BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
header

Kolozsi Pál

01.
05.
23:59

Szárnyal a cseh export

A cseh külkereskedelmi mérleg 5,2 milliárd koronás többlettel zárt novemberben a 7 milliárd koronás deficitet valószínűsítő előrejelzésekre rácáfolva. Éves összehasonlításban az export növekedési üteme meghaladta a 33 százalékot, miközben az import csak 20,4 százalékkal bővült – derül ki a cseh statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből. Jelentősen nőtt a gépkocsik, illetve gépkocsialkatrészek kivitele, de a fogyasztási cikkek exportja is számottevően emelkedett. A kiemelkedően teljesítő autóiparon belül elsősorban a Volkswagen tulajdonában levő Skoda Auto szerepelt jól, ez a vállalat ugyanis önmagában 3,7 milliárd koronával növelte a többletet. Az év első tizenegy hónapja alatt az import 20,5 százalékkal nőtt, a kivitel pedig ennél csaknem 4 százalékponttal erősebb dinamikát mutatott, aminek következtében az egy évvel korábbi 49,9 milliárd koronás hiány 13 milliárd koronára apadt.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
01.
05.
23:59

Erősítik a dollárt a növekvő kamatemelési várakozások

Az erősödő kamatemelési várakozások hatására izmosodni kezdett a dollár a pénzpiacokon, és tegnap három hete nem látott szintre emelkedett az euróval szemben. A dollárvásárlási kedvet az hozta meg, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) december 14-i üléséről kedden közzétett jegyzőkönyv szerint a monetáris döntéshozók magasabb kamatszintet tartanak szükségesnek az infláció mérsékléséhez, azaz akár tovább is nőhet az eurózóna és az Egyesült Államok közötti kamatkülönbözet. A Fed irányadó kamata jelenleg 2,25 százalék, az Európai Központi Bank (ECB) pedig a várakozások szerint az idei első félévben nem nyúl a 2 százalékos kamatlábhoz. Tegnap a kétéves amerikai, illetve német államkötvény közötti kamatkülönbözet 0,74 százalékra emelkedett, aminél legutóbb 2000 decemberében jegyeztek fel nagyobbat. A Fed szerint az infláció gyorsulásának irányába hat a dollár leértékelődésén túl az energiaárak emelkedése és a termelékenység javulásának várható lassulása is. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a döntéshozók arra is felhívták a figyelmet, hogy az alacsony kamatszint fennmaradása túlzott kockázatok vállalására ösztökélhet a pénzügyi piacokon. A Fed tavaly összesen öt alkalommal emelte meg az irányadó kamatlábat, és szakértők most már bizonyosnak tekintik, hogy a február elején esedékes ülésen tovább drágítja a hitelköltségeket. Szakértők mindazonáltal a dollár utóbbi napokban tapasztalt erősödése ellenére azt hangsúlyozzák, hogy az amerikai költségvetési, illetve folyó fizetési mérleg hiánya továbbra is jelentős, azaz fundamentális oldalról semmi sem indokolja, hogy a korábbi gyengülés után ezentúl erősödjön az árfolyam.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
01.
03.
23:59

Munkába álltak a németek

Tavaly emelkedett a foglalkoztatottak száma Németországban, amire 2001 óta nem volt példa – derül ki a szövetségi statisztikai hivatal jelentéséből. Európa legnagyobb gazdaságban 2004-ben átlagosan 38,4 millióan dolgoztak, ami 128 ezerrel, azaz 0,3 százalékkal magasabb érték a 2003-ban feljegyzettnél. Egy évvel korábban 1 százalékos csökkenést regisztráltak, 2002-ben pedig 0,6 százalékos volt a visszaesés. A foglalkoztatási szint növekedése szakértők szerint összefügg a német kormány munkaerő-piaci intézkedéseivel, amelyeknek elsődlegesen az volt a céljuk, hogy a munkanélküli segély felvétele helyett munkavállalásra ösztönözzék a lakosságot. Az intézkedések között szerepelt többek között az úgynevezett mini munkahelyek létesítése, amelyek betöltése ugyan kevesebb fizetéssel járt, de alkalmas a jövedelmek kiegészítésére. A másik újdonság az úgynevezett egy eurós munkák elvállalásának ösztönzése, amelyek keretében 1-2 eurós órabérért közmunkákat végezhetnek a szerényebb keresetűek. Ez utóbbi konstrukció sikerességét jelzi, hogy eddig 70 ezren vállaltak ilyen munkát Németországban. Decemberben az előrejelzések szerint kis mértékben nőtt az állástalanok száma: 4,474 millióan voltak munka nélkül, ami 10,8 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. A szakértők arra számítanak, hogy a közeljövőben tovább nő a munkanélküliek száma és akár az ötmilliót is elérheti a német kormány által január 1-jétől bevezetett reformok nyomán, amelyek szigorítják a munkanélküliségi juttatások rendszerét.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
01.
03.
23:59

Újra Kína fele kacsingat a Thomson

Közös vállalat alapításáról tárgyal a kínai állam tulajdonában álló Irico Group Electronics Co. vállalattal a francia Thomson SA, hogy színes képcsöveket gyártson az ázsiai országban. A tárgyalások már tavaly elkezdődtek, de a megállapodás akkor elmaradt. A tervek szerint az együttműködés révén csökkennének a gyártási költségek, amire a vállalatnak nagy szüksége is van, a piacon ugyanis egyre kíméletlenebb a verseny, az árak pedig 18 százalékkal estek 2002 óta. Az Irico Kína legnagyobb színes-képcső gyártója, és világviszonylatban is az ötödik. Amennyiben a Thomsonnal való együttműködés valósággá válik, úgy a közös társaság a harmadik legnagyobb piaci szereplővé lép elő a világpiacon. A francia vállalat és a kínai gyártók közötti kapcsolat nem új keletű. A Thomson televízió-üzletága tavaly júliusban olvadt össze a kínai TCL International Holdings Ltd. társasággal, létrehozva így a világ legnagyobb televízió-gyártóját, és a francia vállalat együttműködik a szintén kínai Konka-csoporttal is. A Thomson kínai eladásai 2004-ben 500 millió eurót tettek ki, az üzletági forgalom csaknem felét. A kínai piac vonzó célpont, ugyanis 1994 és 2003 között éves átlagban 17 százalékos volt a bővülés, szemben a világpiac egészének kevesebb mint 3 százalékával.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
12.
30.
23:59

Új lírát vezetnek be Törökországban

A török jegybank döntése értelmében január 1-jén bevezetik az új török lírát, amelynek egy egysége egymillió régi lírával lesz egyenértékű. A változtatást egyebek között az tette lehetővé, hogy az éves infláció az elmúlt évtizedekben jellemző 100 százalékról idén 10 százalékra mérséklődött. A régi bankjegyeket és érméket 2005-ben még lehet használni az újak mellett, és az árakat mind a két pénznemben fel kell tüntetni. A jegybank lépése gyakorlatilag azt jelenti, hogy hat nullát levágnak a címletekből. Egy új líra megközelítőleg 0,75 dollárral lesz egyenértékű. Jövőre az egyszerűsítés következtében eltűnik a világ jelenleg legnagyobb denominációjú bankjegye, a mindössze 14 dollárt érő 20 millió török lírás papírpénz is. Az életet eddig jelentősen megnehezítette, hogy az árakat milliókban és milliárdokban kellett számolni, miután a lírát az inflációs és hiperinflációs hullámok alaposan meggyengítették az utóbbi harminc évben. A sok nullának leginkább a hosszú számsorok átváltásakor gyakran tévedő turisták látták kárát. Az új pénz bevezetésének az egyszerűsítésen túl az is oka, hogy a mély recesszió után ma már tízszázalékos gazdasági növekedéssel büszkélkedő Törökországnak – mint a jegybank elnöke hangsúlyozta – helyre kell állítania a nemzeti fizetőeszköz nemzetközi presztízsét. Az utcai árusok mindenesetre már az év utolsó napjaiban is ízelítőt adtak a változásból: „egy líra!” felkiáltással ajánlgatták a zoknikat, amik most még valójában egymillió lírába kerülnek. A líra mellett ismét megjelenik a váltópénz, a kurus, amely a 70-es évek közepe óta kikopott a használatból. Az átállásra két héttel azután kerül sor, hogy az EU hosszú tétovázás után jóváhagyta a csatlakozási tárgyalások jövő évi megkezdését Ankarával, és Törökországban az első szimbolikus lépésnek tekintik az ország pénzügyi tekintélyének növelése felé.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
12.
29.
23:59

Egyre bizakodóbbak a német fogyasztók

Decemberben 2,9 pont volt a német lakosság költekezési kedvét számszerűsítő fogyasztói bizalmi index értéke a novemberi 2,6 pont után, azaz immár negyedik hónapja emelkedik a mutató – derül ki a GfK piackutató által végzett felmérésből. A kiskereskedelmi statisztikák is a költekezés növekedéséről tesznek tanúbizonyságot, a becslések szerint az idei karácsony jobban sikerült mint a tavalyi. A fogyasztói bizalomnak komoly makrogazdasági hatásai vannak, a visszafogott lakossági költekezés ugyanis jelentősen fékezi a gazdasági növekedést, pedig Európa legnagyobb gazdaságában a várhatóan visszaeső export miatt nagy szükség lenne a belső kereslet élénkítő hatására. A német gazdaság növekedési kilátásaiért aggódok a kedvező év végi tendencia ellenére sem dőlhetnek azonban nyugodtan hátra. Klaus Wübbenhorst, a GfK kutatóintézet vezetője a hét elején úgy fogalmazott, hogy 2005-ben várhatóan csak kismértékben javul a német fogyasztói bizalom, mivel megmarad a munkahelyekkel és a gazdaság általános állapotával kapcsolatos lakossági bizonytalanság. A kutató szerint mindazonáltal a januárban bevezetni tervezett adóreform némi javulást hozhat a fogyasztói hangulat terén.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
12.
29.
23:59

Nem elég rugalmas a brit adórendszer

Adótanácsadók véleménye szerint a multinacionális társaságoknak ma már nem érdemes vállalati központjaikat az Egyesült Királyságba telepíteni, az európai gazdasági és pénzügyi élet tradicionális központjának számító ország ugyanis más európai államoktól eltérően nem csökkentette adókulcsait és elmulasztotta befektetőbarátabbá tenni adórendszerét – írta a Financial Times. A brit adórendszer megítélésének az sem tett jót, hogy bizonytalan az Európai Bíróság rendelkezéseinek és a pénzügyi tárca szigorításainak az adórendszerre, illetve az adóelkerülési szabályozásra gyakorolt hatása. A brit kormány befektetésekkel foglalkozó ügynöksége szerint Nagy-Britanniában még ma is viszonylag kevéssé adóztatják meg a gazdasági élet szereplőit, de azt a hatóság is elismeri, hogy a verseny egyre erősebb. A vállalati központok tekintetében Európán belül Írország, Svájc és Hollandia számít az Egyesült Királyság legkomolyabb vetélytársának. Az év első hat hónapjában Nagy Britanniában húsz multinacionális társaság nyitotta meg európai központját, azaz a kontinensre érkező vállalatok fele a szigetország mellett tette le a voksát. Az adókulcsok elsősorban a nagyvállalatokat érdeklik európai központjuk kiválasztásakor, a kisebb társaságok döntését elsősorban a piacok közelsége, a munkaerőhöz való hozzáférés, a költségek, illetve a közlekedési és telekommunikációs lehetőségek befolyásolják.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
12.
29.
23:59

Csökkenti árait a KLM

Jövő év elejétől a KLM Royal Dutch Airlines összes európai célállomására repülő járatának jegyárait csökkenti az Air France-KLM SA. A KLM 66 európai célállomásra repül Amszterdamból, az árcsökkentés pedig 40 százalék körüli lesz, és 2005 egészében érvényben marad majd. A KLM történetének eddigi legnagyobb ármérséklését a fapados légitársaságok miatt élénkebbé váló európai légi piaci verseny kényszerítette ki. Az ez év elején az Air France kezébe került holland vállalat azt ígéri, hogy az olcsóbb jegyek nem hozzák majd magukkal a szolgáltatások minőségének csökkenését, az árrendszer pedig átláthatóbbá válik. A társaság az utasszám és a bevételek növekedését várja a január 1-jén életbe lépő intézkedéscsomagtól.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
12.
29.
23:59

Vége az ingyenes űrutazásnak

Az utóbbi csaknem két év gyakorlatától eltérően 2006-tól kezdve az amerikai űrhajósoknak is fizetni kell, amennyiben orosz űrhajóval mennek fel a Nemzetközi Űrállomásra. Az orosz űrjárműveket a Columbia katasztrófája óta használhatják ingyen az amerikai asztronauták, de az orosz űrhivatal, a Roszkozmosz anyagi gondjai miatt véget kíván vetni ennek a gyakorlatnak, és üzleti alapokra helyezné a nemzetközi együttműködés ezen szegmensét is. Az anyagi gondok egyebek között abból fakadnak, hogy az amerikai űrprogram tavalyi felfüggesztése óta Oroszország egyedül kénytelen a Nemzetközi Űrállomásra történő utazásokat és szállításokat levezényelni. A költségek pedig jelentősek, csak az idén két személyszállítót és öt raktárhajót kellett eljuttatni a dokkolásig és bizonyos esetekben onnan vissza. A NASA még nem reagált az orosz bejelentésre, de az biztos, hogy 2006-os költségvetésének összeállításakor jó lesz figyelembe vennie az árat, amit Roszkoszmosz az eddigi két alkalommal kért a magánűrturistáktól, akiknek egyenként 20 millió dollárt kellett fizetniük a galaktikus kiruccanásért.

Szerző(k):
Kolozsi Pál