BUX 131255.28 -0,33 %
OTP 41130 0,07 %
header

Gáti Tibor

11.
18.
23:59

Az olaj fűti az orosz gazdaságot

Az év első tíz hónapjában 6,6 százalékkal bővült a bruttó hazai termék (GDP) Oroszországban - közölte a Reuters hírügynökséggel Ivan Matyerov orosz gazdasági miniszterhelyettes. Az első kilenc hónapban Mihail Kaszjanov kormányfő múlt heti közlése szerint 6,5 százalékos volt a GDP gyarapodása. A múlt év első tíz hónapjában csak 4 százalékos volt a növekedés, és az orosz kormány eredetileg 3,5-4,4 százalékos GDP-bővülést tűzött ki célul erre az évre, ezt azonban júliusban 5,9 százalékra módosította. Ekkorra világossá vált, hogy az idei ütem lényegesen felülmúlja a tavalyit. Az első félévben ugyanis 7 százalékos GDP-bővülést regisztráltak, miután az erőteljes olajexport nyomán megugrottak a befektetések és a fogyasztói kereslet. A befektetések az első kilenc hónapban 12 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Kaszjanov a múlt héten már úgy nyilatkozott, hogy 6 százaléknál gyorsabb növekedésre számít az idén, és a független szakértők is 7 százalék körüli ütemre számítanak. Az EBRD és az IMF egyaránt 6,2 százalékot prognosztizált, de nem mulasztották el megjegyezni, hogy strukturális reformokra van szükség ahhoz, hogy az orosz gazdaság kevésbé függjön a nyersolajár alakulásától. Az olajbevételek meghatározó szerepe minden bizonnyal szerepet játszik abban, hogy a jelek szerint a Jukosz után a Szibnyefty is az orosz hatóságok célkeresztjébe került. Az orosz számvevőszék és a szövetségi adórendőrség az Interfax hírügynökség értesülései szerint adócsalásra utaló jeleket fedezett fel a Szibnyeftynél. A Jukoszra nehezedő nyomást jelzi, hogy Simon Kukes, az új vezérigazgató korábbi álláspontját felülvizsgálva értelmetlennek nevezte a külföldi olajtársaságok tulajdonszerzését cégében (NAPI Gazdaság, 2003. november 18., 2. oldal). Több minisztérium tegnap a gazdaság feletti túlzott állami kontroll gyengítését sürgette. Alekszej Kudrin pénzügyminiszter szerint a több mint 50 százalékban állami tulajdonban lévő vállalatok aránya alapján az a következtetés vonható le, hogy az orosz gazdaság fele az állam tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll. Kudrin szerint ezért folytatni kell a privatizációt. A gazdasági tárca a kormányhivatalok tevékenységét vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy feladataikat ötödével lehetne csökkenteni.

Szerző(k):
Gáti Tibor
11.
18.
23:59

A második félévben javított az easyJet

A vártnál nagyobb mértékben, 28 százalékkal, 52 millió fontra csökkent az easyJet Plc brit fapados légitársaság adózás előtti nyeresége a szeptemberrel zárult pénzügyi évben, miután a cég az első hat hónapot még veszteséggel zárta. Az elemzők 55 millió font körüli eredményt vártak Európa legnagyobb olcsó légitársaságától. A profit az iraki háború miatti gyenge első félév és a Go légitársaság megvásárlásával kapcsolatos egyszeri kiadások miatt csökkent. Ráadásul az első félév hagyományosan nehezebb az easyJetnél, mivel ősszel és télen gyengébb a kereslet, a rossz idő késéseket okoz és növeli a karbantartási költségeket; a profitot a nyári vakációs időszak hozza - hangsúlyozta sajtóértekezletén Ray Webster, a légitársaság vezérigazgatója. Az árbevétel mindazonáltal 69 százalékkal, 932 millió fontra emelkedett, főképp a korábbi rivális Go integrálása és az utasok számának megugrása miatt. A helykihasználás 84 százalékos volt, azaz nem változott az előző évhez képest, de az átlagos jegyár 6,7 százalékkal, 43,28 fontra csökkent. Az elemzők szerint biztató, hogy a második félévben már stabilizálódtak a jegyárak, miközben 3,5 százalékkal mérséklődtek az egységnyi költségek, így a folyó évben várhatóan emelkedik a nyereségráta és gyorsul a növekedés. A társaság - mint Webster közölte - az idén 20 százalékkal növeli kapacitását és tovább csökkenti a költségeket. A rivális ír Ryanair Holdings Plc nemrég jelentette be, hogy az áprilisban kezdődött üzleti év első felében 16 százalékkal, 175,5 millió euróra növelte nettó nyereségét az egyszeri költségek és a goodwill-leírások nélkül, aminek oka, hogy alacsonyabb költségekkel működik. Az ír társaság ugyanis inkább a kisebb vidéki repülőtereket választja, míg az easyJet az utazó üzletemberekre alapozza stratégiáját, ezért a városközpontokhoz közelebb fekvő, drágább repülőtereken száll le.

Szerző(k):
Gáti Tibor
11.
17.
23:59

Bevált az E.ON stratégiája

Az első háromnegyed évben 11 százalékkal növelte belső üzemi nyereségét a legnagyobb német közüzemi vállalat, az E.ON AG az akvizícióknak és az nagykereskedelmi áramár emelkedésének köszönhetően. (Az E.ON által fő pénzügyi mutatóként használt belső üzemi nyereség a kamatkiadásokat magában foglaló, de az egyszeri tételeket nem tartalmazó adózás előtti nyereség.) A csoport február elsejétől konszolidálta eredményében a német gázszolgáltatói piac kétharmadát ellenőrző Ruhrgast. Ugyancsak javította az eredményt a még tavaly májusban 15 milliárd euróért megszerzett Powergen Plc brit áramtermelő vállalat. Az E.ON az elmúlt három évben riválisához, az RWE-hez hasonlóan megvált ipari portfóliójának nagy részétől és stratégiáját kizárólag az áram- és gázszektorra alapozta, a belső üzemi nyereség 90 százaléka ennek megfelelően már e két tevékenységből származik. Az árbevétel 33 százalékkal emelkedett. A nettó nyereség 16 százalékkal nőtt, miután egy évvel korábban megterhelte az eredményt a Powergen után eszközölt értékcsökkenési leírás. A csoport a háromnegyed éves adatok nyilvánosságra hozatalával egy időben közölte, hogy az év egészében a nettó és az üzemi nyereség jelentős növekedésére számít. A részvény ennek ellenére 1,6 százalékkal gyengült tegnap délelőtt, miután a 3,39 milliárd euró belső üzemi nyereség kissé elmaradt az elemzők által várt 3,46 milliárdtól.

Szerző(k):
Gáti Tibor
11.
17.
23:59

Fordulat a Jukosz-vezér stratégiájában

Simon Kukes, a Jukosz olajvállalat új vezérigazgatója a Sunday Telegraph brit lapnak adott interjújában több szempontból is elhatárolta magát elődjétől, Mihail Hodorkovszkijtól. Míg alig két héttel korábban még úgy nyilatkozott a Reutersnak, hogy a Hodorkovszkij által meghatározott stratégiát fogja követni a Jukosz élén, és néhány hónapon belül felújítják a tárgyalásokat a potenciális külföldi befektetőkkel, most egészen más hangot ütött meg. Az ExxonMobillal vagy a Chevron Texacóval való esetleges fúziót értelmetlennek minősítette, mivel az szerinte semmiféle szinergiát nem hoz létre, legfeljebb közös vállalkozások létrehozásáról akarna tárgyalni. Az orosz államfő egyébként a múlt pénteken az orosz üzleti élet képviselőivel tartott tanácskozáson világossá tette, hogy az eddiginél nagyobb mértékű együttműködést vár tőlük; az oligarchák közölték, nem kívánják átlépni a politika és a gazdaság közti határvonalat (Hodorkovszkij letartóztatásának egyik oka az ellenzéki liberális pártokat támogatása lehetett). Nyugati ügyvédek ugyanakkor Hodorkovszkij és partnerei megbízásából jogi eljárást készülnek indítani a Jukosz 44 százalékos részvénypakettjének október végén történt befagyasztása miatt. A keresetet Man-szigeten és Cipruson tervezik benyújtani, ahol az érintett részvények két közvetlen tulajdonosa, a Yukos Universal és leányvállalata, a Hulley Enterprises van bejegyezve.

Szerző(k):
Gáti Tibor
11.
17.
23:59

Ismét offenzívában a Microsoft

A Microsoft Corp. új, a hálózatok biztonságát növelő, illetve a spameket, azaz a kéretlen e-maileket kiszűrő szoftvereit mutatta be Bill Gates elnök a Las Vegas-i Comdex számítástechnikai szakvásáron. A szoftvergyártó óriáscég az új termékekkel is azt az üzenetet kívánja közvetíteni, hogy a jelenlegi időszakban, amikor a vállalatok visszafogták technológiai ráfordításaikat, ugyanakkor a szoftvereket újabb és újabb támadások fenyegetik, a legjobb válasz a technológiai fejlesztés. A Microsoft által kifejlesztett SmartScreen program, amely jövő év közepén lesz kapható, a hálózati szervereken alkalmazott levelezési programokhoz illesztve megakadályozza, hogy a spam eljusson a felhasználók címére. A másik bemutatott termék az internet, illetve e-mailek útján terjedő vírusok elleni védelemre kifejlesztett Internet Security and Acceleration Server nevű program új változatát. Ez a jövő év első felében lesz elérhető és tűzfalként szolgál, amelyet a meglévő tűzfal mellé vagy annak helyére lehet telepíteni a hálózati szerverekre. Az asztali számítógépekben halmozódó adatok kezelésének megkönnyítésére ugyancsak új terméket mutatott be a Microsoft. A szoftver beilleszthető lesz a Windows operációs rendszer új verziójába, a Longhornba és új szintre fogja emelni az adatok vizualizációját - jelentette ki Gates a több mint hétezer fős hallgatóság előtt tartott megnyitó beszédében. A program egyetlen egyszerű interface-en jeleníti meg, így a felhasználók számára jobban nyomon követhetővé teszi a gépeikben tárolt file-okat, e-maileket, naptárakat, weboldalakat és egyéb információkat.

Szerző(k):
Gáti Tibor
11.
09.
23:59

Leválasztja vegyipari üzletágát a Bayer

A német Bayer AG felügyelőbizottsága pénteken jóváhagyta az igazgatóság által kidolgozott tervet, amelynek értelmében külön vállalatban egyesítik és 2005 elejéig tőzsdére viszik a vegyipari üzletágat és a műanyagipari ágazat egy részét. A létrejövő cég 5,6 milliárd euró körüli éves árbevételre számíthat. A Bayer teljes egészében megtartja a gyógyszergyártó üzletágat, miután az elmúlt két évben nem sikerült partnert találni számára. Az ágazat azonban, mint az elemzők rámutatnak, ezzel még nem szabadult meg problémáitól, amelyek közül a legfontosabb, hogy kevés a kifejlesztés alatt álló új gyógyszer, további kártérítési perek fenyegetik a visszavont Baycol koleszterinszint-csökkentő szer miatt és nehezen állja a versenyt a generikus gyógyszerekkel. A cég részvényeinek árfolyama ennek ellenére már a bejelentés előtt több mint 7 százalékot emelkedett Frankfurtban, miután a terv kiszivárgott. Az értékesítés az elemzők szerint mintegy 2 milliárd eurónyi bevételt hoz.

Szerző(k):
Gáti Tibor
11.
09.
23:59

Nincs döntés Irak adósságairól

A hitelező államokat tömörítő Párizsi Klub a napokban tárgyalt Irakról, de nem született döntés arról, meghosszabbítják-e az iraki államadósság befagyasztását vagy felkérik a közel-keleti országot, hogy 2004 végétől kezdje meg annak törlesztését. Rövid időn belül nem is várható végleges döntés, mivel ezt befolyásolja az ország fizetési képességének alakulása. Irak kamatokkal együtt mintegy 40 milliárd dollárral tartozik a Párizsi Klub államainak, melyek közül Szaúd-Arábia korábban jelezte, hogy hajlandó lenne elengedni követelése egy részét, Németország és Oroszország azonban mereven elzárkózott ettől. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a háború befejezése óta próbál elérni adósságkönnyítést Iraknak. Magyarország kétoldalú tárgyalásokon próbál meg minél többet kihozni az Irakkal szembeni követeléseiből - tudtuk meg a Pénzügyminisztériumban. Irak néhány tízmilliárd forintnak megfelelő összeggel tartozik, így Magyarország legnagyobb adósa. Az országgal szemben azonban nem lehet szervezetten eljárni, mivel Budapest nem tagja a 19 államot tömörítő Párizsi Klubnak.

Szerző(k):
Gáti Tibor
Domokos László ,
11.
06.
23:59

Ismét lendületben a kínai gazdaság

A kínai gazdaság a jelek szerint kiheverte a tüdőgyulladás-járvány (SARS) okozta megrázkódtatást és a harmadik negyedévben ismét nyaktörő ütemben, 9,1 százalékkal nőtt - jelentette az Új Kína hírügynökség. A járvány miatt a második negyedévben 6,7 százalékra mérséklődött a bruttó hazai termék (GDP) bővülésének üteme az első három hónapban regisztrált 9,9 százalékról. Az elemzők között azonban nincs egyetértés a kilátásokat illetően. Az állótőke-beruházások az év első kilenc hónapjában 30,5 százalékkal nőttek, a kiskereskedelmi forgalom 8,6 százalékkal bővült, miközben a fogyasztói árak mindössze 0,7 százalékkal emelkedtek. Egyes kínai szakértők szerint a gazdaság túlhevült állapotba került. A jelenlegi ütem már csak azért sem tartható fent hosszú távon, mert mindössze egy-két szektor - elsősorban az ingatlanfejlesztés és az autóipar - erőteljes fellendülése táplálja. Ezekbe az ágazatokba óriási mennyiségű tőke áramlott, nem utolsósorban bankhitelekből. Utoljára a kilencvenes évek elején volt ilyen gyors a növekedés, amikor az állótőke-beruházások 32 százalékkal nőttek, s az infláció elérte a 14,7 százalékot. Jelenleg azonban nem a fogyasztói árak elszabadulása, hanem a deflációs nyomás okoz problémát, ezért az elemzők szerint szigorú monetáris politikára van szükség a beruházások visszaszorítása és a kialakult kapacitásfelesleg csökkentése érdekében. A főként bankhitelekből finanszírozott jelenlegi befektetések jelentős része nem elég hatékony és mind nagyobb strukturális egyensúlyhiányt eredményez, márpedig hasonló okok vezettek az ázsiai pénzügyi válsághoz 1997-ben. Ha elmarad a kereslet vezérelte áremelkedés, akkor a befektetések és a GDP gyors növekedése tőzsdei buborék kialakulását eredményezheti, ahogy ez más ázsiai országokban történt.

Szerző(k):
Gáti Tibor
11.
04.
23:59

Francia deficit: EU-döntés elhalasztva

Az Európai Unió pénzügyminiszterei elhalasztották a döntést tegnapi brüsszeli tanácskozásukon arról, hogy szankcionálják-e Franciaországot az uniós szabályok megsértése miatt, miután a tagállamok álláspontja nagyon különbözik. Kétségtelen, hogy Franciaország megsérti a stabilitási és növekedési megállapodást, amikor a költségvetési hiánya jövőre már harmadszor haladja meg a GDP 3 százalékát. A megállapodás értelmében az Európai Bizottságnak javaslatot kell tennie - amelyet a tagállamoknak szentesíteniük kell -, hogy miként dolgozza le az ország a deficitet. A Párizshoz hasonló problémával küszködő országok - mint Németország, Olaszország és Portugália - nagyvonalúan bánnának Franciaországgal, míg a többiek, főként Hollandia és Ausztria a szabályok könyörtelen betartását követelik, mert - mondják - különben sutba lehet dobni az egész megállapodást. Brüsszelnek joga van figyelembe venni a különleges körülményeket, mint a gazdaság recesszió közeli helyzetét, és ezt meg is tette, amikor egy év haladékot adott a deficit lefaragására. Ez azonban azzal jár, hogy a párizsi kormánynak szorosan együtt kell működnie a bizottsággal, megfogadnia a gazdasági ajánlásokat, amelyek egyike szerint a strukturális deficitet (vagyis ami nem a gazdasági növekedés ciklikus megtorpanásából származik) egy százalékkal csökkenteni kell. Francis Mer francia pénzügyminiszter fanyalog, hiszen ehhez 6 milliárd euróval kellene megnyirbálni a közkiadásokat. Maga mögött tudhatja az említett, ugyancsak bajban lévő országokat, amelyek közösen megakadályozhatják a szankció minősített többséget igénylő jóváhagyását. Ez azonban - mint Gerrit Zalm holland pénzügyminiszter fenyegetve mondta - intézményi válságba sodorná az Európai Uniót. Mer kapott egy legeslegutolsó haladékot saját tervének benyújtására, ezért a szavazást három héttel elhalasztották.

Szerző(k):
Gáti Tibor
Gordon Tamás ,