkenti az állami redisztribúciót, rontja a gazdaság versenyképességét és kérdésessé teszi az euró 2008-as bevezetésének lehetőségét is - áll az elemzésben. A szakértők szerint a kiigazítást szigorú jövedelempolitikára és a költségvetési hiány erőteljes csökkentésére kellene alapozni, ez utóbbinak pedig az államháztartási kiadások csökkentéséből, nem pedig a bevételek növeléséből kellene fakadnia. Az elemzők idén nem emelnék a reálbéreket, a következő években pedig a bruttó hazai termék (GDP) bővülésének, illetve a termelékenység javulásának 65-75 százaléka lehetne a növekedés. Emellett már jövőre szükség van az államháztartás racionalizálásának megkezdésére, ami a foglalkoztatottak számának csökkenésével is járna. A szakértők újragondolnák az eurózónához való csatlakozás időpontját is, mivel a 2008-as bevezetés csak több előfeltétel megvalósulásának szerencsés egybeesése esetén reális.
Forintkontraktusok a New York-i tőzsdén
A New York-i árutőzsde (New York Board of Trade - NYBOT) Finex-divíziójában szeptember 19-től dollár-forint és euró-forint határidős kontraktusokkal lehet kereskedni, szeptember 22-től pedig forintalapú opciós ügyleteket is lehet kötni - jelentette be tegnap közleményben a NYBOT. A forinton kívül a cseh korona is felkerült a tőzsdén forgó devizák közé. A forinttal történő kereskedés ezzel újabb fórumot kap, ami jót tehet a hazai piac likviditásának - vélekedett Kolba Miklós, az ING Bank üzletkötője, aki szerint jelentős forgalomnövekedésre mindamellett nem lehet számítani. A magyar bankközi devizapiacon az utóbbi hónapokban minimálisra csökkent a befektetői érdeklődés, ami többek között az árfolyam-volatilitás növekedésével járt, illikvid környezetben ugyanis kisebb kötésekkel is számottevő árfolyam-elmozdulást lehetett előidézni. New Yorkban eddig is lehetett forinttal kereskedni, csak nem a tőzsdén jöttek létre az üzletek, hanem a bankok egymást keresték meg ajánlataikkal. Egy dollár-forint kontraktus 200 ezer dollárt, egy euró-forint kontraktus pedig 100 ezer eurót ér, New York-i idő szerint mindkettővel hajnali 3 óra és délután 3 óra - azaz magyar idő szerint reggel 9 és este 9 - között lehet üzletelni. A magyar piacon elvileg nincs nyitó, illetve záró időpont, a kereskedés azonban gyakorlatilag reggel 9 és délután 5 óra között zajlik, ez következik ugyanis a magyar bankok üzletkötési rendjéből - mondta el Kolba. A kora reggeli és késő esti órákban a kereskedést elhanyagolható forgalom és nagy volatilitás jellemzi. A dollár-forint és az euró-forint kontraktus fordulónapja a legtöbb Finex devizakontraktus fordulónapja előtt egy nappal lesz. Az adott kontraktusra a hónap harmadik szerdája előtti harmadik kereskedési napon lehet utoljára üzletet kötni, vagyis ezen a napon - általában pénteken - fogják a piaci szereplők pozícióiktól függően mozgatni az árat.
A beruházás húzza a hiányt
Júliusban 568 millió eurót tett ki a külkereskedelmi mérleg hiánya, az első hét hónap alatt így 2,924 milliárd euró volt a kumulált deficit - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Egy évvel korábban 443 millió euróval volt magasabb az importszámla az exportbevételeknél 2002 januárja és júliusa között összesen 1,75 milliárd euró volt a hiány. Júliusban éves alapon, euróban számolva az export 3,4 százalékkal bővült, az import pedig 6,7 százalékos dinamikát mutatott. A 12 havi kumulált külkereskedelmi hiány 5,1 milliárd eurót tett ki júliusig. Az elemzők a tényadatnál átlagosan 150 millió euróval alacsonyabb havi hiányt valószínűsítettek. A vártnál rosszabb külkereskedelmi statisztika fényében a júliusi folyó deficit akár 450 millió euró is lehetett - véli Barcza György, az ING Bank közgazdásza. Tavaly júliusban 254 millió euró volt a folyó deficit. A KSH szerint a behozatal növekedését - a fogyasztási cikkeken kívül - a beruházási célú import is elősegítette, az általános rendeltetésű ipari gépek esetében 14 százalékos volt a növekedés. A legdinamikusabb bővülést mindemellett a személygépkocsik és a mobiltelefonok esetében regisztrálták. Az exporton belül visszaesést jegyzett fel a statisztika a személygépkocsiknál és a híradástechnikai eszközöknél is, ez utóbbi feltehetően a tavaly leállt Xbox-kivitel hatása. A külkereskedelmi egyenleg romlása csak kismértékben lassult a második nyári hónapban, így feltehetően tovább kell várni a korábban több szakértő által is jelzett javulásra - mondta Barcza. Az elemzők azért számítottak a deficitnövekedés mérséklődésére, mert a 1998-as választásokat követő évben is ezt lehetett megfigyelni. Barcza szerint 2004 első felében valóban javuló külkereskedelmi pozícióról tanúskodhatnak a statisztikai jelentések. A magyar gazdaságról alkotott összképet tovább rontja, hogy továbbra is Magyarország vezeti a Bank of America által a jelentősebb feltörekvő gazdaságokról összeállított valutakockázati listát. A BoA szerint a gyorsuló infláció, valamint a jelentős külső és belső deficitek Magyarországot továbbra is a legmagasabb árfolyam-kockázati szinten tartják a térség országai között. A kockázatokat az árfolyamkilengések veszélye alapján súlyozó listán Magyarország megítélése az augusztus végi állapotot rögzítő új, 5-től 20 pontig terjedő skálán még mindig 13 pont felett van. A magyar devizakockázati mutató 0,2 ponttal alacsonyabb az egy hónappal korábbinál. Régiónkban Csehország megítélése javult a legnagyobb mértékben egy hónap alatt, az európai feltörekvő piacok közül azonban még mindig Lengyelország áll a legjobban.
Az szja-csökkentés gyorsítja a növekedést
A jegybank szerint a tervezett adócsökkentés valóra váltása gyorsíthatja a növekedést, de az amúgy is tetemes inflációs nyomást is növelheti. Az elemzők egyelőre nem írják felül prognózisaikat.