BUX 131727.14 -0,24 %
OTP 40950 -0,32 %
header

Kolozsi Pál

08.
03.
23:59

Megugrott a Henkel üzemi nyeresége

A várakozásoknak megfelelően, 14 százalékkal nőtt a második negyedévben a Magyarországon is jelen levő német Henkel fogyasztásicikk-gyártó üzemi eredménye. A társaság kamat-, illetve adófizetés előtti nyeresége (EBIT) 296 millió eurót tett ki április és június között. A nettó profit 196 millió euróra rúgott, ami mindössze 0,5 százalékos növekedésnek felel meg, az egy részvényre eső profit pedig 0,7 százalékkal, 1,38 euróra emelkedett. Az üzemi profit növekedése elsősorban annak volt köszönhető, hogy a tradicionálisan jól teljesítő latin-amerikai, ázsiai és kelet-európai piacok mellé felzárkózott a nyugat-európai térség is. A tervek szerint az akvizíciós és árfolyamhatások kiszűrésével számított árbevétel 3-4 százalékkal nőhet az idén, az EBIT-től pedig két számjegyű bővülést vár a társaság vezetése. A forgalom a második negyedévben 3,3 százalékos dinamikát mutatott.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
08.
02.
23:59

Jól fogynak az Audik

Az első félévben 12,3 százalékkal, 658 millió euróra nőtt a Volkswagen-csoporthoz tartozó Audi AG üzemi eredménye. Az eredményjavulás nagyrészt annak köszönhető, hogy a prémium márka eladásai 13,226 milliárd eurót tettek ki, azaz 7,3 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. A Magyarországon is gyárat üzemeltető Audi adózás előtti eredménye 1,6 százalékkal nőtt, és 510 millió euróra rúgott. Az autógyártó a tervei szerint az idén összesen 800 ezer gépkocsit értékesít, szemben a tavalyi 779 ezerrel. Az első félévben az időarányosnál jobban teljesített a társaság, ugyanis január és június között 421 ezer Audit adtak el világszerte, azaz 8,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
08.
02.
23:59

Kelet-Európában jól megy a Metrónak

A második negyedévben 5,6 százalékkal nőtt a német Metro AG adózott nyeresége, miután a Németországban lanyhuló keresletet ellensúlyozni tudták a társaság kelet-európai részlegének sikerei. Az árbevétel alapján a Wal-Mart Stores Inc. és a Tesco Plc után a világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca 140,2 millió eurós nettó eredményről számolt be, szemben az egy évvel korábbi 132,8 millió euróval, viszont üzemi nyeresége 1,4 százalékkal, 316 millió euróra mérséklődött. A társaság nettó árbevétele 3,6 százalékkal, 13,83 milliárd euróra bővült április és június között, nagyrészt annak köszönhetően, hogy a kelet-európai divíziónál 22 százalékos volt a forgalom bővülése. A harminc országban összesen 2445 áruházat üzemeltető Metro tervei szerint a forgalom 5-6 százalékkal, az egy részvényre jutó nyereség pedig 8–12 százalékkal nő az idén. A cég alapvetően kelet felé terjeszkedik, idén nyitja meg első egységét Oroszországban, és Romániában is jelentős expanzióra lehet számítani. Tradicionális piacán, Németországban is jelentős beruházások várhatóak, de itt elsősorban a marketing területére koncentrál majd az árak csökkentésére is készülő vállalat. A Metro eredményességét nagyban befolyásolhatja, hogy mi lesz a sorsa a Praktiker barkácsáruházláncnak. A vállalat június végén jelentette be, hogy megvizsgálja, milyen hatásai lennének a vállalatra a Praktiker Bau-Heimwerkermaerkte AG eladásának, döntés azonban még nem született. Mind a Metro, mind a Praktiker jelen van Magyarországon is.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
08.
02.
23:59

Visszavonulót fújt a CNOOC

Visszavonta az amerikai Unocal Corp.-ra tett 18,5 milliárd dolláros ajánlatát a kínai CNOOC Ltd. olajipari vállalat, így szabaddá vált az út a Chevron Corp. előtt, amely másfél hónapja 17,1 milliárd dollárt ajánlott a vállalatért (NAPI Gazdaság, 2005. június 21., 2. oldal). A kínai állam tulajdonában levő társaság ugyan magasabb ajánlatot tett amerikai riválisánál, de felvásárlási tervei komoly politikai ellenállásba ütköztek az Egyesült Államokban. A külföldi célpontok után az egyre dinamikusabban növekvő kínai kereslet miatt kutató CNOOC jól járt volna az Unocal bekebelezésével, az ügylet nyomán ugyanis megduplázódott volna olaj-, illetve gázkitermelési kapacitása, készletei pedig csaknem 80 százalékkal bővültek volna. A Chevron minden egyes Unocal-papírért 27,60 dollárt és 0,618 Chevron-részvényt ajánlott fel, a CNOOC pedig kizárólag pénzzel fizetett volna.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
08.
02.
23:59

Szállodával bővül a „fapados család”

Megnyitotta London nyugati részén első fapados szállodáját az easyJetet alapító Stelios Haji-Ioannou. A legolcsóbb szoba 20 fontba, azaz valamivel több mint 7000 forintba kerül. A hotel kialakításakor a fapados légitársaságoknál megszokott alapelveket követte az alapító, a szállodában ennek megfelelően nincs se bár, se társalgó, se semmilyen közösségi helyiség, az egyetlen kivétel a recepció előtti tér. A minimális személyzettel működő hotel 34 szobájából mindössze háromnak van ablaka és a szobák mérete is szerény: kicsi, nagyon kicsi és parányi típusok közül választhatunk. A szobákban mindemellett van fürdő, légkondicionáló és amennyiben fizetünk érte, még televíziót is nézhetünk. A tervek szerint a következő fapados hotelt a svájci Bázelben nyitják meg.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
08.
01.
23:59

Csődvédelembe menekülne az Atkins

Csődvédelmet kért maga ellen az egyesült államokbeli Atkins Nutritionals. A céget 1989-ben alapította dr. Robert Atkins, aki olyan diétát javasolt a fogyókúrázóknak, amelynek során a szénhidrátok helyett proteineket kellett fogyasztani a fogyás érdekében. A módszer tudományos megalapozottságát, illetve egészségességét többen megkérdőjelezték, de miután számos híresség esküdött a diétaguru receptjére, az Atkins-módszer világszerte elterjedt. A társaságnak végül az tett be, hogy dr. Atkins 2003-as halála után számos rivális vállalat – mint például a Kit-Kat vagy a Nestlé – is hasonló termékekkel jelent meg a piacon, így csökkentek bevételei. Amennyiben csődvédelem alá kerül a cég, akkor folytathatja kereskedelmi tevékenységét, és a hitelezőktől egy ideig nem kell tartania. Ez utóbbira szüksége is lenne a társaságnak, ugyanis tartozásai 300 millió dollárra rúgnak. A tervek szerint a csődvédelem után ételrudacskáira, illetve turmixaira koncentrál majd a cég.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
08.
01.
23:59

Káros lehet a kamatcsökkentés?

Az Európai Központi Bank (ECB) többet árthat az európai gazdaságnak, mint amennyit esetleg használ, ha politikai nyomásra csökkenti az irányadó jegybanki kamatlábat – idéz a megszokottól eltérő elemzői véleményeket a Bloomberg. Az eurót használó országok vezetői – legutóbb Silvio Berlusconi olasz kormányfő, illetve Wolfgang Clement német gazdasági miniszter – számos alkalommal kifejtették, hogy az ECB kamatcsökkentésétől várják a gazdasági növekedés felpörgését. Szakértők szerint mindemellett nincs sok esély kamatvágásra, jóval valószínűbb az a forgatókönyv, miszerint 2006-ig marad a jelenlegi kamatszint, jövőre pedig szigorít a monetáris kondíciókon a közös európai jegybank. Egyes elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a kamatcsökkentés spekulációs lufi keletkezését okozhatja, elsőként a lakáspiacot érintve, de aztán az áremelkedés végiggyűrűzhet az egész gazdaságon. Thomas Mayer, a Deutsche Bank közgazdásza szerint a kamatcsökkentés életlen fegyver a recesszió elleni harcban, és azon túl, hogy az ingatlanpiacot bizonyos országokban feltehetően fellendítené, nem használna semmit az eurózóna legnagyobb gazdaságának, Németországnak. Hasonlóan vélekedik David Brown, a Bear Sterns elemzője, aki szerint egy 25 bázispontos mérséklésnek nem lenne semmi hatása a reálfolyamatokra, a költekezési kedvet ugyanis a munkanélküliségtől való félelem fogja vissza a 12 tagország többségében. A munkanélküliségi ráta 8,8 százalékos az eurózónában.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
08.
01.
23:59

Ausztriában terjeszkedik a Deutsche Telekom

A Deutsche Telekom AG (DT) veheti meg az osztrák Tele.ring mobilszolgáltató céget – értesült a Reuters. A vételár 1,3 milliárd euró, a DT igazgatótanácsa csütörtökön hoz majd végleges döntést. Amennyiben a német telekommunikációs vállalat valóban megvásárolja az osztrák szolgáltatót, akkor a DT osztrák leányvállalata, a T-Mobile AT lesz Ausztriában a Telekom Austria mögött a második legnagyobb szereplő. A vételár nagyjából a Tele.ring tavalyi nyereségének tízszerese, ami azt jelenti, hogy a DT arányaiban többet fizetett az osztrák cégért, mint egyik nagy európai riválisa, a France Télécom a múlt héten a spanyol Amenáért.

Szerző(k):
Kolozsi Pál