Oroszország történetének legnagyobb hitelfelvételi hulláma indult meg, ami kiélezte a versenyt az ország hitelpiacán. A nagy nyugat-európai, illetve egyesült államokbeli pénzintézetek kíméletlen küzdelmet folytatnak az állami vállalatok által kiírt aukciók elnyerése érdekében – derül ki a Dow Jones összeállításából.
Több mint 20 milliárd dolláros forrásbevonásról van szó, és a bankárok úgy ítélik meg, hogy befektetéseik most nagyobb biztonságban vannak az orosz piacon, mint valaha. A lehetőség azért is kiemelkedően vonzó, mert az orosz kamatlábak jóval magasabbak a nagy nemzetközi piacokon megszokottaknál. A hitelfelvevők között olyan vállalatokat találhatunk, mint a gázkitermelési monopóliummal rendelkező OAO Gazprom, a Rosznyeftyegaz, illetve annak olajipari leányvállalata, a Rosznyefty. Bonyolítja a helyzetet, hogy nem egyértelmű e társaságok hitelbesorolása: a Gazpromot és a Rosznyeftyet a Moody’s befektetési kategóriába sorolja, a Standard & Poor’s azonban bóvlinak tartja a két cég kötvényeit, a Rosznyeftyegazt pedig be sem sorolják. Szakértők mindemellett aláhúzzák, hogy az orosz piac az 1998-as pénzügyi válság óta jóval fejlettebb lett, a gazdasági környezet kedvezőbb, és nagyobb az átláthatóság is, s tulajdonképpen állami garanciának tekinthető, hogy a kölcsönért folyamodó cégek vagy kizárólagos, vagy többségi állami tulajdonban vannak. Az állam tőkeerejével pedig nincs baj: az orosz valutatartalékok több mint tízszeresükre nőttek a hét évvel ezelőtti válság óta, jelenlegi értékük mintegy 150 milliárd dollár.
A legjelentősebb ügylet a Gazprom 12 milliárdos hitelfelvétele, amelyet a Roman Abramovics által ellenőrzött Szibnyefty egy részének felvásárlására fordítana a vállalat. A potenciális befutók között van az ABN Amro, a Deutsche Bank, a Dresdner Kleinwort Wasserstein, a JP Morgan, a BNP Paribas és a Ceylon. Több mint 7 milliárd dollárt venne fel a Rosznyeftyegaz azzal a céllal, hogy finanszírozza a Gazprom 10,74 százalékának állami megvásárlását, itt az ABN Amro, a JP Morgan vagy a Morgan Stanley lehet a befutó. A Rosznyefty a múlt hónapban kapott 2 milliárd dolláros hitelt az ABN Amrótól, illetve a Barclay’stől, és a piac vonzerejére jellemző, hogy a kamatokon 180 bázispontos prémium van a londoni bankközi kamatlábhoz képest.
