Adótanácsadók véleménye szerint a multinacionális társaságoknak ma már nem érdemes vállalati központjaikat az Egyesült Királyságba telepíteni, az európai gazdasági és pénzügyi élet tradicionális központjának számító ország ugyanis más európai államoktól eltérően nem csökkentette adókulcsait és elmulasztotta befektetőbarátabbá tenni adórendszerét – írta a Financial Times. A brit adórendszer megítélésének az sem tett jót, hogy bizonytalan az Európai Bíróság rendelkezéseinek és a pénzügyi tárca szigorításainak az adórendszerre, illetve az adóelkerülési szabályozásra gyakorolt hatása.
A brit kormány befektetésekkel foglalkozó ügynöksége szerint Nagy-Britanniában még ma is viszonylag kevéssé adóztatják meg a gazdasági élet szereplőit, de azt a hatóság is elismeri, hogy a verseny egyre erősebb. A vállalati központok tekintetében Európán belül Írország, Svájc és Hollandia számít az Egyesült Királyság legkomolyabb vetélytársának. Az év első hat hónapjában Nagy Britanniában húsz multinacionális társaság nyitotta meg európai központját, azaz a kontinensre érkező vállalatok fele a szigetország mellett tette le a voksát. Az adókulcsok elsősorban a nagyvállalatokat érdeklik európai központjuk kiválasztásakor, a kisebb társaságok döntését elsősorban a piacok közelsége, a munkaerőhöz való hozzáférés, a költségek, illetve a közlekedési és telekommunikációs lehetőségek befolyásolják.
