BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
header

Kolozsi Pál

09.
29.
23:59

Népművészet és pop-art

Feltehetően nehezen tudta, illetve tudja beazonosítani a szinte kizárólag a magyar folklórra jellemző falvédőket John Lennon, Elvis Presley, Mulder és Scully ügynök vagy – az amúgy sok mindenhez értő, de itt bizonyosan csődöt mondó – Superman, és az is biztos, hogy ilyen definíciós problémáról nem beszélhetünk Deák-Bill Gyula, Jimmy vagy Zorán esetében, mégis van valami közös e két csoportban. Méghozzá az – amit sem ők, sem mi nem gondoltuk volna –, hogy felkerülnek egy konyhai sparhelt mögé való faldíszre, ugyanis rájuk esett Pittmann Zsófi fiatal iparművész választása, aki csavart egyet a falvédőkről alkotott tradicionális képen, és a mai posztmodern világunkhoz igazította a vidéki és külvárosi konyhák e kiemelkedő díszeit. „Négy éve foglalkozom falvédőkkel, alkalmazott grafikusként pedig lemezborítókat készítettem, mesekönyveket illusztráltam, de díszítettem butikokat, kocsmákat, puccos magánházakat és múzeumokat is” – sorolja a bemutatóra készülő művész, aki műfajilag valahol a népművészet és a pop-art között helyezné el a modern falvédőit. A napjaink ismert „sztárjait” Pittmann Zsófi lepedővászonra hímezi, piros vagy kék perlé-himzőfonallal és száröltéssel, pontosan úgy, mint az 1920–30-as években készültek. A falvédőkkel tavaly nagysikerű kiállítást rendező, és ugyanebben az évben az ARC-kiállítás egyik díját is besöprő Pittmann Zsófit nevezték már folklórdívának, a metropolisz elvetemült nőjének, a népművészet mesternőjének és Pittmann Folklorovának is. Ezen elnevezések mind arra utalnak, hogy a fiatal művész a magyar népművészet és a modern művészet közötti összhang megteremtésén fáradozik, és nem hagyja elveszni a sok nagyvárosi által már jó esetben is csak megmosolygott falvédőkultuszt. Legújabb, 24 darabból álló bemutatója október 4-én nyílik a budapesti Tranzit Kávéházban. A tárlathoz kapcsolódóan október 11-én Erdős Virág, Büki Anna, Harangi Andrea, Nagy Ildikó és Halász Margit olvas fel műveiből, két nappal később pedig Polcz Alaine beszél majd megjelenő új könyvéről. A kiállított falvédők meg is vásárolhatók.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
09.
28.
23:59

A Gazpromé lett a Szibnyefty

Az orosz Gazprom megszerezte a szintén orosz OAO Szibnyefty olajtársaság 72,6 százalékos tulajdonrészét Roman Abramovics befektetőcégétől, a Millhouse Capitaltől. A 13,1 milliárd dolláros ügylet Oroszország eddigi legnagyobb akvizíciója, a már korábban megszerzett pakettel együtt ezáltal 75,7 százalékra nőtt az állami tulajdonban levő gázipari óriásvállalat részesedése a Szibnyeftyben. A Gazprom ajánlata 50 százalékkal magasabb, mint amennyit a Jukosz 2003-ban ígért a cégért. A felvásárlás már a múlt héten szinte biztossá vált, a Gazprom ugyanis egy nyugati bankokból álló konzorciumtól 12 milliárd dollár hitelt kapott e célra (NAPI Gazdaság, 2005. szeptember 21., 5. oldal), és ekkor született döntés arról is, hogy a finanszírozás érdekében 4,5 milliárd dollár értékű kötvénykibocsátásra is sor fog kerülni. A tegnap bejelentett tranzakció nyomán a moszkvai kormány az orosz olajkitermelés egyharmadát ellenőrzi majd, ugyanakkor megvalósul a Gazprom régi ambíciója, hogy jelentős olajkitermelővé váljék. A Szibnyefty jelenleg az ötödik legnagyobb orosz olajcég; napi kitermelése 654 ezer hordó, amivel az orosz olajtermelés 6,9 százalékát adja.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
09.
28.
23:59

Tizenkét éves mélyponton a brit növekedés

Az idei második negyedévben mindössze 1,5 százalékkal bővült éves összehasonlításban a bruttó hazai termék (GDP) Nagy-Britanniában, aminél 12 éve nem jegyeztek fel lassúbb gazdasági növekedést. Az egy hónappal ezelőtti első becslés még 1,8 százalékos növekedésről számolt be. A tegnap közzétett végleges adatok szerint negyedéves szinten 0,5 százalékos volt a növekedés, ami megegyezik a brit statisztikai hivatal előzetes becslésével. A lehangoló éves adat miatt felerősödtek a kamatcsökkentési várakozások, szakértők szerint a Bank of England (BoE) már novemberben enyhíthet a monetáris kondíciókon. A brit jegybankárokat talán csak az tarthatja vissza a kamatok mérséklésétől, hogy a felülvizsgált statisztika szerint bár a növekedés lassúbb volt a korábban jelzettnél, de a háztartási kiadásokat augusztusban ítélték meg túl pesszimistán. Az első becslés ugyanis csupán 0,2 százalékos emelkedést jelzett az infláció szempontjából meghatározó szegmensben, de a tegnapi jelentés már 0,4 százalékos bővülésről tanúskodik. A brit statisztikai hivatal közzétette a második negyedéves fizetési mérleget is, amely szerint az Egyesült Királyság folyó hiánya 3,05 milliárd fontot tett ki április és június között, azaz kevesebbet, mint amennyit a piac valószínűsített.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
09.
28.
23:59

Elkezdődött a Parmalat-per

Megkezdődött tegnap Milánóban a Parmalat Finanziaria SpA. vállalatot alapító és egy időben vezető Calisto Tanzi elleni büntetőper, amelynek keretében a 66 éves üzletember mellett több vállalatvezetőt, ügyvédet és könyvelőt is vádol az olasz ügyészség. A perre két évvel azután kerül sor, hogy a Parmalat könyveiben 14 milliárd eurós lyukat találtak, aminek következtében csődbe ment az olasz vállalat. Az ügyész a piac megtévesztését, az olasz felügyeleti hatóság félrevezetését és hamis könyvelési adatok szolgáltatását akarja rábizonyítani a 16 vádlottra. A vádlottak padján a Parmalat egykori vezetőin kívül ott találjuk a Bank of America, a Deloitte & Touche és a Grant Thornton társaságokat is, amelyek a vád szerint segítették a Parmalat valós pénzügyi helyzetének eltitkolását. A Citigroup és a Morgan Stanley bankházakat azzal fogja szembesíteni a bíróság, hogy kölcsöneiknek köszönhetően tudott talpon maradni a Parmalat. A csőd előtt több mint harminc országban jelen levő és 36 ezer alkalmazottat foglalkoztató Parmalat 2003-as összeomlása több mint százezer olasz megtakarításait tette semmissé. Szakértők szerint Tanzi azzal védekezik majd a bíróságon, hogy nem volt tudomása a vállalatnál folyó ügyekről, és feltehetően a piaci manipulációt segítő pénzintézeteket vádolja majd. Esélyeit azonban nagyban rontja, hogy júniusban egy olasz bíróság már elítélt tizenegy egykori vállalatvezetőt a legnagyobb olasz csőd kapcsán.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
09.
28.
23:59

Privatizációs vita kommandósokkal

A francia hadsereg speciális egységei tegnap reggel tízperces csatában visszafoglalták a Pascal Paoli tengerjáró hajót a marseille-i kikötő és a Société Nationale Corse-Méditerranée (SNCM) nevű hajózási társaság privatizációja ellen tiltakozó szakszervezeti aktivistáktól. Párizs nem áll háborúban senkivel, arról van szó csupán, hogy az egyik legfontosabb nyugat-európai kikötőnek számító Marseille-t napok óta barikádokkal ellehetetlenítő SNCM-alkalmazottak a hajóeltérítést sem tartották a nyomásgyakorlás elvetendő formájának a kormánnyal kialakult konfliktusban. A kontinens és Korzika közötti hajóforgalmat lebonyolító és jelentős veszteséget termelő vállalatot a Butler Capital Partners francia nyugdíjalapnak adná el 35 millió euróért a francia kormány. A szakszervezetek szokatlanul heves tiltakozását az váltotta ki, hogy az új tulajdonos a 2400 jelenlegi munkahelyből 350-400 megszüntetését tervezi.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
09.
26.
23:59

Csak a görögöknél nagyobb a hiány

A mértéktartóbb várakozások igazolódtak be az Eurostat tegnapi közzététele nyomán: a szokásoknak megfelelően a szervezet semmilyen módon nem kommentálta az idei államháztartást, és jelentésében szót sem ejtett az autópálya-elszámolásokról (NAPI Gazdaság, 2005. szeptember 22., 2. oldal). Magyarország államháztartási hiánya tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 5,4 százalékára rúgott, ennél nagyobb hiányt, 6,6 százalékot csak Görögország esetében mutatott ki a hivatalos uniós statisztika – a magyar deficit a nyugdíjreform-korrekció nélkül 6,5 százalék lett volna. A legutóbbi jelentéshez képest 0,9 százalékos a növekedés, amely a 13. havi bérek elszámolásával függ össze – derül ki az Eurostat jelentéséből. A pénzügyi tárca elfogadja az Eurostat jelentésében foglaltakat. A tavalyi büdzsé hiányának utólagos emelése semmiképpen sem jó, ám a bizalom már 2003-ban elillant, s azóta sem sikerült még csak részlegesen sem visszaszerezni – véli Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Az amúgy is meglehetősen „roggyant” nemzetközi piaci megítélést nem erősítette a 2004-es deficit újabb felfelé srófolása. Az Eurostat azért emelte meg a 4,5 százalékos számot, mert a magyar kormánnyal ellentétben nem az idei évre számolta el a tavalyi 13. havi béreket (amit 0. havi bérként idén fizették ki), hanem a tavalyi kiadásokat emelte meg vele. Az államadósság tavaly decemberben a GDP 57,4 százalékát tette ki, akárcsak egy évvel korábban. A költségvetés elsődleges (kamatkiadások nélküli) egyenlege tavaly a GDP 1,1 százalékának megfelelő hiányt mutatott, ami egyes vélemények szerint fontosabb mutató. Az Eurostat jelentése mellett gyakorlatilag szemrebbenés nélkül ment el a piac, a forint némi erősödést is produkált, ami valószínűleg a múlt heti veszteségek utáni korrekcióval magyarázható. A lengyel deviza a választások után jelentősen gyengült, ami elvileg magával ránthatta volna a forintot is, ám a befektetők zlotyból forintba csoportosíthatták át tőkéjük egy részét. Pintér András, az Inter-Európa Bank elemzője a NAPI Online-nak úgy vélekedett, hogy a piac sokkal inkább az autópálya-finanszírozás és a konvergenciaprogram tarthatóságával kapcsolatban várja az EU álláspontját. Sztrádaügyben a legfontosabb kérdés, hogy hosszabb távon a ppp-finanszírozást miként kell figyelembe venni a költségvetésben.

Szerző(k):
Molnár Csaba
Kolozsi Pál ,
09.
26.
23:59

Kamatemelésre készül az ECB?

Az Európai Központi Bank (ECB) megemeli az eurózóna irányadó kamatlábát, ha a magas olajárak miatt inflációs nyomás alakul ki a 12 tagországban, de ennek egyelőre nincs jele – derült ki az ECB két kormányzótanácsi tagjának, a német Axel Webernek és a finn Erkki Liikanennek egymástól függetlenül tett nyilatkozataiból. A két jegybankár hangsúlyozta, hogy amennyiben az eurózóna országaiban a bérek emelésével kompenzálnák a növekvő energiaköltségeket, akkor a központi banknak lépéseket kellene tennie annak érdekében, hogy az előírt 2 százalékos plafon alatt legyen a fogyasztói árak növekedési üteme. A Bundesbankot vezető Weber a középtávú inflációs veszélyek növekedésére figyelmeztetett, hozzátéve, hogy a rövid távú ármozgások nem olyan fontosak a központi bank számára. A két európai jegybankár nyilatkozata arra utal, hogy az eurózónában semmiképp sem lehet kamatcsökkentésre számítani, annak ellenére, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a hétvégén a túlzott monetáris szigor veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
09.
26.
23:59

Hiteles a szlovák csatlakozási terv

A szlovák korona jelenlegi árfolyama fenntartható, így Szlovákiának minél gyorsabban érdemes csatlakoznia az ERM–2 árfolyamrendszerhez – olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tegnap megjelent országjelentésében. Az OECD azért sürgeti a korona árfolyamának az euróhóz való rögzítését, mert attól tart, hogy a várható tőkebeáramlás nyomán felértékelődik a szlovák fizetőeszköz, és ezáltal nem tükrözné a gazdaság fundamentális viszonyait. Szlovákia a tervek szerint 2006 nyarán csatlakozik az ERM–2 rendszerhez, és 2009 januárjában vezeti be a közös európai pénzt. Az OECD szerint Szlovákiát az a veszély fenyegeti, hogy a felértékelődés folytatódása esetén túlértékelt árfolyammal érkezik meg az európai árfolyamrendszer küszöbéhez, ami rosszat tenne az ország versenyképességének. Ha a felértékelődés a gazdaság túlhevülésével egy időben történik meg, akkor Pozsonynak választania kellene, hogy csökkenti a kamatot a felértékelődés megállítása érdekében, vagy pedig emeli azt a gazdaság lehűtésének céljával – áll az OECD jelentésében. A párizsi székhelyű nemzetközi szervezet szerint a szlovák konvergenciaprogram hiteles, és jók az esélyek, hogy az ország a terveknek megfelelően 2007-re teljesíti a maastrichti kritériumokat. Szlovákia államháztartási hiánya tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 3,1 százaléka volt, idén májusban 2,3 százalékos volt az infláció. Az 5 százalék körüli hosszú távú kamatlábak már megfelelnek az euró bevezetéséhez megkövetelt szintnek, és az adósságállomány is alig haladja meg a GDP 40 százalékát, szemben a megengedett maximum 60 százalékkal.

Szerző(k):
Kolozsi Pál
09.
26.
23:59

Nemet mondott a Skandia az Old Mutual ajánlatára

A svéd Skandia biztosítótársaság nem fogadta el a dél-afrikai Old Mutual 4,8 milliárd eurós felvásárlási ajánlatát, mert a részvényesek kevesellték a felajánlott összeget. A Skandia hivatalosan azzal indokolta a nemleges választ, hogy az ajánlat alulbecsüli a társaság piaci pozícióját és növekedési kilátásait. Az Old Mutual a bejelentés után közölte, nem tesz le a felvásárlásról, és azon lesz, hogy megnyerje a részvényeseket. A Skandia 11 igazgatósági tagjából 8 mondott nemet az akvizíciós ajánlatra, bár a grémium vezetője, Bernt Magnusson támogatta azt. A felvásárlás ötlete augusztus végén merült fel (NAPI Gazdaság, 2005. augusztus 31., 5. oldal), és akkor úgy tűnt, hogy a svéd biztosító hajlik az ajánlat elfogadására. A dél-afrikai társaság elsősorban azért lenne érdekelt az akvizícióban, mert a Skandia erős pozíciókkal rendelkezik a gyorsan fejlődő brit piacon.

Szerző(k):
Kolozsi Pál