Decemberben 2,9 pont volt a német lakosság költekezési kedvét számszerűsítő fogyasztói bizalmi index értéke a novemberi 2,6 pont után, azaz immár negyedik hónapja emelkedik a mutató – derül ki a GfK piackutató által végzett felmérésből. A kiskereskedelmi statisztikák is a költekezés növekedéséről tesznek tanúbizonyságot, a becslések szerint az idei karácsony jobban sikerült mint a tavalyi. A fogyasztói bizalomnak komoly makrogazdasági hatásai vannak, a visszafogott lakossági költekezés ugyanis jelentősen fékezi a gazdasági növekedést, pedig Európa legnagyobb gazdaságában a várhatóan visszaeső export miatt nagy szükség lenne a belső kereslet élénkítő hatására.
A német gazdaság növekedési kilátásaiért aggódok a kedvező év végi tendencia ellenére sem dőlhetnek azonban nyugodtan hátra. Klaus Wübbenhorst, a GfK kutatóintézet vezetője a hét elején úgy fogalmazott, hogy 2005-ben várhatóan csak kismértékben javul a német fogyasztói bizalom, mivel megmarad a munkahelyekkel és a gazdaság általános állapotával kapcsolatos lakossági bizonytalanság. A kutató szerint mindazonáltal a januárban bevezetni tervezett adóreform némi javulást hozhat a fogyasztói hangulat terén.
